| Zsiráfáldás 2010. március 12. / Alig egy hete, szerda este 6 óra 6 perckor zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kicsi – zsiráfszokás szerint – nem sokkal megszületése után lábra állt, s miután néhány órás kísérletezés után rátalált az emlőkre, hat percen át kortyolta a tápláló zsiráftejet. A kb. 170 cm-es „apróság” minden jel szerint teljesen egészséges, azt azonban még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy milyen nemű a jövevény. A kicsi és a 14 esztendős, gyakorlott anyaállatnak számító Santana a zsiráfoknak otthont adó létesítmény elkülönítő istállójában kapott helyet, ahol – egy betekintő ablakon át – láthatja őket a nagyközönség. S bár ilyenkor minden fáma a mamáról és a babáról regél, ne feledkezzünk meg Jonasról, az alig 8 esztendős büszke apukáról sem, aki hat évvel ezelőtt Dániából érkezett a magyar főváros állatkertjébe éppen azzal a céllal, hogy egy újabb budapesti zsiráfgeneráció nemzőapja legyen. S bár a fajra jellemző ivarérettséget Jonas már három éve elérte, mostanáig nem sok aktivitást mutatott. A jég, tavaszodván, megtört, Jonas pedig olyannyira belehúzott, hogy a gondozók szerint törődést mímelve érdeklődik utódja iránt, ami a zsiráfbikáknál egyáltalán nem szokványos apamagatartás. Fővárosi Állat- és Növénykert Márciusi nyitva tartás: H-Cs 9.00-17.00, P-V 9.00-17.30 Gyerekszáj Barni könyvet lapozgat. - Vííííziiilóóó – mutat rá egy hosszú nyakú, foltos állatra - Nem zsiráf? – kérdem félve. - Hm, na jó, zsiráf, csak vízilónak tűnik. |