Jurij Bashmet és versenygyőztes szólisták a Liszt Ferenc Kamarazenekar 2014/15-ös koncertsorozatában
2014. május 05. /

A Liszt Ferenc Kamarazenekar Jurij Bashmet világhírű brácsaművészt is meghívja 2014/15-ös zeneakadémiai sorozatába. Mellette többek között Ning Feng hegedű-, Gavriel Lipkind cselló- és Boldoczki Gábor trombitaművész is vendégszerepel az együttessel.

Világhírű művészt is köszönthet a Liszt Ferenc Kamarazenekar a 2014/15-ös koncertsorozatában: Jurij Bashmet brácsaművésszel lép fel. A sokoldalú alkotó amellett, hogy nemzetközileg elismert szólista, kamarazenész és karmester, a Moszkvai Szólisták alapítója, az Új Orosz Szimfonikus Zenekar és nemzetközi fesztiválok művészeti vezetője. Emellett a Moszkvai Konzervatórium tanára, mesterkurzusok vezetője, az Orosz Nemzetközi Brácsaverseny alapítója és zsűritagja.
Rolla János együttesével is többször koncertezett már, s 2013 őszén Bashmet Omszkba, az általa alapított I. Nemzetközi Kamarazenekari Fesztiválra is meghívta a zenekart. 2014 decemberében Alena Baeva hegedűművésszel, a 2004-es Moszkvai Paganini Hegedűverseny I. helyezettjével Mozart Sinfonia concertante K.364 című művét adják elő Budapesten.
A 2014/15-ös sorozatban fellép Ning Feng, a 2006-os Nemzetközi Paganini Hegedűverseny győztese, aki többek között fellépett már a Sydneyi Operaházban, a Moszkvai Konzervatórium Nagytermében, a bécsi és a berlini Konzerthausban, illetve a pekingi Nemzeti Előadó-művészeti Központban.
Mellettük a csellisták elitjéhez tartozó Gavriel Lipkind és Fenyő László gordonkaművészeket, illetve Boldoczki Gábor trombitaművészt is meghívja az együttes. Lipkind a 2001-es Mendelssohn Verseny 1. helyezettje, mind szólistaként, mind kamarazenészként bizonyított, hiszen a legnevesebb zenekarok és művészek látták vendégül.
Amióta 2004-ben megnyerte a Pablo Casals Gordonkaversenyt, Fenyő László is a nemzetközi élvonalba tartozik. Olyan jelentős hangversenytermekben lépett fel, mint az amszterdami Concertgebouw vagy a londoni Wigmore Hall. Magyarországon Liszt- és Junior Prima-díjjal tüntették ki.
A sorozat Jurij Bashmettel és fiatal, versenydíjakat nyert szólistákkal enged bepillantást a komolyzene világába – különleges összeállítás az előttünk álló 2014/15-ös évadra.
További információ a bérletvásárlásról: www.lfkz.hu