2010. július 24. / WG
Andrew VanWyngarden és Ben Goldwasser a 2008-as Oracular Spectacular című mindentvivős bemutatkozó nagylemezük után azt ígérték, az MGMT másodikra valami táncosabbat fog villantani,
de ha nem, akkor meg elszálltat. Végül a második jóslat vált valóra, a Congratulations albumból szinte csurog-csöpög a pszichedelia.
Az első MGMT-album megteremtett egy új műfajt, az elektronikus popzenét (azon belül is a nyolcvanas évek gyökerű szintipopot) és a progresszív rockot összeházasító progpopot, ami csupán leírva hajmeresztő és lehetetlen vállalkozás, gyakorlatban nagyon is működőképes.
Az Oracular Spectacular nemcsak azért emlékezetes album, mert valami újat hozott, hanem azért is, mert hibátlan slágerekkel és antislágerekkel van telepakolva. A Congratulations albumról ellenben lemaradtak az azonnal ható slágerek, antisláger viszont annál több került rá (It’s Working, Song For Dan Treacy, Flash Delirium, Brian Eno). Persze második-harmadikra már ezek is kifejtik a kellő hatást .
Míg az Oracular Spectalucarral VanWyngarden és Goldwasser lerakták az alapokat, a második albummal tiszteletteljes főhajtást tesznek legnagyobb példaképeik előtt. A teljes lemezt összekapcsoló központi darab a bő 12 perces Siberian Breaks, amiben minden benne van, amit a pszichedeliáról tudni szerettünk volna, csak sose mertük megkérdezni. Brian Enónak és Dan Treacynek (Television Personalities) külön számot írtak a fiúk, míg a Lady Dada’s Nightmare-rel a korai Pink Floydot hozzák helyzetbe. De Bowie berlini évei is gyakran felsejlenek, és a nyolcvanas éveket sem hanyagolták el, csak jócskán a háttérbe szorították. A Song For Dan Treacyből a korai B-52’s köszön vissza, míg a Flash Deliriumból a 70-80-as évek fordulójának még sötét és elszállt szintipopja.
Az MGMT a Congratulations albummal bizonyította az ígéretet, amit az Oracular Spectacularral megtett: sosem a trendek mentén fognak haladni, hanem inkább teremtik azt, vagyis nem az elvárások fogják vezérelni őket, hanem a belülről fakadó késztetés. Lemezről lemezre meg fognak lepni bennünket.
CD
Sony
Kritika (4,5)
de ha nem, akkor meg elszálltat. Végül a második jóslat vált valóra, a Congratulations albumból szinte csurog-csöpög a pszichedelia.Az első MGMT-album megteremtett egy új műfajt, az elektronikus popzenét (azon belül is a nyolcvanas évek gyökerű szintipopot) és a progresszív rockot összeházasító progpopot, ami csupán leírva hajmeresztő és lehetetlen vállalkozás, gyakorlatban nagyon is működőképes.
Az Oracular Spectacular nemcsak azért emlékezetes album, mert valami újat hozott, hanem azért is, mert hibátlan slágerekkel és antislágerekkel van telepakolva. A Congratulations albumról ellenben lemaradtak az azonnal ható slágerek, antisláger viszont annál több került rá (It’s Working, Song For Dan Treacy, Flash Delirium, Brian Eno). Persze második-harmadikra már ezek is kifejtik a kellő hatást .
Míg az Oracular Spectalucarral VanWyngarden és Goldwasser lerakták az alapokat, a második albummal tiszteletteljes főhajtást tesznek legnagyobb példaképeik előtt. A teljes lemezt összekapcsoló központi darab a bő 12 perces Siberian Breaks, amiben minden benne van, amit a pszichedeliáról tudni szerettünk volna, csak sose mertük megkérdezni. Brian Enónak és Dan Treacynek (Television Personalities) külön számot írtak a fiúk, míg a Lady Dada’s Nightmare-rel a korai Pink Floydot hozzák helyzetbe. De Bowie berlini évei is gyakran felsejlenek, és a nyolcvanas éveket sem hanyagolták el, csak jócskán a háttérbe szorították. A Song For Dan Treacyből a korai B-52’s köszön vissza, míg a Flash Deliriumból a 70-80-as évek fordulójának még sötét és elszállt szintipopja.
Az MGMT a Congratulations albummal bizonyította az ígéretet, amit az Oracular Spectacularral megtett: sosem a trendek mentén fognak haladni, hanem inkább teremtik azt, vagyis nem az elvárások fogják vezérelni őket, hanem a belülről fakadó késztetés. Lemezről lemezre meg fognak lepni bennünket.
CD
Sony
Kritika (4,5)