A Képes Krónika könyve
2013. január 11. / D. Magyari Imre

Kiadóink közül talán a Kossuth igyekszik leginkább lépést tartani a korral: legújabban e-book-olvasót forgalmaz (ajándék tartalommal!). Szerencsére azt sem felejtette el, hogy a szép könyvre is van igény.
Például az enyém: az ilyesféle ritka és gyönyörű kiadványokkal (a ter­ve­ző Filakowszky György), mint A képes krónika könyve, egyszerűen nem tudok betelni.
A Képes Krónika, ahogy Veszprémy László nevezi büszkén be­ve­ze­tő­jé­ben, „minden idők egyik leggazdagabban illuminált (festményekkel illusztrált) díszkézirata”. 1358 májusában, méghozzá egy keddi napon kezdték írni, feltehetően egy alapkéziratról másolva (mások szerint az alapkéziratba fogtak akkor bele; csak a kedd a tuti). A mű egyrészt az Attila–Árpádok–Anjou-k folytonosságát, másrészt Szent László király nagyságát volt hivatva igazolni. Wehli Tünde könyvfestészeti szem­pont­ból, érezhető szeretettel mutatja be a pompás kódexet, aminek oldalain negyvenhárom pompás kép és száznál több minuciózus iniciálé idézi fel történelmünk fantáziadúsan elképzelt kezdetét – a fotók Hapák József munkái.
A meghatott lapozgatás közben is megjegyzem, hogy a Krónika szövege például a Szépirodalmi egykori Magyar Remekírók sorozatának A magyar középkor irodalma című kötetében (1984) olvasható. Kár, hogy innen hiányzik; legalább néhány részlete (ajándék tartalom) elfért volna.
De igazából azt sajnálhatjuk, hogy Pannónia jelenlegi krónikája teljességgel képtelen.

Kossuth Kiadó, OSZK
200 oldal, 8990 Ft
Kritika (5)