2014. november 19. / Szepesi Krisztina
Az Express zenekar a hetvenes-nyolcvanas években számtalan díjat kapott, fesztivált nyert és több mint négyszáz önálló felvételt készített, melyek nemcsak hazánkban, de Kelet-Európában is nagy sikerrel mentek. Évtizedes szünet után pedig újra összeállt a zenekar és megünneplik az 50.
évfordulót egy gálakoncerttel december 12-én a SYMA Csarnokban. Solymos Tóni, a zenekar vezetője mesél a kezdetekről és arról, hogyan vágtak bele ebbe a nagy feladatba újra, ugyanakkora energiával, mintha nem is telt volna el 12 év.
Tavaly állt össze újra a zenekar Korda György életműkoncertjére. Akkora volt a siker, hogy úgy gondoltátok, érdemes ebből egy turnét csinálni?
S. T.: Az egész úgy kezdődött, hogy Gyuri hívott a koncertjére vendégnek, de én mondtam, csak úgy jövök, ha élő zenével léphetek fel. Elkezdtünk gondolkodni, aztán először kérdezte, kit hoznék zongoristának, mire én, hogy a régi zenekarból Magyar Csabát. És dobolni? A régi zenekarból Debreczeni Csabát. És basszusnak? A régi zenekarból Silye Attilát. Erre Gyuri azt kérdezte, hogy akkor miért nem hozom össze az egész Express zenekart. És amikor felhívtam őket, hogy 12 év után újra álljunk össze, mind nagy örömmel azonnal igent mondtak. Pedig mind tudtuk, hogy az Express egy márkanév, vagyis sok munka kell ahhoz, hogy ugyanabban a minőségben lépjünk fel, ahogy anno megszokták tőlünk. Ehhez képest, amikor összegyűltünk próbálni, úgy örültek egymásnak a zenészek, mint a gyerekek, és nagyon hamar összeállt minden. Talán azért, mert mindannyian érettebbek lettünk mára zenészként és emberként is, jobban zenéltünk együtt, mint valaha, és a koncerten olyan sikert csináltunk, hogy alig tudtunk lejönni a színpadról. Akkor határoztuk el, hogy belevágunk a jubileumi koncertsorozatba, aminek a turnéja augusztus elején már elkezdődött. Mindenhol szétverték eddig a házat, úgyhogy nagy reményekkel várjuk a SYMA Csarnok-beli gálakoncertet.
Nagyjából 400 felvételt készített a zenekar az évtizedek során. Mit tudtok ebből az óriási anyagból megmutatni?
S. T.: Arról nem is beszélve, hogy több mint ezerre rúg a dalok száma, ha a rengeteg zenekari kíséretet is beleszámoljuk, hiszen a könnyűzenei szakma minden szereplője részére készítettünk zenei alapokat. Nagyon népszerűek voltunk ilyen tekintetben is, állandóan ott ültünk a Fesztiválzenekarban és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában is. Vagyis nagyon nehéz volt kiválasztani azt a 25 dalt, amennyi egy ilyen koncertbe belefér. A közismert slágereken kívül elhangoznak majd olyan dalok is, amik a mi kedvenceink. Bele is nyúltunk ezekbe, új hangszerelésben szólalnak meg, de arra törekszünk, hogy a hangulat megmaradjon. Szeretnénk igazán zenélni, nem egymás után lejátszani a számokat, hanem hagyni mindenkit kibontakozni, hiszen nem most szeretnénk befutni, ez nekünk már egy jutalomjáték, hogy 70 évesen bejárhatjuk az országot újra a zenénkkel. Két sztárvendégünk lesz, a nemrég Kossuth-díjat kapott, rendkívül jó formában lévő Kovács Kati és Koós János, akit úgy szoktunk bekonferálni a koncerteken, hogy a múlt évszázad férfiideálja, ikonikus táncdalénekesünk.
Milyen összetételű volt a közönség az eddigi fellépéseken?
S. T.: A közönség zöme negyven-ötven fölötti, de nagyon jó látni, hogy a szabadtéri fesztiválokon, vidéki rendezvényeken sok fiatal arc is feltűnik a nézők között. És bár ezek a zenék már nem azt jelentik, mint régen, de az új hangszereléssel, erősítéssel és természetesen a slágerek esszenciájával meg tudjuk fogni a fiatalokat is, ami kicsit még nekem is rejtély, mert biztos, hogy közülük nagyon kevesen ismerhetik a számainkat. Vissza tudtuk hozni azt a színpadi show-t is, ami annak idején is jellemzett minket. Hiszen nekünk sosem arra kellett figyelni, hogy az adott dal éppen G-dúr vagy A-dúr, így volt rá energiánk, hogy komoly koreográfiákat adjunk elő a színpadon. Most is rengeteg zenei poénnal készülünk a mozgás mellé, ami hazai tekintetben mindenképpen kuriózum lesz.
