2011. február 23. / wg
A 2002-ben alakult öttagú leedsi zenekar 2007-es bemutatkozásáig mindössze egy darab kislemezt adott ki, lerakva ezzel elénk a névjegyét, 2004-ben. A downtempo-triphop halmazba sorolható Stateless a zenekar nevét viselő,
legelső nagylemeze – amit a jó nevű !K7 adott ki – szimpatikus, a műfaj kötelező elemeit ügyesen számba vevő, de azokat semmivel túl nem lépő mutatvány volt. A Stateless nevet esetleg megjegyeztük a hatására, de ennyi, a rajongás megszületéséhez azért többre lett volna szükség. Az idén, négy év csendet követően, már a Ninja Tune színeiben megjelentetett második Stateless-dalcsokor, a Matilda viszont könnyen lehet, hogy ezt a hiányt is pótolni fogja.
Már tavaly ősszel sejthető volt, hogy rövidesen új albummal jelentkeznek a leedsiek, a november végén kiadott Ariel című kislemez ezt és a zenei irányváltást, erősödést-izmosodást is előre jelezte. A süppedt soulban mélyen beleáztatott címadó szám igazi csemege, különleges hangzást és hangulatot kínál, az elmúlt év végének – vagy az idei elejének – egyik ügyesen megszerkesztett, nem fülbemászósága, hanem különössége okán emlékezetünkbe vésődő (underground) slágere. A Matilda című album ezt a különlegességet nem bírja ugyan végigvinni a lemezidő mind az ötven percén, időnként halványodik az anyag fénye, de eredménynek mégiscsak az jön ki a végére érve, hogy egy egyre szilárdabb kontúrokat kapó, egyre inkább egységessé és önálló hangúvá formálódó zenei kollektíva már majdnem meggyőző anyagát hallottuk, melynek nagy részéért tényleg lehet és érdemes is rajongani.
CD
Ninja Tune / Neon Music
Kritika (4)
legelső nagylemeze – amit a jó nevű !K7 adott ki – szimpatikus, a műfaj kötelező elemeit ügyesen számba vevő, de azokat semmivel túl nem lépő mutatvány volt. A Stateless nevet esetleg megjegyeztük a hatására, de ennyi, a rajongás megszületéséhez azért többre lett volna szükség. Az idén, négy év csendet követően, már a Ninja Tune színeiben megjelentetett második Stateless-dalcsokor, a Matilda viszont könnyen lehet, hogy ezt a hiányt is pótolni fogja.
Már tavaly ősszel sejthető volt, hogy rövidesen új albummal jelentkeznek a leedsiek, a november végén kiadott Ariel című kislemez ezt és a zenei irányváltást, erősödést-izmosodást is előre jelezte. A süppedt soulban mélyen beleáztatott címadó szám igazi csemege, különleges hangzást és hangulatot kínál, az elmúlt év végének – vagy az idei elejének – egyik ügyesen megszerkesztett, nem fülbemászósága, hanem különössége okán emlékezetünkbe vésődő (underground) slágere. A Matilda című album ezt a különlegességet nem bírja ugyan végigvinni a lemezidő mind az ötven percén, időnként halványodik az anyag fénye, de eredménynek mégiscsak az jön ki a végére érve, hogy egy egyre szilárdabb kontúrokat kapó, egyre inkább egységessé és önálló hangúvá formálódó zenei kollektíva már majdnem meggyőző anyagát hallottuk, melynek nagy részéért tényleg lehet és érdemes is rajongani.
CD
Ninja Tune / Neon Music
Kritika (4)