| Hagyomány és Evolúció 2010. március 22. / IM Nem ismerem a pontos várakozásokat, de érzetre legalábbis azokat túlszárnyaló érdeklődés kísérte a Hagyomány és Evolúció melegkonyhás szakácsverseny sorozat döntőjét. A tavaly zajló, többfordulós selejtezőt követően 12 fiatalember – igen, csak férfiak – jutott az idei országos döntőbe, ![]() amelynek a Gerbeaud-ház egyik rendezvényterme adott otthont február 21-én. A külföldi beszámolókból ismert hangos szurkolás, biztatás egyelőre még elmaradt, de az érdeklődés azt mutatta, hogy máris kinőtte a helyszínt a jól felépített és jól beharangozott verseny. A versenyzőket kétszer hatos csoportokra osztották, így a délelőtti és a délutáni fordulóban is hat-hat szakács foglalta el az erre az alkalomra berendezett alkalmi konyha-boxát, és készíthette el a versenyprogramban szereplő kétféle csirkeételt. A zsűriben csupa nemzetközi szaktekintély foglalt helyet, köztük több Michelin-csillagos séf is. A verseny közben az alagsori Sörházban a hazai csúcséttermek és csúcsborászok adtak ízelítőt az érdeklődőknek, időnként tumultuózus jeleneteket is kiváltva ezzel. A verseny győztese a Gerbeaud-ban egyénként hazai pályán versenyző Széll Tamás, az Onyx étterem szakácsa lett. Magyarországon persze természetes, hogy gasztronómiai ligából is minimum kettő, egymással kibékíthetetlen ellentétben álló szervezet legyen. A mostani, a Magyar Gasztronómiai Egyesület égisze alatt megrendezett eseményen mindenki megjelent, aki erre az oldalra húz a hazai gasztronómiában, míg, jellemző módon, az ellencsapat pont egy nappal későbbre szervezte meg magát és a gasztro-pápa, Paul Bocuse látogatását. Annyi baj legyen, minél több a színvonalas esemény, annál jobbat tesz a hazai vendéglátás színvonalának. A vendég csak nyerhet, kár ennyit acsarkodni. |