2011. július 28. / GK
Lars Von Trier Hitler-elszólásai és Robert De Nirónak a francia nyelvvel folytatott küzdelme mellett róla szólt a Cannes-i Filmfesztivál, ahol Drive című filmje révén a közeljövő (sőt, a közeljelen) rezzenéstelen arcú akciósztárjaként ünnepelték sznobok és nem sznobok egyaránt. Kétség sem férhet hozzá: hosszú évek áldozatos munkájával a Ryan Gosling nevű színészből Ryan Gosling, a szupersztár lett.
Matt Damon nem jutott be, de bejutott Britney Spears, Christina Aguilera és Justin Timberlake is. Nem egy állandó telt házzal üzemelő hollywoodi topétteremről van szó, hanem egy még ennél is elitebb klubról: a Disney égisze alatt futó sztárkeltetőről, a The Mickey Mouse Clubról, ahol a fenti előadóművészek kamaszkoruk legkifizetődőbb nyarait töltötték, s a mutálás nehézségei sem akadályozhatták őket abban, hogy énekesi-színészi tehetségüket kibontakoztathassák. A Mickey egérre felesketett kiskorúak sorában, igaz, valamivel hátrébb, mint a fent említett tehetségek, a tízes évei elejét taposó Ryan Goslingot is ott találjuk: az 1980-as születésű fiatalember ekkoriban még nem sejthette, hogy nem a Spears-Aguilera-Timberlake triumvirátusnak fog konkurenciát állítani, hanem sokkal inkább a Mouseóleumból kigolyózott Damon nyomdokait követi majd.
Persze honnan is sejthette volna, amikor Damon filmes múltja még el sem kezdődött ekkor, Goslingra pedig még jó néhány tévés tinédzsersorozatban vártak kisebb-nagyobb, de a hollywoodi üdvösséget meg sem közelítő szerepek. Ami az üdvösséget illeti, ahhoz először is egy olyan független filmes belépő kellett, mely már témájánál fogva is kikövetelte magának a mértékadó kritikusok és a többi megmondóember figyelmét. Ez volt A hitetlen című film, melyben többeknek – például a Sundance Filmfesztivál zsűrijének – is feltűnt, hogy a Mickey Mouse-ház hajdani rezidense eléggé megemberesedett színészileg az eltelt évek során. Ebben szinte mindenki egyetértett, abban azonban már voltak nézetkülönbségek, hogy mi lesz e valóság ihlette történet (hogyan lesz egy meggyőződéses zsidó fiatalemberből meggyőződéses antiszemita, egy amerikai skinhead csoport harcos hangadója) kifutása: puskaporos hordó lesz-e, az alkotói szándékokkal épphogy ellentétes indulatokat gerjesztője, avagy felvilágosító darabként segít megérteni e nagyon is ellentmondásos jelenséget.
A vita talán még most is folyik, de az ügyben nem volt vita, hogy Gosling jól mutat korosztálya deviánsainak szerepeiben. Legalábbis ezt látszik alátámasztani, hogy a szereposztók, lett légyen szó független alkotásról (A fiatalkorú – Kevin Spaceyvel, Don Cheadle-lel) vagy előre megfontolt szándékkal elkövetett hollywoodi blockbusterről (Kísérleti gyilkosság – Sandra Bullockkal), főleg a zavart lelkű, fiatalkorú bűnelkövetőt, a cinikus vagy pesszimista kívülállót és nem a lánglelkű szerelmest látták meg az ekkor már a húszon is túl lévő színészben.
