2010. augusztus 25. / DIBBUK
Talán nem a hőgutával fenyegető kánikulai nap a legmegfelelőbb a moszkvai esték megidézésére, belépéskor mégis elkapja az embert valamiféle Dosztojevszkij-regény hangulat,
amint átlép az eldugott Ostrom utcai étterem jellegtelenre álcázott ajtaján. Igen, ilyen bársonyfüggönyök mögött, titkos szeparékban mulathattak (mulatnak?) az orosz urak, ihatták a francia pezsgőt, jégbe hűtött vodkát a színésznők és/vagy kurtizánok cipőjéből, miközben merőkanállal falták a beluga kaviárt. Pénz nem számított, és olybá tűnik, ennyiben az Aranykaviár törzsközönsége is jó követője a féktelen orosz elődöknek. A legdrágább kaviár 120 000 forint, de pezsgőből is rendelhetünk ugyanennyiért, ha megszomjaznánk. Törzsközönség pedig láthatóan akad. A tíz év forma milliárdos csemete jó kedélyűen fogócskázik, incselkedik a Fábry-show bármely „pincérnő-szépségverseny” típusú műsorszámára főfavoritként ajánlható álomnővel, míg szülei kaviáros-pezsgős gyertyafény-estet tartanak maguknak, de szépen megtelik a hangulatos kerthelyiség más bennfentesekkel is. (Később kaján elégtétellel figyeljük, amint az ifiúr mamájával hányni siet. Nem minden papsajt.)
Ami öröm, hogy az ízléses, oroszosan elegáns egyenruhába öltöztetett felszolgálók nemcsak tökéletesen teszik a dolgukat, de oldottságukkal, kedvességükkel sikeresen kerülik el a veszélyt, hogy az árazás és a súlyos ezüst berendezés ellenére se legyen feszélyezve a vendég. Nincs tehát póznát nyelt feszesség, eltartott kisujj: minden adott ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat. Nem rajtuk, hanem a konyhán múlik, hogy nem így történik. Ha az ár/érték arányt vesszük alapul, a borsos árú este teljes csőd, de ha elvonatkoztatunk a bekerülési faktortól, úgy is nagyon nehéz bármely fogást is fenntartás nélkül dicsérni. Az adekvát jeges vodka elfogyasztását követően a füstölt lazacot, tokhalat, heringet felvonultató minőségi vegyes halízelítő után még úgy érezzük, hogy valami komolynak nézünk elébe, de aztán egyre jobban úrrá lesz rajtunk a csüggedés. A szoljanka nem kiemelkedő, csak jó, kevés magas minőségű és sok közepes hozzávalóval, jellegtelen fűszerezéssel. Viszont jó forró, gusztusos a tálalás is, kellemes a mellé helyezett, falatnyi krumplis „piráski”, tésztabatyu is. A bélszínpirog viszont kifejezetten kínos, kellemetlen, savanykás, nehezen vágható hússzelet, rajta pempősre készült libamájkorong, az egészet elnyeli egy vastag, magát megszívó tésztaréteg. Hozzá helyenként bizony homokos-ropogós erdeigomba-mártás. Ha nem kerülne 6000 forintba, még ott is maradna a furcsa kreálmány…
A desszertektől ekkorra már nem várunk semmit, és fel is érnek ehhez a várakozáshoz: csokoládé mousse erőtlen, alsó-középkategóriás helyen is kaptunk már jobbat, a medavik grúz sütemény egész tűrhető, kicsit rosszabb csak, mint egy közepes Esterházy-torta. Az egyetlen hibát itt követi el az egyébként végig nem jegyzetelő, memóriából dolgozó pincércsapat: a desszertek kicsit összekeverednek. Így is kiderül, hogy a forró szilvával tálalt túrós lepényke („szirnyiki”) finom lehetett volna, ha a rendelésnek megfelelően valóban az kerül elém. Búcsúzóul még kapunk pár házi csokigolyócskát, bónuszvodkát, a hölgyvendég valami kis ajándékot is, de ez már a veszett fejsze nyele. Az oroszok még a spájzban sincsenek.