Nem is nagyon kell a zenélésre rágörcsölnötök, hiszen egészen egyedülálló módon a zenekar összes tagja klasszikus zenei képzettségű. Miért választottátok mégis a könnyűzenét?
S. T.: Voltak a mi időnkben sztárzenekarok, amelyekben mindig csak egy-két tag tudott igazán zenélni. Mi meg hatéves korunkban már hangszeren tanultunk játszani és mindannyian a Konzervatóriumban vagy Zeneakadémián végeztünk, mégis jobban érdekelt minket a könnyűzene világa, mint hogy beüljünk egy komolyzenét játszó zenekarba. Akkoriban jött be hozzánk a Beatles, amelynek tagjai elsőként álltak fel zenészként a színpadra. Mi pedig mindenáron ilyet akartunk csinálni.
A zenélés nyilván nem okoz gondot, de az sem, hogy végigtáncoljátok az estét?
S. T.: Valóban nagy állóképesség kell ehhez és észnél is kell lenni. Én például az elmúlt 15 évben a világ egyik legnagyobb háztartásigép-gyártó cégénél dolgoztam kereskedelmi igazgatóként, szóval az agyamat frissen tartottam, de a sport gyerekkoromtól az életem része. Sokáig a színészválogatottban is fociztam, és 65 évesen még az öregfiúk jégkorongcsapatában játszottam. De ma is teniszezek, golfozok, és pár éve elkezdtem motorozni is. Nagyon szeretem az életet, elégedett vagyok azzal, ami velem történik, és annyira hittem ebben a koncertsorozatban, hogy arra is volt energiám, hogy a szervezési feladatokban is részt vállaljak.
Az is szóba került, hogy a régi sikereket külföldön is felelevenítenétek.
S. T.: Tárgyalásban vagyunk oroszországi kapcsolatokkal, akik nagyon szeretnék, hogy jövőre menjünk koncertezni, hiszen 30 éven keresztül minden évben felléptünk ott, és 8 és fél millió lemezt adtunk el, amit nem tudom, hogy még egy zenekar elmondhat-e magáról. És bár anno Hofi azt mondta, amikor 60 évesen díjat kapott, hogy szerinte az nem érdem, hogy ennyi évet élt, de azt gondolom, egy zenekar életében az 50 év úgy, hogy a tagok végig ugyanazok maradtak, igenis méltó arra, hogy megünnepeljük.
évfordulót egy gálakoncerttel december 12-én a SYMA Csarnokban. Solymos Tóni, a zenekar vezetője mesél a kezdetekről és arról, hogyan vágtak bele ebbe a nagy feladatba újra, ugyanakkora energiával, mintha nem is telt volna el 12 év.
Tavaly állt össze újra a zenekar Korda György életműkoncertjére. Akkora volt a siker, hogy úgy gondoltátok, érdemes ebből egy turnét csinálni?
S. T.: Az egész úgy kezdődött, hogy Gyuri hívott a koncertjére vendégnek, de én mondtam, csak úgy jövök, ha élő zenével léphetek fel. Elkezdtünk gondolkodni, aztán először kérdezte, kit hoznék zongoristának, mire én, hogy a régi zenekarból Magyar Csabát. És dobolni? A régi zenekarból Debreczeni Csabát. És basszusnak? A régi zenekarból Silye Attilát. Erre Gyuri azt kérdezte, hogy akkor miért nem hozom össze az egész Express zenekart. És amikor felhívtam őket, hogy 12 év után újra álljunk össze, mind nagy örömmel azonnal igent mondtak. Pedig mind tudtuk, hogy az Express egy márkanév, vagyis sok munka kell ahhoz, hogy ugyanabban a minőségben lépjünk fel, ahogy anno megszokták tőlünk. Ehhez képest, amikor összegyűltünk próbálni, úgy örültek egymásnak a zenészek, mint a gyerekek, és nagyon hamar összeállt minden. Talán azért, mert mindannyian érettebbek lettünk mára zenészként és emberként is, jobban zenéltünk együtt, mint valaha, és a koncerten olyan sikert csináltunk, hogy alig tudtunk lejönni a színpadról. Akkor határoztuk el, hogy belevágunk a jubileumi koncertsorozatba, aminek a turnéja augusztus elején már elkezdődött. Mindenhol szétverték eddig a házat, úgyhogy nagy reményekkel várjuk a SYMA Csarnok-beli gálakoncertet.
Nagyjából 400 felvételt készített a zenekar az évtizedek során. Mit tudtok ebből az óriási anyagból megmutatni?
