Múzeumok Éjszakája
2011. június 09. /

Szent Iván éjjele maga a varázslat, amikor a sötétség – az évben egyszer – csak nyolc órán át tart. Ez alkalomból idén már kilencedik alkalommal csábítanak a múzeumok egy kis éjszakai légyottra – kivételesen nem is egyre,

hanem kettőre, hisz vidéken 18-án, Budapesten pedig 24-én indul az éjszakai parádé. A kétéjszakás kalandra 100 magyar város közel 300 kiállítóhelye több mint 2000 programmal készül, köztük kiállítási tárgyakkal párbeszédbe elegyedő tánc- vagy színházi előadásokkal, tárlatvezetésekkel, vetítésekkel, beszélgetésekkel és koncertekkel. A Vasúttörténeti Parkban például éjszakai fénybe borulnak és álmukban pöfögnek egy kicsit a gőzmozdonyok, az Iparművészeti Mú­zeumban pedig kiderül, ki lett a Mindörökké Zsolnay! – Az Iparművészeti Múzeum újjászületése ékszerként című pályázat győztese, s milyen a legszebb, a múzeum épületéről származó, régi Zsolnay-mázas ke­rá­mia-töredékek felhasználásával készült cicomaékszer. A Múzeumok Éjszakájának összes rendezvénye egy jeggyel látogatható (ez a múzeumokban, valamint a BKV pénztáraiban kapható).

Vidéken 06. 18.,
Budapesten 06. 24.