I., Ostrom u. 19.
Főétel: 3500–8900 Ft
Kritika (3)
amint átlép az eldugott Ostrom utcai étterem jellegtelenre álcázott ajtaján. Igen, ilyen bársonyfüggönyök mögött, titkos szeparékban mulathattak (mulatnak?) az orosz urak, ihatták a francia pezsgőt, jégbe hűtött vodkát a színésznők és/vagy kurtizánok cipőjéből, miközben merőkanállal falták a beluga kaviárt. Pénz nem számított, és olybá tűnik, ennyiben az Aranykaviár törzsközönsége is jó követője a féktelen orosz elődöknek. A legdrágább kaviár 120 000 forint, de pezsgőből is rendelhetünk ugyanennyiért, ha megszomjaznánk. Törzsközönség pedig láthatóan akad. A tíz év forma milliárdos csemete jó kedélyűen fogócskázik, incselkedik a Fábry-show bármely „pincérnő-szépségverseny” típusú műsorszámára főfavoritként ajánlható álomnővel, míg szülei kaviáros-pezsgős gyertyafény-estet tartanak maguknak, de szépen megtelik a hangulatos kerthelyiség más bennfentesekkel is. (Később kaján elégtétellel figyeljük, amint az ifiúr mamájával hányni siet. Nem minden papsajt.)
Ami öröm, hogy az ízléses, oroszosan elegáns egyenruhába öltöztetett felszolgálók nemcsak tökéletesen teszik a dolgukat, de oldottságukkal, kedvességükkel sikeresen kerülik el a veszélyt, hogy az árazás és a súlyos ezüst berendezés ellenére se legyen feszélyezve a vendég. Nincs tehát póznát nyelt feszesség, eltartott kisujj: minden adott ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat. Nem rajtuk, hanem a konyhán múlik, hogy nem így történik. Ha az ár/érték arányt vesszük alapul, a borsos árú este teljes csőd, de ha elvonatkoztatunk a bekerülési faktortól, úgy is nagyon nehéz bármely fogást is fenntartás nélkül dicsérni. Az adekvát jeges vodka elfogyasztását követően a füstölt lazacot, tokhalat, heringet felvonultató minőségi vegyes halízelítő után még úgy érezzük, hogy valami komolynak nézünk elébe, de aztán egyre jobban úrrá lesz rajtunk a csüggedés. A szoljanka nem kiemelkedő, csak jó, kevés magas minőségű és sok közepes hozzávalóval, jellegtelen fűszerezéssel. Viszont jó forró, gusztusos a tálalás is, kellemes a mellé helyezett, falatnyi krumplis „piráski”, tésztabatyu is. A bélszínpirog viszont kifejezetten kínos, kellemetlen, savanykás, nehezen vágható hússzelet, rajta pempősre készült libamájkorong, az egészet elnyeli egy vastag, magát megszívó tésztaréteg. Hozzá helyenként bizony homokos-ropogós erdeigomba-mártás. Ha nem kerülne 6000 forintba, még ott is maradna a furcsa kreálmány…
A desszertektől ekkorra már nem várunk semmit, és fel is érnek ehhez a várakozáshoz: csokoládé mousse erőtlen, alsó-középkategóriás helyen is kaptunk már jobbat, a medavik grúz sütemény egész tűrhető, kicsit rosszabb csak, mint egy közepes Esterházy-torta. Az egyetlen hibát itt követi el az egyébként végig nem jegyzetelő, memóriából dolgozó pincércsapat: a desszertek kicsit összekeverednek. Így is kiderül, hogy a forró szilvával tálalt túrós lepényke („szirnyiki”) finom lehetett volna, ha a rendelésnek megfelelően valóban az kerül elém. Búcsúzóul még kapunk pár házi csokigolyócskát, bónuszvodkát, a hölgyvendég valami kis ajándékot is, de ez már a veszett fejsze nyele. Az oroszok még a spájzban sincsenek.
I., Ostrom u. 19.
Főétel: 3500–8900 Ft
Kritika (3)