2009. október 02. / Fáy Miklós
Nemzeti Filharmonikusok, vezényel Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán egyre erőteljesebben észlelhető hangnem-kötődésének egyik haszna, hogy meghallgathatjuk ezt a Haydn-szimfóniát. Hogy miért játsszák ritkán ezt a darabot, azt körülbelül lehet sejteni: mert nincs mellékneve.
A teljes termésből nehéz lenne rosszul sikerült darabot választani, ennek ellenére sokkal népszerűbbek azok a darabok, amelyeket valahogy hívnak is. A párizsi szimfóniák közül például A tyúk és A medve a sztár, A királynő biztosan őrzi harmadik helyét, és szegény A-dúr ezek mellett nehezen rúg labdába.
Most viszont eljött az ideje. Teljes bécsi klasszika van a műsoron, Mozartot a kis A-dúr zongoraverseny képviseli, Beethovent a nagy-nagy és ugyancsak A-dúr 7. szimfónia, Haydn pedig ezzel a párizsi darabbal kezdi a programot.
A szimfónia egyébként egyáltalán nem párizsi, hasztalan keresnénk benne a fény városának hangulatát vagy bármi ehhez hasonlót, Haydn a darabot Kismartonban írta, aztán elküldte a nagy útra, a világváros meghódítására. Hódított is. A franciák nyilván ugyanazt szerették benne, amit mi is: az első tétel lendültét, a második mélázását, a fuvola és az oboa játékát, ami éppen úgy megállítja az időt, mint, mondjuk a Figaro házasságának fináléja. A menüett triójában az oboa produkálja magát, az utolsó tétel meg szokás szerint szokatlan, mikor azt hinnénk, nagy nekibuzdulás, akkor hirtelen megáll, mire ellágyulnánk, újra nekibuzdul. A franciák őrjöngtek a gyönyörűségtől. 1788-at írtak. Egy év múlva már nem Haydn miatt őrjöngtek.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangverseynterem
5., hétfő, 19.30
Kocsis Zoltán egyre erőteljesebben észlelhető hangnem-kötődésének egyik haszna, hogy meghallgathatjuk ezt a Haydn-szimfóniát. Hogy miért játsszák ritkán ezt a darabot, azt körülbelül lehet sejteni: mert nincs mellékneve.
A teljes termésből nehéz lenne rosszul sikerült darabot választani, ennek ellenére sokkal népszerűbbek azok a darabok, amelyeket valahogy hívnak is. A párizsi szimfóniák közül például A tyúk és A medve a sztár, A királynő biztosan őrzi harmadik helyét, és szegény A-dúr ezek mellett nehezen rúg labdába. Most viszont eljött az ideje. Teljes bécsi klasszika van a műsoron, Mozartot a kis A-dúr zongoraverseny képviseli, Beethovent a nagy-nagy és ugyancsak A-dúr 7. szimfónia, Haydn pedig ezzel a párizsi darabbal kezdi a programot.
A szimfónia egyébként egyáltalán nem párizsi, hasztalan keresnénk benne a fény városának hangulatát vagy bármi ehhez hasonlót, Haydn a darabot Kismartonban írta, aztán elküldte a nagy útra, a világváros meghódítására. Hódított is. A franciák nyilván ugyanazt szerették benne, amit mi is: az első tétel lendültét, a második mélázását, a fuvola és az oboa játékát, ami éppen úgy megállítja az időt, mint, mondjuk a Figaro házasságának fináléja. A menüett triójában az oboa produkálja magát, az utolsó tétel meg szokás szerint szokatlan, mikor azt hinnénk, nagy nekibuzdulás, akkor hirtelen megáll, mire ellágyulnánk, újra nekibuzdul. A franciák őrjöngtek a gyönyörűségtől. 1788-at írtak. Egy év múlva már nem Haydn miatt őrjöngtek.
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangverseynterem
5., hétfő, 19.30