2011. február 23. /
Ritkaságszámba megy, hogy valakinek két filmje egyszerre uralja a toplistákat, a 61 éves, tavaly Oscar-díjjal is elismert színésszel azonban ez is megesett: A félszemű című western és a Tron: Örökség című sci-fi egymást kerülgették az amerikai bevételi listák legfelső régióiban.
A Coen testvérek westernje igazi mestermunka; Bridges iszákos békebírója, a John Wayne által is megformált Rooster Cogburn február 17-én lovagol be a hazai mozikba.
Miért mondott igent Rooster Cogburn szerepére?
J. B.: Két oka is volt; Joel és Ethan Coen. Több se kellett. Elsőrangú forgatókönyvírók, hogy mást ne mondjak. Dolgoztam már velük régebben is, A nagy Lebowski című filmben. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy rengeteget improvizáltunk a forgatás során, de ez csak a látszat, valójában minden a forgatókönyvben leírtak szerint zajlott. Ennyire jó író a két Coen.
Változott bármit is a rendezői módszerük A nagy Lebowski óta?
J. B.: Én nem észleltem semmi ilyesmit. Az egyetlen változás, amiről beszámolhatok, hogy Joel anno lófarokban viselte a haját, de ez már a múlté. Hát, körülbelül ennyi változott.
Mielőtt elkészítették a 2010-es változatot, A félszemű egyet jelentett az 1969-es, John Wayne nevével fémjelzett westernnel, melyért Wayne el is nyerte az Oscart. Egy olyan szerepet kellett tehát a magáévá tennie, melyet korábban Wayne vitt sikerre. Jelentett ez valamiféle plusz terhet?
J. B.: Gondolhatja, magam is elég kíváncsi voltam, hogy vajon mi vitte rá a Coeneket, hogy elkészítsék ennek a klasszikus westernnek a remake-jét. De már az elején felvilágosítottak, hogy eszük ágában sincs remake-et készíteni. „Mi nem remake-elünk semmiféle westernt, minket a regény érdekel, Charles Portis műve” – ez volt az első számú eligazítás, amivel elláttak. Elolvastam a könyvet, s rögtön tudtam, mire megy ki a játék. Csodás regény, nem csoda, hogy megihlette Coenéket. Közel áll az ő világukhoz. Úgyhogy a John Wayne-film ezzel a helyére is került: többé nem volt dolgom vele, legalábbis a szerepemhez nem volt szükségem rá.
Azért nem volt szüksége rá, nehogy befolyásolja az alakítását?
J. B.: Az ügyben nincs vita, hogy John Wayne a filmtörténet egyik legnagyobb ikonja. De mi nem rá támaszkodtunk, nekem nem őt, az ő alakítását, hanem a Coen testvérek utasításait kellett követnem, és ez felmentett az alól a kényszer alól, hogy állandóan azon agyaljak, vajon ezt vagy azt Wayne hogyan csinálta volna. Nem tett volna jót a filmnek. Tettem a dolgomat, mintha soha nem is létezett volna az a másik Félszemű.
Mi a legszembetűnőbb különbség a John Wayne-film és a maguk verziója között?
J. B.: A történet többé-kevésbé ugyanaz. A különbség a megközelítésben rejlik; mi, amennyire csak lehet, igyekeztünk autentikusan visszaadni a regény világát. Azt hiszem, a mi filmünk valamivel valósághűebb e tekintetben.
Mi volt a legélvezetesebb a forgatáson?
J. B.: Az, hogy felkértem a lányomat, Jessie-t, legyen az asszisztensem, úgyhogy az elejétől a végéig velem volt a forgatáson. Gitározik, énekel, és az íráshoz is konyít. A forgatás közben adtunk néhány közös koncertet is. Volt egy fellépésünk Santa Fében, az egyszerűen fantasztikus volt.
Santa Fében forgatta az Őrült szív című filmjét is (Bridges ezért a filmjéért kapta meg tavaly az Oscar-díjat – a szerk.)…
J. B.: Így van. Olyan volt, mintha hazatértem volna. Abban a házban laktam A félszemű forgatása alatt, amiben az Őrült szív idején is.
Matt Damon anélkül mondott igent a filmre, hogy olvasta volna a forgatókönyvet, ami azért elég ritka egy ekkora sztár esetében. És ön?
J. B.: Én sem voltam kevésbé lelkes, hiszen égtem a vágytól, hogy újra a Coenekkel dolgozhassak. Amikor ők hívnak, biztos lehetsz benne, hogy valami jó fog kisülni a dologból. De amikor elért hozzám A félszemű híre, épp a Tron forgatásának kellős közepén jártam, és az mindig bosszant egy kicsit, és zavarba hoz, ha épp egy folyamatban lévő munka közben keresnek meg egy másik munkával. Főleg ha ez a másik munka olyan vonzó, mint a Coenek ajánlata.
