333 haiku 2013. január 11. / D.Magyari Imre Idegen kultúra nincs, csak távoli vagy ismeretlen, amit meg lehet (kellene) ismerni, s ha megismerjük, rögtön kiderül, nem is olyan távoli. A japán kultúrával való ismerkedéshez kiváló alkalom Macuo Basó 333 haikuja, amik nagyon szép és különlegesen gondos kiadásban jelentek meg Gy. Horváth László és Tandori Dezső fordításában. ![]() Basó 1664 és 94 között élt – 1664 Európában a Tartuffe bemutatásának, Zrínyi Miklós halálának éve. A haiku, a rímtelen, háromsoros, 5–7–5 szótagos japán műfaj többek közt épp az ő tevékenysége nyomán vált önállóvá. Megérintenek-e Basó haikui úgy, mint Molière remekei vagy A szigeti veszedelem? Megérintenek-e háttértudás nélkül? „Fordulj felém, kérlek! / Magam vagyok, akár te: / este van, ősszel.” Kit nem érint ez meg? Újabb bizonyságát kapjuk annak, hogy a művészet egy. Magunkénak érezhetjük a szomorkás humort is: „Hiába van nyár: / az egylevelű páfrány / csak egylevelű.” És az idő, az időnk múlása feletti kesernyés borongást is: „Jössz vénség. Fogam / közt tengeri saláta / homokja ropog.” (Micsoda japán enjambement-ok!) És a világ szépségére való rácsodálkozást is: „Melyik fájának / virága, nem tudom, de / micsoda illat!” A tömören gazdag jegyzetekben ott vannak az eredeti japán szövegek is. A kis kötet elsősorban Gy. Horváth László munkáját dicséri. Ő otthonra talált a japán kultúrában, írt egy kiváló Japán kulturális szótárt is (Corvina, 1999). Köszönet illeti, most épp a Basó-kötetért. Európa Kiadó 365 oldal, 2800 Ft Kritika (5) |