Max Manus 2009. december 02. / SzB Noha Norvégia azon szerencsés európai országok közé tartozik, melyek viszonylag csekély áldozatokkal megúszták a második világháború borzalmait, a német megszállás ellen hadakozó ellenállás így is kitermelte a maga hőseit. A folklór része Max Manus is, akit ugyan zöldfülű korában még elfogtak a németek, de csodával határos szökése után még nagyobb vehemenciával igyekezett szabotálni a megszállók terveit – ténykedését felrobbantott hajók és elégetett kulcsfontosságú dokumentumok jelzik. Az életét feldolgozó háborús mozi 50 millió koronás (cirka 8 millió dolláros) költségvetésével minden idők legdrágább norvég alkotása – melyet a nyitóhétvégén több mint 140 ezren láttak (újabb hazai rekord), nézettsége mostanra pedig bőven átlépte az egymilliót – azaz majd’ minden negyedik norvég megnézte moziban a filmet. És a filmnek nincs is szégyellnivalója a honfitársak előtt: drámát és akciót ügyesen keverő alkotással van dolgunk, csupán a klasszikus hollywoodi háborús mozikat idéző régimódiságát hozhatjuk fel negatívumként. Főszereplőjének (a Buddyból és a Hawaii, Oslóból ismert Aksel Hennie) hőstettein túl szerencsére nem hallgatja el a hős önfejűségét sem, mellyel nemegyszer veszélybe sodorta társai és saját életét is. Az akciójelenetek jól működnek és a látványon is látszik a belé fektetett pénz, még ha természetesen nem is kell a Ryan közlegény megmentése monumentális csatáira vagy Az őrület határán lenyűgöző tájképeire gondolnunk. Max Manus Norvég-dán-német, feliratos film Rendező: Joachim Rønning, Espen Sandberg Főszereplők: Aksel Hennie, Agnes Kittelsen, Nicolai Cleve Broch, Ken Duken 118 perc Forgalmazó: Grantfilm Bemutató: december 3. |