Méz 2010. október 06. / DD A világot gyerekszemmel nézni a legjobb, és az sem kevésbé jó, ha egy rendező még emlékszik arra, milyen is ez. Semih Kaplanoglu emlékszik, Tojás (nálunk Yumurta) – Tej (nálunk A tejesember) – Méz trilógiájának befejező része is ezt bizonyítja, lévén a film igazi gyöngyszem. A hatéves Juszuf szemén keresztül látjuk ezt a világot, mely áll egyrészt az inkább a méhész apa jelentette családból, ami Kaplanoglu csodaszép képein keresztül a természet, a béke is egyben, másrészt pedig az iskolából, a családon túli dolgokból. A világ nagy, én kicsi vagyok gyermeki érzése a maga egyszerűségében jelenik meg a beállítások szintjén, a lazának, elnagyoltnak tűnő film képei pontosak, átgondoltak, olyannyira, hogy az idő múltával egyre klasszikusabbnak tűnik minden motívum kezelése, minden megoldás. Ahogy a gyerek rakja egymásra a kockákat, úgy épül a film is, és nem dől össze, holott a lassú-meditatív tempójú, gyerekszereplőre építő filmek haj­la­mo­sak giccsbe vagy formátlanságba roskadni. A megkapóan csendes film (zene alig van) így lesz igaz és ismerős alkotás, amit (fesztiváltól amúgy ritkaságszámba menően) a Berlinale zsűrije is helyesen ismert (f)el, kiutalván Kaplanoglunak az idei Arany Medvét. A kakaó, a plüssmaci, a mesekönyv nagysága és igaza, mindez kakaó, plüssmaci és mesekönyv nélkül. Nem túlzás tehát az idei év egyik kiemelkedő filmjének nevezni a Mézet, amit jó szívvel lehet ajánlani azoknak, akik szívesen olvassák Ottlik Géza könyveit. Méz (Bal) Török, feliratos film Rendező: Semih Kaplanoglu 103 perc Főszereplők: Erdal Besikcioglu, Tülin Özen, Alev Ucarer 103 perc Forgalmazó: Cirko Film – Másképp Alapítvány Bemutató: 10. 07.