| Ryan Reynolds (Hal Jordan) 2011. augusztus 11. / Miféle szuperhős Hal Jordan? R. R.: A film elején sok jót még nem lehet elmondani róla; egy végtelenül arrogáns, meglehetősen vakmerő és öntelt hólyag. Én legalábbis ilyennek látom. Bár eleinte maga sincs tisztában vele, de a gyűrű, ![]() amit egy haldokló földönkívüli hagy rá, rendkívüli áldás, habár ő inkább átoknak gondolná, kezdetben legalábbis. A gyűrű és a vele járó kötelesség alázatra tanítja újdonsült viselőjét, és arra készteti, hogy felnőttként kezdjen viselkedni. Miután megkapta a szerepet, nekiállt edzeni? R. R.: A forgatást megelőző hat-hét hónap a fizikai felkészüléssel telt. Minden áldott nap gimnasztika. Mivel a Zöld Lámpás repülő szuperhős, el kellett sajátítanom azokat a képességeket, amik a tornászokat is segítik, amikor egy gyakorlat során elrugaszkodnak a talajról. Az sem volt éppenséggel utolsó szempont, hogy miként festek a levegőben, elég rosszul vette volna ki magát, ha kidobom a taccsot, miközben például fejjel lefelé repkedek. A színészek hajlamosak az ilyesmit utólag megszépíteni, romantikus színezetet adni a felkészülésnek, pedig ez is csak a munka része, egy ilyen kaliberű filmnél meg aztán különösen fontos, hogy minden tekintetben százszázalékosan felkészülj. Milyen volt együtt dolgozni Martin Campbell rendezővel, aki olyan filmeket jegyez, mint a Casino Royale vagy a Zorro álarca? R. R.: Martin Campbell a legfőbb oka annak, hogy ebben a filmben szerepelek. Ő a legfőbb oka, hogy magamnak akartam ezt a szerepet. Akciórendezőként, de más téren is, hatalmas tapasztalattal rendelkezik. Dráma, humor, akció, feszültség, kaland – ha őt kérdezik, sima ügy, nem okoz gondot a számára. Egy ilyen film ilyen rendezőt kíván. A Zöld Lámpás rajongóinak – azoknak, akik a képregényeken nőttek fel, vagy csak mostanában váltak rajongóvá – mi lehet a film legfőbb vonzereje? R. R.: Talán az, hogy nemcsak a legismertebb Zöld Lámpás karakterek kerülnek elő az Oa nevű bolygón, hanem a kevésbé ismertek is. Számos meglepetés-szereplőt tartogat a film a Zöld Lámpás Alakulatból. Van, akinek csak egy-egy mondatnyi szerepe van, van, aki csak a háttérben tűnik fel. Egy rajongó számára ezek alighanem kellemes meglepetéssel szolgálnak, mégiscsak olyan szereplőkről van szó, akik akár 40–50 éve részei a Zöld Lámpás univerzumnak. Az interjúért köszönet az InterComnak |