2010. december 27. /
Látta az eredeti filmet?
J. D.: Igen, láttam, és bírtam is eléggé, úgyhogy gyorsan megnéztem újra; elragadó ötlet, annyi szent. Persze egy remake-nél mindig az a kérdés, hogy te magad mit tudsz a már meglévő anyaghoz hozzáadni. Úgy ítéltem meg, hogy nekem menni fog.
Az utazó A mások életéért Oscar-díjat nyert Florian Henckel von Donnersmarck második játékfilmje, s rögtön egy szuperprodukció.
J. D.: Igen, bár néhány rövidfilmet már A mások életét megelőzően is letett az asztalra. A mások élete pedig, szerény véleményem szerint, egy majdhogynem tökéletes alkotás. Lehet, hogy ez csak a második filmje, de Florian biztosan állta a sarat, a filmkészítéssel járó napi küzdelmek leperegtek róla.
Hogyan írná le Az utazó műfaját?
J. D.: A humor és a feszültség váltakozása adja meg az alaphangulatot, meg persze mi, színészek: Angelinától pont azt követelte meg a szerepe, ami színészileg mindig is az egyik legnagyobb erőssége volt, és én is hozzátettem a magamét, s e két megközelítés házassága adja ki a teljes képet. Meg persze ott van Velence… Az a város, ahol ha egy tetszőleges helyen leteszed a kamerát, nagy baj már nem érhet filmesként.
Ismerte Angelinát korábbról is?
J. D.: Fura, de az útjaink korábban egyszer sem keresztezték egymást. Pedig sok közös ismerősünk, barátunk van, Bradet (Brad Pitt) évek óta ismerem, és Angie édesapját Jont (Jon Voight) is vagy ezer éve. De Angie-vel először Az utazó előkészületei során találkoztam.
Nem egy felszabadultabb, komikus jelenete van a filmnek. Milyen volt például a velencei háztetőkön pizsamában szaladgálni?
J. D.: Á, semmi különös, csak a szokásos, napi meló! Azok után, hogy parádéztam már női ruhában egy kubai börtönben (a Mielőtt leszáll az éj című filmben) vagy Martin Landau előtt táncikáltam fogatlanul (az Ed Woodban), mit is mondhatnék: háztetőkön pizsamában szaladgálni? Semmiség az egész.
Úgy hírlik, hamarosan újra Tim Burtonnel dolgozik együtt.
J. D.: A Dark Shadows című filmet csináljuk, s úgy tűnik, a sok tervezgetés után végre révbe ért a projekt. Tim és én készen állunk, s csak arra várunk, hogy elkészüljön a forgatókönyv végső változata.
Az interjúért köszönet az InterComnak
J. D.: Igen, láttam, és bírtam is eléggé, úgyhogy gyorsan megnéztem újra; elragadó ötlet, annyi szent. Persze egy remake-nél mindig az a kérdés, hogy te magad mit tudsz a már meglévő anyaghoz hozzáadni. Úgy ítéltem meg, hogy nekem menni fog.
Az utazó A mások életéért Oscar-díjat nyert Florian Henckel von Donnersmarck második játékfilmje, s rögtön egy szuperprodukció.
J. D.: Igen, bár néhány rövidfilmet már A mások életét megelőzően is letett az asztalra. A mások élete pedig, szerény véleményem szerint, egy majdhogynem tökéletes alkotás. Lehet, hogy ez csak a második filmje, de Florian biztosan állta a sarat, a filmkészítéssel járó napi küzdelmek leperegtek róla.
Hogyan írná le Az utazó műfaját?
J. D.: A humor és a feszültség váltakozása adja meg az alaphangulatot, meg persze mi, színészek: Angelinától pont azt követelte meg a szerepe, ami színészileg mindig is az egyik legnagyobb erőssége volt, és én is hozzátettem a magamét, s e két megközelítés házassága adja ki a teljes képet. Meg persze ott van Velence… Az a város, ahol ha egy tetszőleges helyen leteszed a kamerát, nagy baj már nem érhet filmesként.
Ismerte Angelinát korábbról is?
J. D.: Fura, de az útjaink korábban egyszer sem keresztezték egymást. Pedig sok közös ismerősünk, barátunk van, Bradet (Brad Pitt) évek óta ismerem, és Angie édesapját Jont (Jon Voight) is vagy ezer éve. De Angie-vel először Az utazó előkészületei során találkoztam.
Nem egy felszabadultabb, komikus jelenete van a filmnek. Milyen volt például a velencei háztetőkön pizsamában szaladgálni?
J. D.: Á, semmi különös, csak a szokásos, napi meló! Azok után, hogy parádéztam már női ruhában egy kubai börtönben (a Mielőtt leszáll az éj című filmben) vagy Martin Landau előtt táncikáltam fogatlanul (az Ed Woodban), mit is mondhatnék: háztetőkön pizsamában szaladgálni? Semmiség az egész.
Úgy hírlik, hamarosan újra Tim Burtonnel dolgozik együtt.
J. D.: A Dark Shadows című filmet csináljuk, s úgy tűnik, a sok tervezgetés után végre révbe ért a projekt. Tim és én készen állunk, s csak arra várunk, hogy elkészüljön a forgatókönyv végső változata.
Az interjúért köszönet az InterComnak