| Odett (Odett és a Go Girlz) 2010. június 17. / WG A nagylemezed megjelenése idején, még csak egy kislány voltál, a most megjelent, Pötty a kockán című Ep borítójáról viszont már egy ifjú nő tekint ránk. Sok mindenben változtál?O.: Mindenben. Nem gondolom, hogy ez újdonság lenne, az ember napról napra változik, én is. A zene milyen irányba ment? O.: Határozottabb lett, kicsit hangosabb is. Három új szám hallható a lemezen, aztán egy Kontroll Csoport-feldolgozás, valamint még az előző lemezről ismert Repülő című szám, amelynek egy remixelt változata található meg az Ep-n. Ezúttal kik voltak a partnereid? O.: Számomra bevált alkotótársak segítettek: Müller Péter Sziámi írta a szövegeket, és Polgár Péter a zenét. A Pötty a kockán „csupán” egy Ep. Követi a közeljövőben nagylemez is? O.: A közeljövő elég messze van még, de lesz (!). Ennél konkrétabban nem nagyon tudok erről beszélni, de a már „észrevett” változás miatt érdemes lesz figyelni, mi történik még… Egy Ep-nek érdemes lemezbemutató koncertet szervezni, vagy turnéra menni vele? O.: A lemezbemutatón már túl vagyunk, elég jól sikerült. Konkrét turné egyelőre nincsen tervbe véve, de a kedves közönség a zenekar myspace, illetve facebook oldalán követhet nyomon minket. A fesztiválokon ott leszünk. Az utóbbi 2-3 évben egész sor új énekesnő tűnt fel szólóban vagy zenekar élén. Hallgatsz közülük valakit? És régieket? O.: Ez egy nehéz kérdés, és a válaszom is elég klisé: mindent meghallgatok. Nyilván vannak markánsabb előadók, zenekarok, DJ-ék, akik folyamatosan befolyásolják a hozzáállásomat a zenéhez, illetve az előadó-művészethez. Nem szeretek példákat hozni, viszont éppen most a Hole Celebrity Skinjét hallgatom. |