A lovaglás, amiből értelemszerűen elég sok van a filmben, aligha okozott nehézséget…
J. B.: Van egy ranchom Montanában, s szeretek arrafelé lovagolni. De azért az nem ugyanaz, ha a saját kedvtelésére lovagolsz, vagy egy akciójelenetet forgatsz fél szemmel, a gyeplőt a fogaid közt szorítva, mindkét kezedben pisztollyal. Egyszer megcsináltam a jelenetet egy mechanikus lovon, majd Joel odaszólt, hogy na, akkor most csináljuk meg igaziból.
Western-rajongó?
J. B.: Nagyon is. Apám (Lloyd Bridges) is játszott westernekben, egy klasszikusban, a Délidőben is szerepelt. Gyerekként odavoltam, amikor úgy jött haza, hogy rajta volt még a cowboy-jelmez. Felvettem a kalapját, csizmáját, s gyorsan áthívtam a haverokat. Szóval nagy western-rajongó vagyok, mindig is az voltam, de azt nem szeretem, ha egy film túlságosan romantikus szemüvegen keresztül láttatja a vadnyugatot. Az én kedvenceim a John Ford és Howard Hawks westernek, a Sárga szalagot viselt vagy a Vörös folyó például.
Az Oscar-díj megváltoztatta az életét?
J. B.: Nem mondhatnám. Az egyik nap megnyertem, a másik nap már mentem is vissza forgatni A félszeműt.
Hol tartja a szobrot?
J. B.: A feleségem felügyeli a díjakat. Egy polcon tartja az összest, a konyha és az ebédlő közt.
Ha már szóba hozta a feleségét; idestova 33 éve házasok.
J. B.: Szerelem volt ez az első látásra. Fent, Montanában forgattam egy filmet (Michael Cimino Villám és Fürgeláb című filmjét – a szerk.), s bár épp jelenésem volt, le sem tudtam róla venni a szememet. Végül összeszedtem minden bátorságomat és randira hívtam, de nemet mondott, igaz, hozzátette, hogy ez egy kisváros, majd talán összefutunk. És így is lett. Összefutottunk, egymásba szerettünk, és ő lett a feleségem. A történet csattanója pedig ez: már 15 éve házasok voltunk, amikor a kezembe került egy levél, az egyik sminkes küldte, aki a filmben dolgozott. A levélben ez állt: „Találtam egy fotót, amin te vagy, s épp randira hívsz egy helybéli lányt. Gondoltam, örülnél neki.” Így most két korabeli fotóm is van arról a helybéli lányról: egy, amin csak ő szerepel premier plánban, és egy, amin épp az a pillanat van megörökítve, amikor nemet mond.
Az interjúért köszönet az UIP–Duna Filmnek
A Coen testvérek westernje igazi mestermunka; Bridges iszákos békebírója, a John Wayne által is megformált Rooster Cogburn február 17-én lovagol be a hazai mozikba. Miért mondott igent Rooster Cogburn szerepére?
J. B.: Két oka is volt; Joel és Ethan Coen. Több se kellett. Elsőrangú forgatókönyvírók, hogy mást ne mondjak. Dolgoztam már velük régebben is, A nagy Lebowski című filmben. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy rengeteget improvizáltunk a forgatás során, de ez csak a látszat, valójában minden a forgatókönyvben leírtak szerint zajlott. Ennyire jó író a két Coen.
Változott bármit is a rendezői módszerük A nagy Lebowski óta?
J. B.: Én nem észleltem semmi ilyesmit. Az egyetlen változás, amiről beszámolhatok, hogy Joel anno lófarokban viselte a haját, de ez már a múlté. Hát, körülbelül ennyi változott.
Mielőtt elkészítették a 2010-es változatot, A félszemű egyet jelentett az 1969-es, John Wayne nevével fémjelzett westernnel, melyért Wayne el is nyerte az Oscart. Egy olyan szerepet kellett tehát a magáévá tennie, melyet korábban Wayne vitt sikerre. Jelentett ez valamiféle plusz terhet?
J. B.: Gondolhatja, magam is elég kíváncsi voltam, hogy vajon mi vitte rá a Coeneket, hogy elkészítsék ennek a klasszikus westernnek a remake-jét. De már az elején felvilágosítottak, hogy eszük ágában sincs remake-et készíteni. „Mi nem remake-elünk semmiféle westernt, minket a regény érdekel, Charles Portis műve” – ez volt az első számú eligazítás, amivel elláttak. Elolvastam a könyvet, s rögtön tudtam, mire megy ki a játék. Csodás regény, nem csoda, hogy megihlette Coenéket. Közel áll az ő világukhoz. Úgyhogy a John Wayne-film ezzel a helyére is került: többé nem volt dolgom vele, legalábbis a szerepemhez nem volt szükségem rá.
Azért nem volt szüksége rá, nehogy befolyásolja az alakítását?