Elsőként Nick Cassavetes rendező szúrta ki Goslingban a látens romantikust, és ezzel a felfedezésével nemcsak a saját karrierjét, de Goslingét is emelkedő pályára állította. A már címében sem visszafogott Szerelmünk lapjai (igaz, az amerikai változatnak – The Notebook – jóval kevésbé csöpögős a csengése) nagy siker volt, Amerika egy emberként szipogott a megindító szerelmi történeten, minek utána Hollywood is kénytelen volt megenyhülni, és megnyitni a színész előtt a huszonéves hősszerepek tárházát. És Goslingnak, amellett, hogy immár többször is bizonyította színészi rátermettségét, egy másik fontos dologban is igaza lett: nem sietett kasszírozni. Engedett ugyan Hollywood hívó szavának (és szórakoztatóan ügyészkedett egy sort Anthony Hopkins partnereként a Törésben), de ügyelt arra is, hogy továbbra is beleférjen a filléres független filmek költségvetési kereteibe. Utóbbi igyekezete és egy drogos tanárember eljátszása (Fél Nelson – 2006) meg is hozta számára az első, de minden bizonnyal nem az utolsó Oscar-jelölését, amit még több Oscar-szagú presztízsprojekt (Plasztik szerelem, Blue Valentine) követett.
De a színész eddigi legnagyobb húzására csak ezután került sor. Megtörve az „egyet Hollywoodnak, kettőt a függetleneknek” ismétlődő mintáját, a Drive című filmjével Gosling mindkét tábort lenyűgözte: nemcsak a finnyás cinephile-ek menesztették mennybe, de az akciófilmek rajongóit is sikerült meghatnia. A beszámolók tanúsága szerint az idei Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott alvilági darab a messzemenőkig kimerítette a coolság fogalmát. Nem utolsósorban pedig akkora haverság szövődött a rendezői díjjal jutalmazott Nicolas Winding Refn és főszereplője között, hogy az újdonsült barátok már következő közös munkájukra, a Logan futása remake-jére gyúrnak. Nem is kívánhatnánk mást a dán-amerikai furcsa párnak, csak a legjobbakat, meg talán még annyit, hogy a hangzatos bejelentésből (nem úgy, mint az esetek többségében) film is legyen egyszer.
Biztosat egyelőre két Gosling-filmről, a nálunk is hamarosan látható Őrült, dilis, szerelem. című romantikus komédiáról és a The Ides of March című elnökválasztási drámáról lehet elmondani. Parádés szereposztása van mindkettőnek: az előbbiben Steve Carell, Julianne Moore, Emma Stone és Marisa Tomei, míg az utóbbiban George Clooney, Paul Giamatti, Philip Seymour Hoffman és a duplázó Marisa Tomei Gosling partnerei. Innentől kezdve akár már kasszírozni is lehet, de komolyan meg lennénk lepve, ha Goslingot intergalaktikus kalandorként vagy politikailag korrekt elit-kommandósként látnánk viszont a belátható jövőben.
Matt Damon nem jutott be, de bejutott Britney Spears, Christina Aguilera és Justin Timberlake is. Nem egy állandó telt házzal üzemelő hollywoodi topétteremről van szó, hanem egy még ennél is elitebb klubról: a Disney égisze alatt futó sztárkeltetőről, a The Mickey Mouse Clubról, ahol a fenti előadóművészek kamaszkoruk legkifizetődőbb nyarait töltötték, s a mutálás nehézségei sem akadályozhatták őket abban, hogy énekesi-színészi tehetségüket kibontakoztathassák. A Mickey egérre felesketett kiskorúak sorában, igaz, valamivel hátrébb, mint a fent említett tehetségek, a tízes évei elejét taposó Ryan Goslingot is ott találjuk: az 1980-as születésű fiatalember ekkoriban még nem sejthette, hogy nem a Spears-Aguilera-Timberlake triumvirátusnak fog konkurenciát állítani, hanem sokkal inkább a Mouseóleumból kigolyózott Damon nyomdokait követi majd.
Persze honnan is sejthette volna, amikor Damon filmes múltja még el sem kezdődött ekkor, Goslingra pedig még jó néhány tévés tinédzsersorozatban vártak kisebb-nagyobb, de a hollywoodi üdvösséget meg sem közelítő szerepek. Ami az üdvösséget illeti, ahhoz először is egy olyan független filmes belépő kellett, mely már témájánál fogva is kikövetelte magának a mértékadó kritikusok és a többi megmondóember figyelmét. Ez volt A hitetlen című film, melyben többeknek – például a Sundance Filmfesztivál zsűrijének – is feltűnt, hogy a Mickey Mouse-ház hajdani rezidense eléggé megemberesedett színészileg az eltelt évek során. Ebben szinte mindenki egyetértett, abban azonban már voltak nézetkülönbségek, hogy mi lesz e valóság ihlette történet (hogyan lesz egy meggyőződéses zsidó fiatalemberből meggyőződéses antiszemita, egy amerikai skinhead csoport harcos hangadója) kifutása: puskaporos hordó lesz-e, az alkotói szándékokkal épphogy ellentétes indulatokat gerjesztője, avagy felvilágosító darabként segít megérteni e nagyon is ellentmondásos jelenséget.
