2007. december 04. /
„Bevallom, először egyáltalán nem emlékeztem, mit is szerettem gyerekkoromban, meg is kellett kérdeznem a mamámat, akinek még mindig frissek az emlékei.
Ő juttatta eszembe, hogy az egyik nagy kedvencem Az ezeregyéjszaka legszebb meséi voltak – a mai napig megvan neki az a példány,
amit 1956-ban kaptunk, feltehetően karácsonyra. Imádtam benne Rónai Emy fekete-fehér rajzocskáit, amiket minden gyerek kiszínezett, így hát mi is. Az, hogy ’Szezám tárulj!’ meg a csodalámpa mindennél jobban vonzották a képzeletemet. Olyannyira, hogy később, amikor kijött diafilmen is, jobban szerettem a saját korábbi fantáziaképeimet, mint a rajzos diaképeket. A kereskedő és a gonosz szellem története hosszú évtizedekre megfogott. Leginkább az a rész keltette fel az érdeklődésemet, amikor a kereskedő leült pihenni egy fa alá, datolyát falatozgatott, a héját meg eldobálta. A lakoma után imádkozni kezdett, s éppen csak bevégezte az imádságát, hirtelen-váratlan előtte termett egy rettentő magas szörnyeteg, akinek kard volt a kezében, és így mennydörgött a kereskedőre. ’– Állj fel te nyomorult, hadd öljelek meg, mert megölted a fiamat!’ A szegény kereskedő persze könyörögni kezdett az életéért, s a szellem adott is neki egy év haladékot, hogy elbúcsúzhasson a szeretteitől. Nem voltam több 6-7 évesnél, de már akkor csodáltam a kereskedőben, hogy az egy év letelte után betartotta az ígéretét, elbúcsúzott a rokonaitól, barátaitól, és önként ment neki a halálnak. Csak mert megígérte…”
Ő juttatta eszembe, hogy az egyik nagy kedvencem Az ezeregyéjszaka legszebb meséi voltak – a mai napig megvan neki az a példány,
amit 1956-ban kaptunk, feltehetően karácsonyra. Imádtam benne Rónai Emy fekete-fehér rajzocskáit, amiket minden gyerek kiszínezett, így hát mi is. Az, hogy ’Szezám tárulj!’ meg a csodalámpa mindennél jobban vonzották a képzeletemet. Olyannyira, hogy később, amikor kijött diafilmen is, jobban szerettem a saját korábbi fantáziaképeimet, mint a rajzos diaképeket. A kereskedő és a gonosz szellem története hosszú évtizedekre megfogott. Leginkább az a rész keltette fel az érdeklődésemet, amikor a kereskedő leült pihenni egy fa alá, datolyát falatozgatott, a héját meg eldobálta. A lakoma után imádkozni kezdett, s éppen csak bevégezte az imádságát, hirtelen-váratlan előtte termett egy rettentő magas szörnyeteg, akinek kard volt a kezében, és így mennydörgött a kereskedőre. ’– Állj fel te nyomorult, hadd öljelek meg, mert megölted a fiamat!’ A szegény kereskedő persze könyörögni kezdett az életéért, s a szellem adott is neki egy év haladékot, hogy elbúcsúzhasson a szeretteitől. Nem voltam több 6-7 évesnél, de már akkor csodáltam a kereskedőben, hogy az egy év letelte után betartotta az ígéretét, elbúcsúzott a rokonaitól, barátaitól, és önként ment neki a halálnak. Csak mert megígérte…”