Kispál és a Borz búcsúkoncert
2010. augusztus 11. /

Bár Magyarországon szokásuk a legendás zenekaroknak, hogy sorra adják az utolsónál is utolsóbb búcsúkoncerteket – lásd Illés –, Lovasi Andrásék elhatározása,

miszerint végleg lehúzzák a rolót, sajnos komolynak tűnik. A dal­szer­ző-énekes szerint ugyanis huszonhárom évvel ezelőtt úgy vágtak bele a Kispálba, hogy addig maradnak együtt, amíg jobb számokat írnak közösen, mint külön-külön. Márpedig szerintük most elérkezett ennek a korszaknak a vége, és – nagyon bölcsen – egyikőjük sem akar a múltból élni. Így aztán egy megakoncert keretében vesznek búcsút egymástól, a közönségtől és a huszonhárom év immáron legendás muzsikáitól, a Sziget mínusz egyedik napján. A fellépésről ter­mé­sze­tesen koncert-DVD is készül, amelyet az elmúlt hat év dalait tartalmazó CD-vel együtt fognak kiadni ősszel.

Sziget Fesztivál
08. 09. 20h