2015. március 16. / Bóta Gábor
Az Úrhatnám polgár című Molière-vígjátékot mutatja be a József Attila Színház, a címszerepben Blaskó Péterrel. Úgy gondolja, egy kis volumenű pacák, akit játszik, de nagyon feljebb akar törni.
Az Úrhatnám polgár címszerepe igazi színészi jutalomjáték.
B. P.: Igen, végül is Molière magának írta ezt a szerepet, és teleírta mindenféle nagyszerűen játszható jelenettel. Csak hát ugyanez a terhe is a szerepnek, kérdés, hogyan lehet úgy beleilleszteni egy olyan közegbe, hogy a mának szóljon.
Miről szól most a darab szerinted?
B. P.: Arról, hogy valaki föl akar kapaszkodni, és csak pénze van hozzá, sem kulturáltsága, sem intelligenciája nincsen. Csiszár Imre rendező azt találta ki, hogy az előadás egy felkapaszkodott újgazdagnak akár egy Rottenbiller utcai lakásában is játszódhat.
Sok hasonlót látsz manapság?
B. P.: Rengeteg ember van, aki tulajdonképpen nem tudja a pénzét mire költeni, és emiatt lehet látni a Balaton partján vagy a különböző utak szélén a gusztustalanabbnál gusztustalanabb palotácskákat, kerti törpékkel, gipsz oroszlánocskákkal.
A darabban a roppant nevetséges úrhatnám polgár körül tobzódnak azok, akik a pénz miatt ugyancsak röhejesen, abszolút behódolnak neki. Így már végképp áttételessé válhat a szöveg, szólhat a hatalomnak való behódolásról.
B. P.: Pontosan. Hiszen éppen azzal kezdődik a darab, hogy az ének- és a tánctanár veszekszenek az elsőbbségért, aztán össze is vesznek a filozófussal meg a vívómesterrel. A művészek, a tudósok pénzért eladják magukat.
Miközben lehet, hogy sokkal értékesebbek, mint azok, akiknek eladják magukat. Úgy érzik, kénytelenek kis senkik körül ugrálni, pedig esetleg jóval többet érnek, mint akik előtt hajbókolnak.
B. P.: Igen, akár sokkal értékesebbek azoknál, mint akiknek pénzük van, ezért megrendelhetik a munkájukat. És, akiknek a gerincük hajlékonyabb, elmennek hozzájuk. Akit játszom, az egy kis volumenű pacák, de nagyon feljebb akar törni. Az akarása mániákussá teszi, ettől pedig szemellenzőssé válik, ahogy például Harpagon is A fösvényben, aki már csak a pénzére képes igazán figyelni. Az úrhatnám polgár, azaz Jourdain úr pedig csak a mindenáron való felkapaszkodásra. Grófnőt akar például bármi áron csinálni a lányából, de akár még hercegnőt is. Annyira elszabadul, hogy már vannak olyan pillanatok, hogy orvost kéne hívni. Még abba is belemegy, hogy agyba-főbe verjék, ha ez az ára annak, hogy előkelő úr legyen. És ezt még el is hiszi!
Sok olyan mai felkapaszkodott van, aki elhiszi magáról, hogy valaki, és bizonyos helyeken még úr is lehet. Miközben inkább röhögni kellene rajta, mégis félni kell tőle.
B. P.: Sok ilyen van. Attól, hogy vígjáték, nem szabad viccelődnünk. Akkor fognak sokat nevetni a nézők, ha halál komolyan játsszuk ezt a mániát, azt, hogy ez az ember mindenáron el akarja érni a vélt célt.
A Nemzetiben játszottad, például, A fösvény címszerepét. Milyen volt számodra, hogy valamennyi darab lekerült a repertoárról?
B. P.: Lenullázódott a repertoárom. Megszűntek azok az előadások, amik átmentek volna a következő szezonra. Ez nyilván furcsa helyzet egy színész életében. De el kell fogadni, mert azontúl, hogy ennek politikai jellege is volt, sok esetben egyeztetési problémák is adódtak.
Az a különös helyzet, hogy te kiálltál a Nemzeti korábbi direktora, Alföldi Róbert, aztán Vidnyánszky Attila mellett is.