A vita talán még most is folyik, de az ügyben nem volt vita, hogy Gosling jól mutat korosztálya deviánsainak szerepeiben. Legalábbis ezt látszik alátámasztani, hogy a szereposztók, lett légyen szó független alkotásról (A fiatalkorú – Kevin Spaceyvel, Don Cheadle-lel) vagy előre megfontolt szándékkal elkövetett hollywoodi blockbusterről (Kísérleti gyilkosság – Sandra Bullockkal), főleg a zavart lelkű, fiatalkorú bűnelkövetőt, a cinikus vagy pesszimista kívülállót és nem a lánglelkű szerelmest látták meg az ekkor már a húszon is túl lévő színészben.
Elsőként Nick Cassavetes rendező szúrta ki Goslingban a látens romantikust, és ezzel a felfedezésével nemcsak a saját karrierjét, de Goslingét is emelkedő pályára állította. A már címében sem visszafogott Szerelmünk lapjai (igaz, az amerikai változatnak – The Notebook – jóval kevésbé csöpögős a csengése) nagy siker volt, Amerika egy emberként szipogott a megindító szerelmi történeten, minek utána Hollywood is kénytelen volt megenyhülni, és megnyitni a színész előtt a huszonéves hősszerepek tárházát. És Goslingnak, amellett, hogy immár többször is bizonyította színészi rátermettségét, egy másik fontos dologban is igaza lett: nem sietett kasszírozni. Engedett ugyan Hollywood hívó szavának (és szórakoztatóan ügyészkedett egy sort Anthony Hopkins partnereként a Törésben), de ügyelt arra is, hogy továbbra is beleférjen a filléres független filmek költségvetési kereteibe. Utóbbi igyekezete és egy drogos tanárember eljátszása (Fél Nelson – 2006) meg is hozta számára az első, de minden bizonnyal nem az utolsó Oscar-jelölését, amit még több Oscar-szagú presztízsprojekt (Plasztik szerelem, Blue Valentine) követett.
De a színész eddigi legnagyobb húzására csak ezután került sor. Megtörve az „egyet Hollywoodnak, kettőt a függetleneknek” ismétlődő mintáját, a Drive című filmjével Gosling mindkét tábort lenyűgözte: nemcsak a finnyás cinephile-ek menesztették mennybe, de az akciófilmek rajongóit is sikerült meghatnia. A beszámolók tanúsága szerint az idei Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott alvilági darab a messzemenőkig kimerítette a coolság fogalmát. Nem utolsósorban pedig akkora haverság szövődött a rendezői díjjal jutalmazott Nicolas Winding Refn és főszereplője között, hogy az újdonsült barátok már következő közös munkájukra, a Logan futása remake-jére gyúrnak. Nem is kívánhatnánk mást a dán-amerikai furcsa párnak, csak a legjobbakat, meg talán még annyit, hogy a hangzatos bejelentésből (nem úgy, mint az esetek többségében) film is legyen egyszer.
Biztosat egyelőre két Gosling-filmről, a nálunk is hamarosan látható Őrült, dilis, szerelem. című romantikus komédiáról és a The Ides of March című elnökválasztási drámáról lehet elmondani. Parádés szereposztása van mindkettőnek: az előbbiben Steve Carell, Julianne Moore, Emma Stone és Marisa Tomei, míg az utóbbiban George Clooney, Paul Giamatti, Philip Seymour Hoffman és a duplázó Marisa Tomei Gosling partnerei. Innentől kezdve akár már kasszírozni is lehet, de komolyan meg lennénk lepve, ha Goslingot intergalaktikus kalandorként vagy politikailag korrekt elit-kommandósként látnánk viszont a belátható jövőben.