XI. Kisüsti Pálinka Fesztivál
2010. Április 14. /

Mostanra már komoly hagyományokkal rendelkezik Gyula városa a pálinkaünnepek közt. A fővárosi rendezvények mellett talán a gyulai Kisüsti Pálinka Fesztivál az, ahová a pálinkakészítők is a legnagyobb számban kerekednek föl,
hogy bemutassák legújabb pálinkáikat. A Várkert körüli terület, a színes bódésor megtelik ilyenkor látogatókkal, akik értőn vagy csak kedvtelőn mustrálgatják, kóstolgatják a hagyományosabb vagy épp extravagánsabb pálinkákat. A barack-, alma-, szilva-, cseresznye-, meggy- és körtepálinka mellett ugyanis már olyan ritkaságok is piacon vannak, mint amilyen a berkenye-, a kökény-, a bodza-, sőt, van már spárga-, levendula- és banán-, mangópárlat is. És lesz persze kul­túr­prog­ram is, a tervek szerint már az első napon fellép többek közt Demjén Ferenc, Somló Tamás, Tóth Gabi, és lesz utcai kavalkád, sátorbál is. Másnap a hentesáruk is megméretnek, ekkor lesz ugyanis a „böllérnap”. Fellép Király Viktor és Király Linda, majd pedig Fásy Mulató buli várja a közönségét. A zárónapon kerül sor a „Főzzük körbe a várat gyulai kolbásszal vagy pálinkával!” elnevezésű, hagyományos nemzetközi főzőversenyre, utána fellép Bangó Margit, végül Edda-koncerttel és tűzijátékkal zárul a háromnapos pálinkaünnep.

Gyula
16–18., péntek–vasárnap