2008. június 25. / Csejtei Orsolya
Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével
André Kertész, Moholy-Nagy, Brassai, Robert Capa, Pécsi József kontra Man Ray, Bresson, Alfred Stieglitz vagy Mapplethorpe. Ennél azért jóval több mindenki szerepel a Szépművészeti Múzeum kiállítási mérlegének serpenyőiben, de ha csak őket említhetnénk, már akkor érdemes volna belevetni magunkat a New York-i MOMA-ból, a párizsi Pompidou Központból, a kölni Ludwig Múzeumból, a Magyar Fotográfiai Múzeumból és a világ legrégebbi fotográfiai múzeumából, a George Eastman House-ból érkezett fotótörténeti ritkaságokba.
Mi mással is lehetne a mostanában egyre felértékelődő, kortárs aukciókon is sikerrel szereplő hazai fotográfia ázsióját még feljebb tornászni, mint egy olyan kiállítással, ami – a legdicsőbb időket tanúságtevőnek hívva – egymás mellett mutatja be a műfaj itthoni és külhoni büszkeségeit. Ez az a kiállítás, amit sem nagyon méltatni nem kell, sem nagyon kritizálni nem lehet. Van a csaknem 90 – felerészben magyar, felerészben külföldi – fotóművész több mint 220 műve különböző témák köré csoportosítva, vannak a belőlük, általuk felébredő, megszólaló történetek, némi fotó-, valamint technikatörténet, és kész. Többre nincs is szükség. A Test maga című rész a társadalmi állapotok megváltozásával összefüggően a test ábrázolásának változásairól mesél, a Számkivetve című egység pedig szociofotókon és társadalmi tényfeltáró képeken keresztül mutatja meg a társadalom perifériáján élők pillanatokba sűrített valóságát. Az Egyedül című rész a magány, az egyedüllét és a halál különböző aspektusait, az Együtt-lét az emberi kapcsolatok sokféleségét (szerelem, barátság, család), az Én-képek pedig a fotóst magát, valamint pályatársaihoz és modelljeihez fűződő viszonyát vizsgálják. Az utolsó, a Pusztítás démona elnevezésű kiállításrészben a háborús borzalmak dokumentálásának történetét és legfontosabb alkotásait ismerhetjük meg, többek között azokat a normandiai partraszállásról tudósító Robert Capa-képeket, melyeknek a zömét a LIFE magazin 15 éves laborasszisztense, puszta kíváncsiságtól hajtva, effektív megsemmisített. Az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok, a hő azonban leolvasztotta az emulziót, s 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók azon nyomban az enyészeté lettek. A megmaradtak elmosódtak, de a LIFE 1943. június 19-én ennek ellenére is leközölt belőlük 10-et „slightly out of focus” („enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással…
Szépművészeti Múzeum
Augusztus 24-ig
2600/1300, elővételben 2200/1100 Ft
André Kertész, Moholy-Nagy, Brassai, Robert Capa, Pécsi József kontra Man Ray, Bresson, Alfred Stieglitz vagy Mapplethorpe. Ennél azért jóval több mindenki szerepel a Szépművészeti Múzeum kiállítási mérlegének serpenyőiben, de ha csak őket említhetnénk, már akkor érdemes volna belevetni magunkat a New York-i MOMA-ból, a párizsi Pompidou Központból, a kölni Ludwig Múzeumból, a Magyar Fotográfiai Múzeumból és a világ legrégebbi fotográfiai múzeumából, a George Eastman House-ból érkezett fotótörténeti ritkaságokba. Mi mással is lehetne a mostanában egyre felértékelődő, kortárs aukciókon is sikerrel szereplő hazai fotográfia ázsióját még feljebb tornászni, mint egy olyan kiállítással, ami – a legdicsőbb időket tanúságtevőnek hívva – egymás mellett mutatja be a műfaj itthoni és külhoni büszkeségeit. Ez az a kiállítás, amit sem nagyon méltatni nem kell, sem nagyon kritizálni nem lehet. Van a csaknem 90 – felerészben magyar, felerészben külföldi – fotóművész több mint 220 műve különböző témák köré csoportosítva, vannak a belőlük, általuk felébredő, megszólaló történetek, némi fotó-, valamint technikatörténet, és kész. Többre nincs is szükség. A Test maga című rész a társadalmi állapotok megváltozásával összefüggően a test ábrázolásának változásairól mesél, a Számkivetve című egység pedig szociofotókon és társadalmi tényfeltáró képeken keresztül mutatja meg a társadalom perifériáján élők pillanatokba sűrített valóságát. Az Egyedül című rész a magány, az egyedüllét és a halál különböző aspektusait, az Együtt-lét az emberi kapcsolatok sokféleségét (szerelem, barátság, család), az Én-képek pedig a fotóst magát, valamint pályatársaihoz és modelljeihez fűződő viszonyát vizsgálják. Az utolsó, a Pusztítás démona elnevezésű kiállításrészben a háborús borzalmak dokumentálásának történetét és legfontosabb alkotásait ismerhetjük meg, többek között azokat a normandiai partraszállásról tudósító Robert Capa-képeket, melyeknek a zömét a LIFE magazin 15 éves laborasszisztense, puszta kíváncsiságtól hajtva, effektív megsemmisített. Az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok, a hő azonban leolvasztotta az emulziót, s 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók azon nyomban az enyészeté lettek. A megmaradtak elmosódtak, de a LIFE 1943. június 19-én ennek ellenére is leközölt belőlük 10-et „slightly out of focus” („enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással…
Szépművészeti Múzeum
Augusztus 24-ig
2600/1300, elővételben 2200/1100 Ft