2010. július 29. /
Volt egyszer egy pályázat, bizonyos Aranyvackor, melynek kiírása a „városról” kért meséket az egyszeri meseíróktól. Máté Angi meg is írta, hogy „Volt egyszer egy város”,
s hogy „Abban a városban volt egy sötétség, egy autó, egy kemence, egy hideg, egy csend, egy pocsolya, egy pléhcsupor, és volt annak a városnak széle és közepe”. Meg is nyerte a pályázatot, kapott érte marcipánvackort, valamint lehetőséget, hogy az egyszeri „volt egyszer egy város” meséből komplett kis kötetet kanyarítson. A nemrégiben megjelent Volt egyszer egy… című mesekönyv egy híján 20 voltegyszeregy-történetet tartalmaz, melyekben zömmel semmi egyéb nem történik, mint hogy a nyár, a virág, az almafa, a sün, a béka, a pocsolya és a sósperec egyszerűen csak voltegyszervannak.
Máté Angi mestere a spontán, zsigeri, lélekből jövő, szívhez szóló mesélésnek. Annak ellenére, hogy a meséknek alig van történetük, a megszemélyesített, „csak úgy” tej, „csak úgy” csend és „csak úgy” ég minden egyes jelzője és metaforája csak úgy perzseli azt a valamit, ami ott bent szólal meg, ha az ember igazi irodalmat olvas. Volt egyszer egy ég. Meg persze egy föld, olyan, amilyenek a földek általában. Egész életükben arra vágytak, a kék ég meg az ilyen-olyan, sokféle föld, hogy megfoghassák egymás kezét. Mondanom sem kell, ez nem igazán sikerült nekik. Aztán egyszer „az ég mosásba kezdett, hétvégi nagymosáshoz gyűjtötte be dudros felhőit. Begyömöszölte őket egy nagy keverített kádba, majd fújtatott, vacskolt, csepcselt, aztán jól kicsavarta őket, s fölcsíptette a még csepegő felhőket a szivárványra. Hullott az ég cseppje, csöpörögve, le, le a földhöz. Mikor egymáshoz értek, az ég és a föld, az ég cseppjén keresztül, amit magába szívott a föld, csend lett, nagy álló csend. Hallgatott minden, és megnőtt a boldogság.” Máté Angi meséi melankolikusságuk ellenére is boldog mesék, Sulyovszky Sarolta illusztrációi pedig tompa színeik és olykori groteszkségük ellenére is boldog rajzok. Boldoggá teszik, aki olvassa őket.
Pozsonyi Pagony
45 oldal, 2690 Ft
Kritika (5)
s hogy „Abban a városban volt egy sötétség, egy autó, egy kemence, egy hideg, egy csend, egy pocsolya, egy pléhcsupor, és volt annak a városnak széle és közepe”. Meg is nyerte a pályázatot, kapott érte marcipánvackort, valamint lehetőséget, hogy az egyszeri „volt egyszer egy város” meséből komplett kis kötetet kanyarítson. A nemrégiben megjelent Volt egyszer egy… című mesekönyv egy híján 20 voltegyszeregy-történetet tartalmaz, melyekben zömmel semmi egyéb nem történik, mint hogy a nyár, a virág, az almafa, a sün, a béka, a pocsolya és a sósperec egyszerűen csak voltegyszervannak. Máté Angi mestere a spontán, zsigeri, lélekből jövő, szívhez szóló mesélésnek. Annak ellenére, hogy a meséknek alig van történetük, a megszemélyesített, „csak úgy” tej, „csak úgy” csend és „csak úgy” ég minden egyes jelzője és metaforája csak úgy perzseli azt a valamit, ami ott bent szólal meg, ha az ember igazi irodalmat olvas. Volt egyszer egy ég. Meg persze egy föld, olyan, amilyenek a földek általában. Egész életükben arra vágytak, a kék ég meg az ilyen-olyan, sokféle föld, hogy megfoghassák egymás kezét. Mondanom sem kell, ez nem igazán sikerült nekik. Aztán egyszer „az ég mosásba kezdett, hétvégi nagymosáshoz gyűjtötte be dudros felhőit. Begyömöszölte őket egy nagy keverített kádba, majd fújtatott, vacskolt, csepcselt, aztán jól kicsavarta őket, s fölcsíptette a még csepegő felhőket a szivárványra. Hullott az ég cseppje, csöpörögve, le, le a földhöz. Mikor egymáshoz értek, az ég és a föld, az ég cseppjén keresztül, amit magába szívott a föld, csend lett, nagy álló csend. Hallgatott minden, és megnőtt a boldogság.” Máté Angi meséi melankolikusságuk ellenére is boldog mesék, Sulyovszky Sarolta illusztrációi pedig tompa színeik és olykori groteszkségük ellenére is boldog rajzok. Boldoggá teszik, aki olvassa őket.
Pozsonyi Pagony
45 oldal, 2690 Ft
Kritika (5)