CrossoVer dimenziók 2012. február 16. / A Klasszikon immáron ötödik éve koncertezik Opera Crossover című műsorával, amelyben a klasszikus és a könnyűzene ötvöződik. A nagy szakmai múlttal rendelkező, ismert komoly- és jazz-zenészek által alkotott formáció a klasszikus operai dallamokat a legkülönbözőbb könnyűzenei műfajok (jazz, swing, musical, rock’n’roll, szalonzene, blues) stílusjegyeivel ötvözi. Az együttes koncertjein, illetve 2011-ben megjelent CD-jén is az áthangszerelt és jazz-improvizációkkal díszített, instrumentális és oratórikus művek mellett főként közkedvelt operaslágerek feldolgozásai hallhatók. A Klasszikon hitvallása, hogy művészetével közelebb vigye és megszerettesse az operát a fiatalabb generációkkal is. Ennek jegyében február 22-én egy idehaza újdonságnak számító, 3D show-elemeket felvonultató, CROSSOVER DIMENZIÓK című szuperprodukcióval készül az együttes az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A crossover opera-koncert mind látványvilágában, mind hangszerelésében különleges, komplex audiovizuális élményt ígér. Sebők Monika, az együttes művészeti vezetője, a Klasszikon énekesnője az örök érvényű művek 21. századi interpretálásának remek lehetőségét látta meg az óriásvászon virtualizált 3D világában: „A 15 klip között lesz olyan, amelyben a tradicionális színrevitel elemei dominálnak, más jelenetek viszont modern felfogásban elevenednek meg. Minden számhoz egyedi értelmezésű klip készül, melyben az adott ária szereplője, annak lelkivilága vagy a történet szülte reflexiónk jelenik meg.” A CROSSOVER DIMENZIÓK térhatású képvilága tehát ugyanolyan sokszínű próbál maradni, mint amilyen sokszínűek az operák. Az együttes tagjai – Sebők Monika (ének), Nagy László Adrián (zongora), Zsemlye Sándor (szaxofon), Martos Attila (bőgő/basszusgitár), Tiba Sándor (dob) – egyetértenek abban, számukra a Klasszikon az a formáció, ahol a klasszikusok a 21. század nyelvén szólnak. www.klasszikon.com Uránia Nemzeti Filmszínház 02. 22., 20h |