2010. március 22. / DIBBUK
Merész húzás; az étterembezárások zuhanyhíradójának közepette csúcsgasztronómiai éttermet nyitni Budapesten. Ráspi (Horváth József) sohasem követte a trendeket, irtózik még a kifejezéstől is.
Kérdés persze, hogy a gazdasági realitásoktól, a piaci folyamatoktól is megvédi-e az embert pusztán az a tény, hogy nem vesz róluk tudomást. A válság előtt több neves borászat is Pestre hozta referencia éttermét (ilyen a Bock Bisztró, a Tigris – Gere – étterem, a Polgár Pincészet Borétterme), így a kiváló kézműves borairól is elismert Ráspitól sem elrugaszkodott az ötlet. Abban viszont ő az első, hogy a vidéki csúcséttermek közül Pesten is lerakatot hoz létre. A fertőrákosi régi kúria és a Király utcai, apró vendéglátóegység nagyon más és nagyon hasonló. Itt nem adottak az ódon falak, az ősrégi bútorok, a hatalmas asztalok, de a hangulatot talán mégis sikerült átcsempészni az osztrák-magyar határról ide a belvárosba is.
A táblán kreatív napi ajánlat, a kínálat átgondolt és egészen egyedi, minden „ráspis” fogáshoz bort is ajánl a menükártya. Egy bodzás pezsgővel indítjuk az estét, a szörpízesítés természetes, frissességet kölcsönző, de a pezsgő így kicsit háttérbe húzódik, eltünedezik. Az üdvözlőfalatok közül a zöldséges krém kicsit jellegtelen, a tepertőkrém kiemelkedően jó, a pisztránghabnak beharangozott opus inkább gombás ízű. A házi kenyér messze földön híres – teljes joggal. Kapunk egy másik meglepetést is, a házi disznósajt kocsonyának hat, de így is, úgy is, kiváló. Szintúgy erős a szarvasgombás báránybríz is. Koncentrált, sűrű ízek, abbahagyhatatlanul rafinált pecsenyelé, omlós, velőhöz hasonló belsőség-íz és persze a védjegynek számító, saját szedésű szarvasgomba leheletvékony szeletei: nagyszerű előétel. A felszolgáló, szemben a pecsenyelével, kissé dekoncentrált, tőlem értesül a napi kínálatban szereplő egyik fogás létéről, de szerencsére még időben tisztázódik a félreértés. Pedig hogy sajnálhattam volna, ha nem kapom meg az egészen parádés, angolosra hagyott, kiemelkedő minőségű rib eye steaket, zsenge, fokhagymás spenóttal! Csodálatos tányér, bárhol a világon megállná a helyét. Sajnos ez nem mondható el az egyébként vonzónak tűnő sütőtökpudingról, amelyet mákhabbal kínál a konyha. A mákhab mélyen alulmúlja az elképzeléseinket, a madártej tetején úszó tojásfehérjehab van némi mákkal bekeverve, kénes szagú, kellemetlen élmény, ami még csak nem is harmonizál az egyébként tisztességes sütőtökös desszerttel. Ez a kompozíció sajnos nem jött össze, a kísérletezési vágy tetten érhető, de ezúttal nem koronázza siker. A tányéron marad az egész, de a felszolgáló nem akar magának kellemetlen percet szerezni azzal, hogy rákérdezzen az okra. Itt még van fejlődési potenciál, de például a teák, kávék szervize már ismét impresszív, így végül is jó élményekkel távozunk. És jövünk is még. Aztán hogy beválik-e a koncepció, rövid távon kiderül. Addig is szurkolunk Ráspinak.
VI. ker., Király u. 53.
Főétel: 2400 Ft – 7300 Ft
Kritika (4.5)
Kérdés persze, hogy a gazdasági realitásoktól, a piaci folyamatoktól is megvédi-e az embert pusztán az a tény, hogy nem vesz róluk tudomást. A válság előtt több neves borászat is Pestre hozta referencia éttermét (ilyen a Bock Bisztró, a Tigris – Gere – étterem, a Polgár Pincészet Borétterme), így a kiváló kézműves borairól is elismert Ráspitól sem elrugaszkodott az ötlet. Abban viszont ő az első, hogy a vidéki csúcséttermek közül Pesten is lerakatot hoz létre. A fertőrákosi régi kúria és a Király utcai, apró vendéglátóegység nagyon más és nagyon hasonló. Itt nem adottak az ódon falak, az ősrégi bútorok, a hatalmas asztalok, de a hangulatot talán mégis sikerült átcsempészni az osztrák-magyar határról ide a belvárosba is. A táblán kreatív napi ajánlat, a kínálat átgondolt és egészen egyedi, minden „ráspis” fogáshoz bort is ajánl a menükártya. Egy bodzás pezsgővel indítjuk az estét, a szörpízesítés természetes, frissességet kölcsönző, de a pezsgő így kicsit háttérbe húzódik, eltünedezik. Az üdvözlőfalatok közül a zöldséges krém kicsit jellegtelen, a tepertőkrém kiemelkedően jó, a pisztránghabnak beharangozott opus inkább gombás ízű. A házi kenyér messze földön híres – teljes joggal. Kapunk egy másik meglepetést is, a házi disznósajt kocsonyának hat, de így is, úgy is, kiváló. Szintúgy erős a szarvasgombás báránybríz is. Koncentrált, sűrű ízek, abbahagyhatatlanul rafinált pecsenyelé, omlós, velőhöz hasonló belsőség-íz és persze a védjegynek számító, saját szedésű szarvasgomba leheletvékony szeletei: nagyszerű előétel. A felszolgáló, szemben a pecsenyelével, kissé dekoncentrált, tőlem értesül a napi kínálatban szereplő egyik fogás létéről, de szerencsére még időben tisztázódik a félreértés. Pedig hogy sajnálhattam volna, ha nem kapom meg az egészen parádés, angolosra hagyott, kiemelkedő minőségű rib eye steaket, zsenge, fokhagymás spenóttal! Csodálatos tányér, bárhol a világon megállná a helyét. Sajnos ez nem mondható el az egyébként vonzónak tűnő sütőtökpudingról, amelyet mákhabbal kínál a konyha. A mákhab mélyen alulmúlja az elképzeléseinket, a madártej tetején úszó tojásfehérjehab van némi mákkal bekeverve, kénes szagú, kellemetlen élmény, ami még csak nem is harmonizál az egyébként tisztességes sütőtökös desszerttel. Ez a kompozíció sajnos nem jött össze, a kísérletezési vágy tetten érhető, de ezúttal nem koronázza siker. A tányéron marad az egész, de a felszolgáló nem akar magának kellemetlen percet szerezni azzal, hogy rákérdezzen az okra. Itt még van fejlődési potenciál, de például a teák, kávék szervize már ismét impresszív, így végül is jó élményekkel távozunk. És jövünk is még. Aztán hogy beválik-e a koncepció, rövid távon kiderül. Addig is szurkolunk Ráspinak.
VI. ker., Király u. 53.
Főétel: 2400 Ft – 7300 Ft
Kritika (4.5)