Mély harapás
2008. július 17. / Szalóky Bálint

A pop art mozgalom egyik legismertebb képviselője volt Roy Lichtenstein, ezúttal pedig fia művészi bemutatkozását is megismerhetjük.
Kár is lenne olyan közhelyeket durrogtatni, hogy az alma messze esett a fájától, hiszen szó sincs arról, hogy az ifjabb Lichtenstein apja nyomdokaiba kívánna lépni. Mitchell a filmet választotta önkifejezésül; rendezői debütálása, a Mély harapás némi humorral átszőtt bizarr horror, amely többek között a független filmeket kebelére ölelő Sundance Filmfesztiválon is sikert aratott. A halálos fenyegetést ezúttal nem valamilyen szuperképességekkel felvértezett sorozatgyilkos vagy földöntúli szörnyeteg, hanem egy női nemi szerv szolgáltatja. Az (s)exploitation mozikra jellemző történet szerint a fiatal Dawn az esküvőig szüzességi fogadalmat tett, de persze sok tesztoszteron-túltengéses kamaszfiú igyekszik ezen elhatározásától eltéríteni – ki érzelmesebb, ki erőszakosabb eszközökkel (esetleg a kettőt kombinálva). A kanok vesztükre igyekeznek: ugyanis egy durva biológiai rendellenességnek köszönhetően, aki csak birtokon belül kerül, máris búcsút mondhat a férfiasságának. A lány a kezdeti „balesetek” után megtanulja irányítani a vaginájában megbúvó második fogsorát (végre megvan a kulcs a címhez!), és megkezdi bosszúhadjáratát. A szándékosan a Mély torok című pornóklasszikust idéző magyar fordítás ellenére a Mély harapás egyértelműen a horrorra és a humorra és nem a szexre helyezi a hangsúlyt – a film által megidézett középiskolás miliő pedig jól ismert zsánerelem. A film baja nem is az, hogy mindenáron betartja a műfaji szabályokat, inkább az, hogy Lichtenstein képtelen hozzáadni dolgozatához azt az egyedi ízt, amitől az többet adhatna pár leharapott pénisz kétségtelenül horrorba illő látványánál.

Mély harapás
Teeth
Amerikai, feliratos film
Rendező: Mitchell Lichtenstein
Főszereplők: Jess Weixler, John Hensley, Josh Pais
88 perc
Forgalmazó: Budapest Film