Haydn: Cecília-mise
2011. augusztus 25. / Fáy Miklós

Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, vezényel Vashegyi György

Szent Cecília a muzsika védőszentje, amiben csak az a különös, hogy történetében nincs nyoma semmi különösebb zeneiségnek, római leány volt,


aki megtérítette a férjét, majd amikor bevádolták, hogy keresztény vértanúkat temetett el, a tárgyaláson megtérített még száz embert. Végül kivégezték, bár a hóhér nem tudta levágni a fejét három kardcsapással sem. A zene védőszentje csak tévedésből lett, valamit valahol rosszul fordítottak, és úgy adták tovább, hogy Cecília maga orgonált az esküvőjén.
A tévedés csak azért érdekes, mert Haydn Cecília-miséje is csak tévedésből Cecília, igazából máriacelli mise, de mivel ebből van egy másik is, egyszerűbbnek tűnt megmaradni ennél a névnél. Amit tudni kell róla: viszonylag korai mű, és úgynevezett kantáta-mise, vannak benne kórusok és áriák, együttesek, de az egész nem dolgozódik össze, jól elkülöníthető szakaszokból áll. Ennek megfelelően viszonylag hosszú darab, de kicsit sem gyötrelmes, nagyon szép dallamok szálldogálnak közben. Ilyenkor szokás hitetlenkedve megkérdezni, hogy miért nem népszerűbb ez a zene, de legyünk józanok: ma a Missa Solemnis sem agyonjátszott darab, és a Cecília-mise vele azonos terjedelmű. Vagy ne legyünk józanok, és menjünk el a koncertre.
Eszterháza
08. 26. 18h