Hattyúdal a Republic együttessel
2015. március 16. /

Dobozy Imre filmklasszikussá lett komédiáját Verebes István igazi fekete-fehér retró világgá alakítva vitte színpadra, a főszerepet Tahi Tóth Lászlóra bízta, a színészek által énekelt Republic-slágereket pedig az együttes tagjai élőben nyomják a színpadon.

Tamburás tudja, mi az igazi szabadság. Az öreg bohém az épülő lakótelep szomszédságában, szerényen csak Villa Negrának nevezett faviskójában verbuválja maga köré közveszélyes munkakerülőkből álló alkalmi családját. Itt hajtja álomra fejét Notesz, Diák, Mara és néha még Doktor is. Törzshelyük a Kotyogó vendéglő, ahol a mindig derűs Tamburás jóvoltából olykor még dalra is fakadnak. A rakodásból meg persze egy kis ebből-abból élő, egyik napból a másikba csúszkáló, de igencsak öntudatos galerin a helyi rendőr, Dárdás tartja rajta a szemét. Egészen addig, amíg a betonrengeteg túl nem növi magát a hatvanas évek végi vidám történeten, elpucolva mindent, ami az útjába kerül, és a srácok kénytelen-kelletlen ki nem kacsintanak az álomvilágból a rendes élet felé.
Ellenállás vagy önmegadás? Sufni vagy modern lakótelep? Dalos vá­la­szok a változásra, a kívül csillogó, belül meg ki tudja mit tartogató új létformára.

József Attila Színház
02. 10. és 13.