2012. július 04. / D. Magyari Imre
Adalbert Stiftert, az osztrák irodalom egyik legnagyobb alakját nálunk – Musillal vagy Thomas Bernharddal ellentétben – csak kevesen ismerik, kiadója és egyik barátja pedig a Pesten élő Heckenast Gusztáv volt.
Főműve, a Nyárutó című regény is csak most jelent meg magyarul – most viszont igen szép formában, Adamik Lajos kiváló fordításában. Adamik, aki eddig is oly sokat tett a német nyelvű irodalom megismertetéséért, érezhetően szívügyének tekintette ezt a munkát, még utószót is írt a könyvhöz. Ebben igen szellemesen irodalmi slow foodnak nevezi Stifter remekét, aminek hétszázhatvan oldalán alig történik valami.
Ami mégis, az viszont roppant fontos: az elbeszélő, Heinrich vendéglátójánál időzve, vele beszélgetve, Risach báró könyvei, bútorai, festményei, márványai, rózsái között szemlélődve éretté válik a felnőtt életre, a házasságra – időközben ugyanis beleszeret a közelben lakó Natalie-ba. Képessé lesz a boldogságra, ami nem is olyan sokaknak adatik meg: a bárónak is csak most, nyara elmúltával, a nyárutón. Heinrich felismeri a „szelíd törvényt”, az egyszerűségnek, az önmérsékletnek, a szép tiszteletének törvényét, ami Stifter műveinek, világnézetének kulcsfogalma: ennek kell(ene) érvényesülnie a világban, az ember életében. (S aminek felismerése még semmire sem garancia: maga Stifter öngyilkossággal vetett véget életének.)
A mű olvasása Adamik szerint afféle „lassulási terápia”. Aminek üdvös hatásaként eltöprenghetünk a báró gondolatán: anyagi szükségleteink kielégítése nem lehet öncél, „az embernek önmagáért, erőinek teljes kibontakoztatására kell megválasztania életútját” (614.). Lehetőleg még ősz előtt.
Kalligram Kiadó
760 oldal, 3200 Ft
Kritika (5)
Főműve, a Nyárutó című regény is csak most jelent meg magyarul – most viszont igen szép formában, Adamik Lajos kiváló fordításában. Adamik, aki eddig is oly sokat tett a német nyelvű irodalom megismertetéséért, érezhetően szívügyének tekintette ezt a munkát, még utószót is írt a könyvhöz. Ebben igen szellemesen irodalmi slow foodnak nevezi Stifter remekét, aminek hétszázhatvan oldalán alig történik valami.
Ami mégis, az viszont roppant fontos: az elbeszélő, Heinrich vendéglátójánál időzve, vele beszélgetve, Risach báró könyvei, bútorai, festményei, márványai, rózsái között szemlélődve éretté válik a felnőtt életre, a házasságra – időközben ugyanis beleszeret a közelben lakó Natalie-ba. Képessé lesz a boldogságra, ami nem is olyan sokaknak adatik meg: a bárónak is csak most, nyara elmúltával, a nyárutón. Heinrich felismeri a „szelíd törvényt”, az egyszerűségnek, az önmérsékletnek, a szép tiszteletének törvényét, ami Stifter műveinek, világnézetének kulcsfogalma: ennek kell(ene) érvényesülnie a világban, az ember életében. (S aminek felismerése még semmire sem garancia: maga Stifter öngyilkossággal vetett véget életének.)
A mű olvasása Adamik szerint afféle „lassulási terápia”. Aminek üdvös hatásaként eltöprenghetünk a báró gondolatán: anyagi szükségleteink kielégítése nem lehet öncél, „az embernek önmagáért, erőinek teljes kibontakoztatására kell megválasztania életútját” (614.). Lehetőleg még ősz előtt.
Kalligram Kiadó
760 oldal, 3200 Ft
Kritika (5)