Merida, a bátor
2012. augusztus 02. / Szalóky Bálint

A minőség szempontjából legmegbízhatóbbnak számító animációs stúdió, a Toy Storyt, a Némó nyomában-t, a WALL-E-t, a Fel!-t és más remekműveket jegyző Pixar tavaly hatalmas csalódást okozott rajongóinak a Verdák második részével.

Idei nyári filmjüket ezért kissé igazságtalanul várta fenntartásokkal a közönség, hiszen a Verdák 2. bemutatójakor már javában dolgoztak rajta, és a Merida, a bátor több szempontból is érdekes próbálkozás: nem folytatás, emberszereplőket vonultat fel, ráadásul a főszereplője egy kislány. Utóbbi két tényezőt animációs filmek esetében minimum kockázatosnak ítélik a lehetséges bevételi eredményeket évekre előre jósoló szakértők, és ha hozzávesszük, hogy a Merida a sorban a Pixar 13. filmje…
Még szerencse, hogy az előítéletek azért vannak, hogy aztán mielőbb megdőljenek. A Meridától ugyanis, és ez már az első percek után nyilvánvalóvá válik, nincs miért félnie a nézőnek. A viszonylag egyszerűcske történet ellenére (az íjjal remekül bánó hősnőnknek esze ágában sincs férjhez menni, és nemcsak a skót tradíciókkal szegül szembe, de egy meggondolatlan lépés miatt a családját is bajba keveri) megvan benne az a báj, amiért a Pixar-filmeket igazán szeretjük. Az egészen lenyűgöző animáció kedvelhető karakterekkel, lebilincselő akciójelenetekkel, valamint Patrick Doyle pörgős zenéjével olyan elegyet képez, mely az egész család számára szórakoztatóvá teszi a végeredményt, magasan a nyári futószalagfilmek (Madagaszkár 3., Jégkorszak 4.) felé helyezve a mércét.

Merida, a bátor (6)
(Brave)
Amerikai, szinkronizált animációs film
Rendező: Mark Andrews, Brenda Chapman, Steve Purcell
100 perc
Forgalmazó: Fórum Hungary
Bemutató: 08. 02.