Össznépi fika 2010. március 29. / Fáy Miklós Az államnak volt lehetősége arra, hogy megszabaduljon az évi rendes díjosztástól: a rendszerváltás. Nyugodtan lehetett volna mondani, hogy kész, kitört a szabadság, vége a hivatalos minősítéseknek, az állam többé nem fogja megmondani, hogy ki jó művész és ki nem az, úgyis annyi kínos dolog történt az elmúlt időben, legyen ennek vége. Aki szereti a díjakat, hozzon létre magánalapítványokat, egyébként meg döntsön a közönség: az a jó művész, akinek a munkássága érdekli az embereket, a többiek bízzanak a hálás utókorban. Mint tudjuk: nem így történt. Az állam továbbra is fenntartotta magának a jogot, hogy a zavarossá váló világban kicsit orientálja a nagyközönséget, megteszik a javaslatokat, összeülnek a bizottságok, döntenek a hatalmasságok. Amire eleinte talán senki nem számított: a díj óhatatlanul is politikai döntéssé válik, a díjazók is emberek, igyekeznek olyat választani, aki hozzájuk hasonlóan gondolkozik, és az sem hátrány, ha az ünnepelt hajlandó is átvenni a kitüntetést. Így is minden évben hallani a régi humort: pénz is jár vele, vagy csak a szégyen? Aztán kezdődhet az össznépi fikázás minden március közepén. Neki? Neki miért? Neki meg miért nem? Akármennyire próbál az ember felülemelkedni ezen, lehetetlen. Magamon tapasztalom, minden évben hüledezek egy kicsit, idén éppen Lovasi András Kossuth-díján, végül is nehéz lenne egy olyan művészeti ágat megjelölni, amelyben a derék popsztár kimagaslót alkotott volna, úgy értem, zeneszerzőként azért tudok nagyobb teljesítményt is elképzelni, mint a Lefekszem a hóba című örökbecsű, költőként is írtak már emlékezetesebbet a Szőkített nőnél. Az ember próbálja elhelyezni a díjat. Ki lehet az „odafönt”, akinek ennyire tetszik a Kispál és a Borz zenéje, vagy ez az egész csak egy választás előtti csel lenne, hogy nemcsak a nyugdíjasokat, de az ifjakat, ifjúnak maradó középkorúakat is szeretjük ám? Butaság. Nem sokkal nagyobb butaság, mint úgy adni Kossuth-díjat egy zenei előadóművésznek, hogy közben az egyik legnagyobb magyar énekesnő, Zádori Mária még mindig nem kapott – de hát éppen erről beszélek, az ember óhatatlanul beáll a fikázók, hőbörgők, nyavalygók közé. Egyszerűbb tudomásul venni, hogy a díjaknak nincs minősítő erejük. Senki nem lesz se jobb, se rosszabb attól, hogy kitüntetései vannak. És ha az állam ragaszkodik ahhoz, hogy némi pénzzel segítse meg a művészeket, nagyon igaza van. Biztos, hogy nem ezek a legrosszabbul elköltött adóforintok.