Wine & Violin Hegedűkészítők Szalonja
2014. február 05. /

A Fonó harmadik éve rendezi meg minden februárban a Wine & Violin Hegedűkészítők Sza­lonját, amely szakmai kiállítás, vásár és művészeti fesztivál is egyben. Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon termeli termékeit, ahol a mester keze munkája döntő je­len­tőségű.
A hegedűk és vonós hangszerek hétvégéjén hegedűk titkai nyílnak meg az érdeklődők előtt, a kiállított, míves hangszereket ki is lehet próbálni, a mesterekkel beszélgetni, csakúgy, mint a részt vevő bo­rá­sza­tok képviselőivel. Este világhírű művészek lépnek fel a nagy­te­rem­ben. Február 22-én, szombaton a Mandel Róbert vezette Magyar Reneszánsz Együttes, majd a Baráti Kristóf – Farkas Gábor duó ad koncertet, vasárnap pedig a Hodinka Vonósnégyes lép fel délután, bemutatva a részt vevő mesterek hangszereit. A programról Faragó-Thököly Márton hegedűkészítőt, a szakmai program létrehozóját és szervezőjét kérdeztük.

Miért tartotta fontosnak, hogy létrehozza a Fonóval közösen a Wine & Violin Hegedűkészítők Szalonját?
F.-T. M.: Híve vagyok a minőségnek, magam is míves hangszereket készítek. Kanadában magyar családban születtem és ott nőttem fel, amikor hazajöttem Magyarországra, rögtön feltűnt, hogy kevés olyan esemény van itthon, ahol a hegedűkészítő és a zenész kapcsolatba kerülhet egymással. A borkészítés és a hegedűkészítés annyiban hasonlítanak egymáshoz, hogy mindkettőhöz szükséges a türelem, az alázat és a céltudatosság. A készítők számára fontos, hogy munkájukat megmutathassák, és hogy a zenészek megismerhessék a magyar hangszerek alkotóit. Ezt a hangszerkiállítást díszíti a finom magyar bor, a különleges koncertek meg az a bensőséges hangulat, amit a Fonó Budai Zeneház mint helyszín nyújt nekünk.

Milyen kiállítók vesznek részt?
F.-T. M.: Célunk volt meghívni Magyarország legjobb mestereit, és sokan közülük itt lesznek. A kiállítók új hangszerekkel jelennek meg, amelyek, azt gondolom, a legjobb nemzetközi színvonalon is helytállnának. Lesz hegedű, brácsa és cselló, köztük újszerű és antikolt hangszer is, és lesz egy vonókészítő mester, aki minden évben résztvevője a kiállításnak.
A magyar hegedűkészítést hova sorolná Európában?
F.-T. M.: A magyar hangszerkészítés mindig magas színvonalú volt Európában. Az aranykor után történelmi és politikai okok miatt a rendszerváltásig homályba került. Ezzel a kiállítással szeretnénk bemutatni, hogy a szakma jó irányba halad, megvan az a mesterségbeli tudás és minőség, ami újra a szakma nemzetközi élvonalába helyezhet bennünket. Fontos az is, hogy a zenészek, a fiatalok tudjanak erről, megismerjék a hazai készítőket, és amikor hangszert keresnek, megnézzék a mi hangszereinket is.

Milyen egyéb programokra számíthat, aki ellátogat a Fonóba február 22–23-án?
F.-T. M.: Február 22-én újra megtisztel minket Baráti Kristóf hegedűművész, aki már tavaly is részt vett az eseményen. Ezúttal duóban érkezik, kamarapartnere a szintén Liszt-díjas Farkas Gábor zongoraművész lesz. Baráti Kristóf ráadásul egy eredeti, 1703-ban készült Stradivarius hegedűn fog játszani, ami nagy ritkaságnak számít Magyarországon. Fellép a szintén hangszerkészítő Mandel Róbert vezette Magyar Reneszánsz Együttes is. 23-án pedig a Hodinka Vonósnégyes tart koncertet, akik nemcsak saját hangszerükön, hanem a kiállított hangszereken is játszanak majd. A hangszereket nézegetve és a koncerteket hallgatva a Kézműves Borok Háza és Szentesi József Pincészetének borait kóstolhatjuk.