Koccanás
2009. szeptember 30. / Gulya István

Szimpatikus kísérlete az újabban minőségi tévéfilmekkel (Csodálatos vadállatok) – is – jelentkező Török Ferenc rendezőnek (Overnight, Moszkva tér) a Katona József Színházban több éve sikerrel futó Spiró György-darab,
a Koccanás (alcíme szerint: keserű komédia) mozgóképesítése. Merthogy eleve úgy viszi kamerák elé a történetet – egy forgalmas pesti kereszteződésben történő ütközések során felvonulnak a mai magyar rögvaló jellegzetes figurái és sorsai –, hogy szoborrá merevíti a szereplőit, a filmet magát azonban nem, hiszen a remek párbeszédek, a tárgyi környezet ábrázolása nagyon is eleven és élő. S jellemző. Így mintegy időtlenné, statikussá teszi a mulandót, mintha egy gyors­moz­gá­sú felvevő képeit lelassítanánk, és az így adódó kockákon tény­le­ge­sen kirajzolódna az esemény (igen, a dolog mikéntje hasonlít a Beugró című rögtönzős tévé-show Lassítás elnevezésű blokkjához): a mi kis életünk. Ez a szoborszerűség egyébként arra is alkalmas, hogy némiképp elidegenítse a matériát a hazaiságától, nemzetközileg is fogyaszthatóvá tegye. De persze ez a film nem Paul Haggis túl harsány, szabványdrámásított Ütközésekje. Eredetibb. Ha úgy tetszik: a maga – kísérletező – módján jobb. Török az első osztályú alapanyag mellett kiváló színészeire támaszkodhatott: Ónodi Eszterre, Anger Zsoltra, Thúróczy Szabolcsra, Vajdai Vilmosra, Gáspár Sándorra – és így tovább, meghatározóan a Katona remek tagjaira. Ami azonban a rendezői elképzelés és megvalósítás előnye, egyben hátrányt is jelenthet: a kísérlet lendülete az első tíz perc után alábbhagy, és a felhalmozott, így egymást olykor kioltó látvány- és hangingerek próbára teszik a nézőt.

Koccanás
Fekete-fehér magyar film
Rendező: Török Ferenc
Főszereplők: Ónodi Eszter, Anger Zsolt, Thúróczy Szabolcs, Vajdai Vilmos, Gáspár Sándor, Máthé Erzsi, Kun Vilmos, Pelsőczy Réka, Rezes Judit
70 perc
Forgalmazó: Szuez Film
Bemutató: október 1.