S. T.: Arról nem is beszélve, hogy több mint ezerre rúg a dalok száma, ha a rengeteg zenekari kíséretet is beleszámoljuk, hiszen a könnyűzenei szakma minden szereplője részére készítettünk zenei alapokat. Nagyon népszerűek voltunk ilyen tekintetben is, állandóan ott ültünk a Fesztiválzenekarban és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában is. Vagyis nagyon nehéz volt kiválasztani azt a 25 dalt, amennyi egy ilyen koncertbe belefér. A közismert slágereken kívül elhangoznak majd olyan dalok is, amik a mi kedvenceink. Bele is nyúltunk ezekbe, új hangszerelésben szólalnak meg, de arra törekszünk, hogy a hangulat megmaradjon. Szeretnénk igazán zenélni, nem egymás után lejátszani a számokat, hanem hagyni mindenkit kibontakozni, hiszen nem most szeretnénk befutni, ez nekünk már egy jutalomjáték, hogy 70 évesen bejárhatjuk az országot újra a zenénkkel. Két sztárvendégünk lesz, a nemrég Kossuth-díjat kapott, rendkívül jó formában lévő Kovács Kati és Koós János, akit úgy szoktunk bekonferálni a koncerteken, hogy a múlt évszázad férfiideálja, ikonikus táncdalénekesünk.
Milyen összetételű volt a közönség az eddigi fellépéseken?
S. T.: A közönség zöme negyven-ötven fölötti, de nagyon jó látni, hogy a szabadtéri fesztiválokon, vidéki rendezvényeken sok fiatal arc is feltűnik a nézők között. És bár ezek a zenék már nem azt jelentik, mint régen, de az új hangszereléssel, erősítéssel és természetesen a slágerek esszenciájával meg tudjuk fogni a fiatalokat is, ami kicsit még nekem is rejtély, mert biztos, hogy közülük nagyon kevesen ismerhetik a számainkat. Vissza tudtuk hozni azt a színpadi show-t is, ami annak idején is jellemzett minket. Hiszen nekünk sosem arra kellett figyelni, hogy az adott dal éppen G-dúr vagy A-dúr, így volt rá energiánk, hogy komoly koreográfiákat adjunk elő a színpadon. Most is rengeteg zenei poénnal készülünk a mozgás mellé, ami hazai tekintetben mindenképpen kuriózum lesz.
Nem is nagyon kell a zenélésre rágörcsölnötök, hiszen egészen egyedülálló módon a zenekar összes tagja klasszikus zenei képzettségű. Miért választottátok mégis a könnyűzenét?
S. T.: Voltak a mi időnkben sztárzenekarok, amelyekben mindig csak egy-két tag tudott igazán zenélni. Mi meg hatéves korunkban már hangszeren tanultunk játszani és mindannyian a Konzervatóriumban vagy Zeneakadémián végeztünk, mégis jobban érdekelt minket a könnyűzene világa, mint hogy beüljünk egy komolyzenét játszó zenekarba. Akkoriban jött be hozzánk a Beatles, amelynek tagjai elsőként álltak fel zenészként a színpadra. Mi pedig mindenáron ilyet akartunk csinálni.
A zenélés nyilván nem okoz gondot, de az sem, hogy végigtáncoljátok az estét?
S. T.: Valóban nagy állóképesség kell ehhez és észnél is kell lenni. Én például az elmúlt 15 évben a világ egyik legnagyobb háztartásigép-gyártó cégénél dolgoztam kereskedelmi igazgatóként, szóval az agyamat frissen tartottam, de a sport gyerekkoromtól az életem része. Sokáig a színészválogatottban is fociztam, és 65 évesen még az öregfiúk jégkorongcsapatában játszottam. De ma is teniszezek, golfozok, és pár éve elkezdtem motorozni is. Nagyon szeretem az életet, elégedett vagyok azzal, ami velem történik, és annyira hittem ebben a koncertsorozatban, hogy arra is volt energiám, hogy a szervezési feladatokban is részt vállaljak.
Az is szóba került, hogy a régi sikereket külföldön is felelevenítenétek.
S. T.: Tárgyalásban vagyunk oroszországi kapcsolatokkal, akik nagyon szeretnék, hogy jövőre menjünk koncertezni, hiszen 30 éven keresztül minden évben felléptünk ott, és 8 és fél millió lemezt adtunk el, amit nem tudom, hogy még egy zenekar elmondhat-e magáról. És bár anno Hofi azt mondta, amikor 60 évesen díjat kapott, hogy szerinte az nem érdem, hogy ennyi évet élt, de azt gondolom, egy zenekar életében az 50 év úgy, hogy a tagok végig ugyanazok maradtak, igenis méltó arra, hogy megünnepeljük.