J. B.: Az ügyben nincs vita, hogy John Wayne a filmtörténet egyik legnagyobb ikonja. De mi nem rá támaszkodtunk, nekem nem őt, az ő alakítását, hanem a Coen testvérek utasításait kellett követnem, és ez felmentett az alól a kényszer alól, hogy állandóan azon agyaljak, vajon ezt vagy azt Wayne hogyan csinálta volna. Nem tett volna jót a filmnek. Tettem a dolgomat, mintha soha nem is létezett volna az a másik Félszemű.
Mi a legszembetűnőbb különbség a John Wayne-film és a maguk verziója között?
J. B.: A történet többé-kevésbé ugyanaz. A különbség a megközelítésben rejlik; mi, amennyire csak lehet, igyekeztünk autentikusan visszaadni a regény világát. Azt hiszem, a mi filmünk valamivel valósághűebb e tekintetben.
Mi volt a legélvezetesebb a forgatáson?
J. B.: Az, hogy felkértem a lányomat, Jessie-t, legyen az asszisztensem, úgyhogy az elejétől a végéig velem volt a forgatáson. Gitározik, énekel, és az íráshoz is konyít. A forgatás közben adtunk néhány közös koncertet is. Volt egy fellépésünk Santa Fében, az egyszerűen fantasztikus volt.
Santa Fében forgatta az Őrült szív című filmjét is (Bridges ezért a filmjéért kapta meg tavaly az Oscar-díjat – a szerk.)…
J. B.: Így van. Olyan volt, mintha hazatértem volna. Abban a házban laktam A félszemű forgatása alatt, amiben az Őrült szív idején is.
Matt Damon anélkül mondott igent a filmre, hogy olvasta volna a forgatókönyvet, ami azért elég ritka egy ekkora sztár esetében. És ön?
J. B.: Én sem voltam kevésbé lelkes, hiszen égtem a vágytól, hogy újra a Coenekkel dolgozhassak. Amikor ők hívnak, biztos lehetsz benne, hogy valami jó fog kisülni a dologból. De amikor elért hozzám A félszemű híre, épp a Tron forgatásának kellős közepén jártam, és az mindig bosszant egy kicsit, és zavarba hoz, ha épp egy folyamatban lévő munka közben keresnek meg egy másik munkával. Főleg ha ez a másik munka olyan vonzó, mint a Coenek ajánlata.
A lovaglás, amiből értelemszerűen elég sok van a filmben, aligha okozott nehézséget…
J. B.: Van egy ranchom Montanában, s szeretek arrafelé lovagolni. De azért az nem ugyanaz, ha a saját kedvtelésére lovagolsz, vagy egy akciójelenetet forgatsz fél szemmel, a gyeplőt a fogaid közt szorítva, mindkét kezedben pisztollyal. Egyszer megcsináltam a jelenetet egy mechanikus lovon, majd Joel odaszólt, hogy na, akkor most csináljuk meg igaziból.
Western-rajongó?
J. B.: Nagyon is. Apám (Lloyd Bridges) is játszott westernekben, egy klasszikusban, a Délidőben is szerepelt. Gyerekként odavoltam, amikor úgy jött haza, hogy rajta volt még a cowboy-jelmez. Felvettem a kalapját, csizmáját, s gyorsan áthívtam a haverokat. Szóval nagy western-rajongó vagyok, mindig is az voltam, de azt nem szeretem, ha egy film túlságosan romantikus szemüvegen keresztül láttatja a vadnyugatot. Az én kedvenceim a John Ford és Howard Hawks westernek, a Sárga szalagot viselt vagy a Vörös folyó például.
Az Oscar-díj megváltoztatta az életét?
J. B.: Nem mondhatnám. Az egyik nap megnyertem, a másik nap már mentem is vissza forgatni A félszeműt.
Hol tartja a szobrot?
J. B.: A feleségem felügyeli a díjakat. Egy polcon tartja az összest, a konyha és az ebédlő közt.
Ha már szóba hozta a feleségét; idestova 33 éve házasok.
J. B.: Szerelem volt ez az első látásra. Fent, Montanában forgattam egy filmet (Michael Cimino Villám és Fürgeláb című filmjét – a szerk.), s bár épp jelenésem volt, le sem tudtam róla venni a szememet. Végül összeszedtem minden bátorságomat és randira hívtam, de nemet mondott, igaz, hozzátette, hogy ez egy kisváros, majd talán összefutunk. És így is lett. Összefutottunk, egymásba szerettünk, és ő lett a feleségem. A történet csattanója pedig ez: már 15 éve házasok voltunk, amikor a kezembe került egy levél, az egyik sminkes küldte, aki a filmben dolgozott. A levélben ez állt: „Találtam egy fotót, amin te vagy, s épp randira hívsz egy helybéli lányt. Gondoltam, örülnél neki.” Így most két korabeli fotóm is van arról a helybéli lányról: egy, amin csak ő szerepel premier plánban, és egy, amin épp az a pillanat van megörökítve, amikor nemet mond.
Az interjúért köszönet az UIP–Duna Filmnek