2010. augusztus 25. / SJ
Idén is Sziget Kispál-búcsúkoncerttel, Cseh Tamás-emlékkoncerttel, Iron Maidennel, Muse-zal, Faithless-szel, Gotan Projecttel, Gorillaz Sound Systemmel, Nina Hagennel, Papa Roach-csal és persze a magyar zenei élet olyan sztárjaival,
mint a Quimby, Péterfy Bori, a Kiscsillag, a Pannonia All-Stars Ska Orchestra, a 30Y, az Irie Maffia, a Barabás Lőrinc Eklektric vagy a Heaven Street Seven. Hogy Petit idézzük a reklámból: „Kánaán lesz, Sanya!”
Hogyan keveredtél bele ebbe a Sziget-reklámos mókába?
J. P.: Tavaly készült el az első reklám, de akkor még csak egy spotról volt szó, nem egy teljes sorozatról. Ráday Dávid, a kreatív ötletgazda és a reklám rendezője csináltak egy castingot a már meglévő koncepcióra, de egyik figura sem tetszett nekik igazán. Ezek után hívott fel engem a rendező, akivel évfolyamtársak voltunk a gimnáziumban, hogy nem érek-e rá az elkövetkező fél órában, mert neki egy óra múlva be kell vinnie a Sziget irodába egy kész anyagot. Azt sem tudtam, miről van szó, de ráértem, így aztán odamentem a Jászai Mari térre. Ott mondták, hogy na, akkor most üljek rá valamelyik kocsira, és kezdjem el fikázni a Szigetet. Ezt azért nem akartam, úgyhogy inkább felmentünk a gyártásvezető lakására, megcsináltuk a felvételt, s már vitték is be a Szigetbe. Állítólag a tuci-tucis rész volt az, ami megragadta őket.
Mennyire alapulnak improvizáción a spotok?
J. P.: Egyre inkább. Tavaly is csak irányadó elveket fogalmaztak meg, de most már kifejezetten rá is gyúrnak a rögtönzésre. Persze van egy script, meg néhány alapvető elgondolás, de a poénokat nagyrészt a pillanat szüli.
Új dolog volt számodra ilyen szerethető taplót játszani, vagy csak elő kellett venned egy régi figurádat?
J. P.: Hát igazából csak simán taplót kellett játszanom, azt magam sem gondoltam volna, hogy szerethetőre sikerül. Meg is lepődtünk, hogy mennyire kedvelik az emberek Petit. Amúgy meg a barátnőmmel mindig sokat hülyéskedtünk ilyenekkel, és már elsőre ez a figura ugrott be.
Te idén kilopakodsz a Szigetre inkognitóban?
J. P.: Civilben biztos, hogy nem, már tavaly sem mertem, hisz elég, ha egyvalaki felismer, és máris vége a szórakozásnak. Azt még nem tudom, hogy idén lesz-e valami olyan produkció, mint a tavalyi Prodigy-előfellépés, ha igen, arra természetesen kimegyek.
Hogy fér meg egymás mellett a reklámarc és a komoly kőszínházi színművész?
J. P.: Most már nem sokáig kell megférniük egymás mellett, ugyanis hét év után idén ősszel otthagyom a székesfehérvári Vörösmarty Színházat, és a budapesti TÁP Színháznál fogok játszani. Mivel ez független, underground színház, ez a munka sokkal szabadabb lesz, és sokkal inkább az alkotói folyamat áll a középpontjában. A kőszínházban már gyakran úgy éreztem, mintha ez a szakma is ugyanolyan favágás lenne, mint bármelyik másik, ezért azt hiszem, jobb lesz nekem. Mindemellett persze marad a stand up comedy, hiszen tavaly óta szerződés is köt a Duma Színházhoz.
mint a Quimby, Péterfy Bori, a Kiscsillag, a Pannonia All-Stars Ska Orchestra, a 30Y, az Irie Maffia, a Barabás Lőrinc Eklektric vagy a Heaven Street Seven. Hogy Petit idézzük a reklámból: „Kánaán lesz, Sanya!”Hogyan keveredtél bele ebbe a Sziget-reklámos mókába?
J. P.: Tavaly készült el az első reklám, de akkor még csak egy spotról volt szó, nem egy teljes sorozatról. Ráday Dávid, a kreatív ötletgazda és a reklám rendezője csináltak egy castingot a már meglévő koncepcióra, de egyik figura sem tetszett nekik igazán. Ezek után hívott fel engem a rendező, akivel évfolyamtársak voltunk a gimnáziumban, hogy nem érek-e rá az elkövetkező fél órában, mert neki egy óra múlva be kell vinnie a Sziget irodába egy kész anyagot. Azt sem tudtam, miről van szó, de ráértem, így aztán odamentem a Jászai Mari térre. Ott mondták, hogy na, akkor most üljek rá valamelyik kocsira, és kezdjem el fikázni a Szigetet. Ezt azért nem akartam, úgyhogy inkább felmentünk a gyártásvezető lakására, megcsináltuk a felvételt, s már vitték is be a Szigetbe. Állítólag a tuci-tucis rész volt az, ami megragadta őket.
Mennyire alapulnak improvizáción a spotok?
J. P.: Egyre inkább. Tavaly is csak irányadó elveket fogalmaztak meg, de most már kifejezetten rá is gyúrnak a rögtönzésre. Persze van egy script, meg néhány alapvető elgondolás, de a poénokat nagyrészt a pillanat szüli.
Új dolog volt számodra ilyen szerethető taplót játszani, vagy csak elő kellett venned egy régi figurádat?
J. P.: Hát igazából csak simán taplót kellett játszanom, azt magam sem gondoltam volna, hogy szerethetőre sikerül. Meg is lepődtünk, hogy mennyire kedvelik az emberek Petit. Amúgy meg a barátnőmmel mindig sokat hülyéskedtünk ilyenekkel, és már elsőre ez a figura ugrott be.
Te idén kilopakodsz a Szigetre inkognitóban?
J. P.: Civilben biztos, hogy nem, már tavaly sem mertem, hisz elég, ha egyvalaki felismer, és máris vége a szórakozásnak. Azt még nem tudom, hogy idén lesz-e valami olyan produkció, mint a tavalyi Prodigy-előfellépés, ha igen, arra természetesen kimegyek.
Hogy fér meg egymás mellett a reklámarc és a komoly kőszínházi színművész?
J. P.: Most már nem sokáig kell megférniük egymás mellett, ugyanis hét év után idén ősszel otthagyom a székesfehérvári Vörösmarty Színházat, és a budapesti TÁP Színháznál fogok játszani. Mivel ez független, underground színház, ez a munka sokkal szabadabb lesz, és sokkal inkább az alkotói folyamat áll a középpontjában. A kőszínházban már gyakran úgy éreztem, mintha ez a szakma is ugyanolyan favágás lenne, mint bármelyik másik, ezért azt hiszem, jobb lesz nekem. Mindemellett persze marad a stand up comedy, hiszen tavaly óta szerződés is köt a Duma Színházhoz.