2013. október 17. / Bóta Gábor
Legendás előadás volt negyven évvel ezelőtt a Vígszínházban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Fiatalok törtek be új idők új dalaival a veretesen elegáns színházba. Más játékstílust, életérzést, friss lendületet hoztak. Azt kiabálták, énekelték a képünkbe, hogy lépjünk
ki a rossz cipőből, amit ugye nem volt nehéz lefordítani az egész rendszerre, hogy az az ósdin vacak. Déry Tibor kisregényének Pós Sándor által elvégzett adaptációja rejtett magában gyúanyagot, Presser Gábor karcos, felzaklató, mégis dallamos zenéje, Adamis Anna elmésen találó dalszövegei, Marton László érzékenyen okos rendezése megtette a magáét. Ahhoz, hogy ma is ilyen mindent elsöprő hatása legyen, a múltat a jelennel összemontírozó, a jubileum megünneplésére létrejött Popfesztivál 40 című produkciónak, meg kellett volna keresni, mi is az a rossz cipő, amiben nem tudjuk már elviselni, hogy abban vagyunk. Ez most Eszenyi Enikő rendezésében nem igazán történt meg, ettől csak nagyon jó, élvezetes produkció született, de nem vált megkerülhetetlen eseménnyé.
Szép, ahogy a két egykori szereplő, Almási Éva és Tahi Tóth László először a színpad széléről nézik a mostani fiatalokat, akik Horváth Csaba vehemensen fantáziadús koreográfiájának segítségével belehelyezkednek ebbe a történetbe. Nekik is meztelenül ring a csípőjük, mint a hajdani kollégáiknak, a fiatalság felfokozott szexualitása annak idején szintén abszolút közrejátszott az elementáris hatásban.
Ezúttal ugyancsak van lenyűgöző erő a fiatalokban, de nem sikerült megtalálni, hogy mi az, ami ma tabudöntögetésnek számítana. Fekete-fehér felvételekről megidézik a múltat, a turnékat a darabbal, ezek rendszerint kedves-vicces jelenetek, néha már sok belőlük, túl könnyeddé teszik a mostani produkciót. Gyönyörű pillanatok származnak viszont abból, ahogy a két idős színész belép a fiatalok közé, vagy ahogy a fiatalok reagálnak rájuk. Almási Éva például egyhelyben ülve, hihetetlen drámai erővel elénekel egy dalt, melyben elvágyódás, nagyravágyás és végzetes csalódottság vegyül. Megejtő, ahogy Tahi Tóth Lászlóval szinte visszafiatalodnak a szemünk előtt. Almási lánya, Balázsovits Edit játssza Esztert, akit évtizedekkel ezelőtt az édesanyja alakított. Balázsovitsban sok tűz van, hihető, hogy végleg el akar szakadni a fiújától, és hihető az is, ahogy nekibúsulásában halálosan túladagolja magának a drogot.
Telekes Péter komoly fájdalommal adja Józsefet, aki a világ végére is elmenne érte, és közben ő is felőrlődik. Ahogy a körülötte lévő nők – Bata Éva, Péter Kata erőteljes megszemélyesítésében – is csak gyötrődnek. Molnár Áron a Pokol Angyalai rémisztő tagjainak egyik képviselője. Mészáros Máté magáról minden felelősséget lepöckölő tanú. Összességében él, vibrál, hat, élvezetes az Eszenyi rendezte produkció, ha nem is rendít meg igazán.
ki a rossz cipőből, amit ugye nem volt nehéz lefordítani az egész rendszerre, hogy az az ósdin vacak. Déry Tibor kisregényének Pós Sándor által elvégzett adaptációja rejtett magában gyúanyagot, Presser Gábor karcos, felzaklató, mégis dallamos zenéje, Adamis Anna elmésen találó dalszövegei, Marton László érzékenyen okos rendezése megtette a magáét. Ahhoz, hogy ma is ilyen mindent elsöprő hatása legyen, a múltat a jelennel összemontírozó, a jubileum megünneplésére létrejött Popfesztivál 40 című produkciónak, meg kellett volna keresni, mi is az a rossz cipő, amiben nem tudjuk már elviselni, hogy abban vagyunk. Ez most Eszenyi Enikő rendezésében nem igazán történt meg, ettől csak nagyon jó, élvezetes produkció született, de nem vált megkerülhetetlen eseménnyé.
Szép, ahogy a két egykori szereplő, Almási Éva és Tahi Tóth László először a színpad széléről nézik a mostani fiatalokat, akik Horváth Csaba vehemensen fantáziadús koreográfiájának segítségével belehelyezkednek ebbe a történetbe. Nekik is meztelenül ring a csípőjük, mint a hajdani kollégáiknak, a fiatalság felfokozott szexualitása annak idején szintén abszolút közrejátszott az elementáris hatásban.
Ezúttal ugyancsak van lenyűgöző erő a fiatalokban, de nem sikerült megtalálni, hogy mi az, ami ma tabudöntögetésnek számítana. Fekete-fehér felvételekről megidézik a múltat, a turnékat a darabbal, ezek rendszerint kedves-vicces jelenetek, néha már sok belőlük, túl könnyeddé teszik a mostani produkciót. Gyönyörű pillanatok származnak viszont abból, ahogy a két idős színész belép a fiatalok közé, vagy ahogy a fiatalok reagálnak rájuk. Almási Éva például egyhelyben ülve, hihetetlen drámai erővel elénekel egy dalt, melyben elvágyódás, nagyravágyás és végzetes csalódottság vegyül. Megejtő, ahogy Tahi Tóth Lászlóval szinte visszafiatalodnak a szemünk előtt. Almási lánya, Balázsovits Edit játssza Esztert, akit évtizedekkel ezelőtt az édesanyja alakított. Balázsovitsban sok tűz van, hihető, hogy végleg el akar szakadni a fiújától, és hihető az is, ahogy nekibúsulásában halálosan túladagolja magának a drogot.
Telekes Péter komoly fájdalommal adja Józsefet, aki a világ végére is elmenne érte, és közben ő is felőrlődik. Ahogy a körülötte lévő nők – Bata Éva, Péter Kata erőteljes megszemélyesítésében – is csak gyötrődnek. Molnár Áron a Pokol Angyalai rémisztő tagjainak egyik képviselője. Mészáros Máté magáról minden felelősséget lepöckölő tanú. Összességében él, vibrál, hat, élvezetes az Eszenyi rendezte produkció, ha nem is rendít meg igazán.