2009. december 21. / Illés Mihály
Körmondat
Váratlanul, mondhatni, előzmények nélkül pottyant közénk ez a Krasznahorkai-mondat. Előzetesen nem lehetett hallani róla, és – ha minden igaz – először nem is magyarul, hanem spanyolul látott napvilágot,
de ezt is csak mandinerből lehet tudni. Fülszöveg, magyarázat nincs, csak a szöveg önmaga. Az utolsó farkas – megannyi rejtély.
Jól illik ez a misztikusság a szerzőhöz, és különösen jól ehhez a szép kiállású díszkötethez. 74 oldal, de csak egyetlen mondat, afféle krasznahorkais körmondat, kiválóan tagolt, jól követhető, éteri szépségű mondat, amely kitesz egy elbeszélést. Novellánál hosszabb, kisregénynél rövidebb. Egy történet. A történet egy berlini ivóban játszódik, ahol egy, a gondolkodást tüntetőleg beszüntetett, depresszióba és apátiába süllyedt egykori professzor meséli el különös spanyolországi meghívásának sorát egy tökéletesen érdektelen magyar pultosnak, aki csak nagyritkán kapja föl a fejét a locsogás egyes részeinél. A 120 kilós, tarkopasz egykori professzor napjai spirálszerűen telnek, minden reggel, minden délben és minden este ugyanúgy kering a törzskocsmája körül, amelybe persze be-betér egy-egy Sternburger sörre, amennyire sovány pénztárcájából telik. Spirálszerűen kerül bele a spanyol történetbe is, egy valószerűtlen meghívás következményeként, egy valószerűtlen spanyol alapítvány meghívottjaként. (Gyanítható, hogy van összefüggés a Németországban időző szerző, a könyv spanyol eredete és magának a történetnek az alakulása közt.)
Véletlen szúr szemet az utolsó farkas kilövésének, elpusztulásának egyébként triviálisnak ható eseménye, amely egyre kevésbé hagyja nyugodni a spanyolországi vendéget, az utolsó farkas transzcendens történetének kibogozása magába szippantja, örvényszerűen behálózza az apátiájából lassanként kirángatott főhőst. Meghalt-e az utolsó farkas? Melyik volt az utolsó farkas? Ki ölte meg? Az alapítvány ügybuzgó munkatársai futószalagon hozzák elé az évtizedekkel korábbi események vélelmezhető szereplőit, míg nem ő maga is, még inkább pedig a két világ közt közvetíteni hivatott tolmácsnő is a kíméletlenül kipusztított nagyvadak tragédiájának hatása alá kerül. Fordul, örvénylik a spirál, az olvasóban akaratlanul is felködlik Pilinszky farkasos Fabula című verse, a felesleges pusztítás okozta, tehetetlen dühtől összeugró gyomor, kavarog a mondat, míg lassacskán végére kerül a feloldozó, de semmit meg nem oldó pont. Nem tudjuk, ki a „tettes” és azt sem, hogy miért felelős. Egyetlen univerzális mondat két Sternburger felpattintása közt. Szép, szomorú. Szomorúan szép.
Magvető Kiadó
74 oldal, 1490 Ft
Kritika (5)
Váratlanul, mondhatni, előzmények nélkül pottyant közénk ez a Krasznahorkai-mondat. Előzetesen nem lehetett hallani róla, és – ha minden igaz – először nem is magyarul, hanem spanyolul látott napvilágot,
de ezt is csak mandinerből lehet tudni. Fülszöveg, magyarázat nincs, csak a szöveg önmaga. Az utolsó farkas – megannyi rejtély. Jól illik ez a misztikusság a szerzőhöz, és különösen jól ehhez a szép kiállású díszkötethez. 74 oldal, de csak egyetlen mondat, afféle krasznahorkais körmondat, kiválóan tagolt, jól követhető, éteri szépségű mondat, amely kitesz egy elbeszélést. Novellánál hosszabb, kisregénynél rövidebb. Egy történet. A történet egy berlini ivóban játszódik, ahol egy, a gondolkodást tüntetőleg beszüntetett, depresszióba és apátiába süllyedt egykori professzor meséli el különös spanyolországi meghívásának sorát egy tökéletesen érdektelen magyar pultosnak, aki csak nagyritkán kapja föl a fejét a locsogás egyes részeinél. A 120 kilós, tarkopasz egykori professzor napjai spirálszerűen telnek, minden reggel, minden délben és minden este ugyanúgy kering a törzskocsmája körül, amelybe persze be-betér egy-egy Sternburger sörre, amennyire sovány pénztárcájából telik. Spirálszerűen kerül bele a spanyol történetbe is, egy valószerűtlen meghívás következményeként, egy valószerűtlen spanyol alapítvány meghívottjaként. (Gyanítható, hogy van összefüggés a Németországban időző szerző, a könyv spanyol eredete és magának a történetnek az alakulása közt.)
Véletlen szúr szemet az utolsó farkas kilövésének, elpusztulásának egyébként triviálisnak ható eseménye, amely egyre kevésbé hagyja nyugodni a spanyolországi vendéget, az utolsó farkas transzcendens történetének kibogozása magába szippantja, örvényszerűen behálózza az apátiájából lassanként kirángatott főhőst. Meghalt-e az utolsó farkas? Melyik volt az utolsó farkas? Ki ölte meg? Az alapítvány ügybuzgó munkatársai futószalagon hozzák elé az évtizedekkel korábbi események vélelmezhető szereplőit, míg nem ő maga is, még inkább pedig a két világ közt közvetíteni hivatott tolmácsnő is a kíméletlenül kipusztított nagyvadak tragédiájának hatása alá kerül. Fordul, örvénylik a spirál, az olvasóban akaratlanul is felködlik Pilinszky farkasos Fabula című verse, a felesleges pusztítás okozta, tehetetlen dühtől összeugró gyomor, kavarog a mondat, míg lassacskán végére kerül a feloldozó, de semmit meg nem oldó pont. Nem tudjuk, ki a „tettes” és azt sem, hogy miért felelős. Egyetlen univerzális mondat két Sternburger felpattintása közt. Szép, szomorú. Szomorúan szép. Magvető Kiadó
74 oldal, 1490 Ft
Kritika (5)