B. P.: Nézd, végül is én már tíz évvel ezelőtt dolgoztam Attilával, a Bánk bán rendezésében Petúr voltam, aztán Gyulán csináltunk vele egy nagyon érdekes, darabrészletekből összeállított Shakespeare-koszorút, és Szegeden, a Szabadtéri Játékokon, Az ember tragédiájában Péter apostol voltam nála. Aztán az Alföldi-féle Tragédiában az Úr mellett megjelentem Péter apostolként is. Képességes embernél szívesen játszom, nem érdekel, hogy jobb- vagy baloldali.
Többen azt, mondják, ha te nem állsz ki Alföldi mellett, amikor a Tragédia Római színe miatt támadták, akkor nem tölthette volna ki a mandátumát a Nemzeti élén. Ez igaz lehet?
B. P.: Nem tudom, ennek nem mentem utána. Nem keresem azt, amit nem akarok megtalálni. Én azt a Tragédiát, amit Robi rendezett, nagyon erős, nagyon jó előadásnak tartottam, remek volt a közös munka. Méltatlannak tartottam azt a támadást, hogy a Római színben milyen iszonyatok történnek. Mindenki fürdőruhában volt, senki nem volt meztelen, még félmeztelen se, ami azért már megszokott dolog.
A szöveg szerint pedig tömegszexről van szó...
B. P.: Hogyne, egy bacchanáliáról, egy infernóról, különben miért jönne be Péter apostol, és miért mondaná, hogy „el fogsz pusztulni, korcsult nemzedék”. Annyira méltatlannak gondoltam ezt a támadást, hogy muszáj volt szólni. Ha az ember igazságtalan helyzetben tud szólni, akkor szóljon, ne hallgasson! Aztán lehet, hogy ez másnak nem tetszik, de nem szabad erre figyelni. Amit az ember morális belső hangja diktál, azt kell kimondani. Ha ezt nem tesszük, akkor hová jutunk?
Hogy látod, mi történik most a Nemzetiben?
B. P.: Nagyszerű előadás a Johanna a máglyán, tánc, zene, ének, színészet, totális színjátszás, élő zenével. Örülök, hogy a részese vagyok. Itt van most Silviu Purcarete, az Ahogy tetszik próbáit irányítja, a világ nagy színpadain rendez, tehát nem akárkiről van szó, ahogy amikor Andrei Serban rendezett Alföldi igazgatása alatt, akkor sem akárkiről volt szó. Ki kell várni, amíg a társulat tagjai összeszoknak, megismerik egymást, a munkában kialakul az egészséges hierarchia. Ehhez mind türelem kell. Ahogy türelem kellett Jordán Tamás és Alföldi első két évadában is. Meg kell várni, míg az idő beérleli a dolgokat.
Az Úrhatnám polgár címszerepe igazi színészi jutalomjáték.
B. P.: Igen, végül is Molière magának írta ezt a szerepet, és teleírta mindenféle nagyszerűen játszható jelenettel. Csak hát ugyanez a terhe is a szerepnek, kérdés, hogyan lehet úgy beleilleszteni egy olyan közegbe, hogy a mának szóljon.
Miről szól most a darab szerinted?
B. P.: Arról, hogy valaki föl akar kapaszkodni, és csak pénze van hozzá, sem kulturáltsága, sem intelligenciája nincsen. Csiszár Imre rendező azt találta ki, hogy az előadás egy felkapaszkodott újgazdagnak akár egy Rottenbiller utcai lakásában is játszódhat.
Sok hasonlót látsz manapság?
B. P.: Rengeteg ember van, aki tulajdonképpen nem tudja a pénzét mire költeni, és emiatt lehet látni a Balaton partján vagy a különböző utak szélén a gusztustalanabbnál gusztustalanabb palotácskákat, kerti törpékkel, gipsz oroszlánocskákkal.
A darabban a roppant nevetséges úrhatnám polgár körül tobzódnak azok, akik a pénz miatt ugyancsak röhejesen, abszolút behódolnak neki. Így már végképp áttételessé válhat a szöveg, szólhat a hatalomnak való behódolásról.
B. P.: Pontosan. Hiszen éppen azzal kezdődik a darab, hogy az ének- és a tánctanár veszekszenek az elsőbbségért, aztán össze is vesznek a filozófussal meg a vívómesterrel. A művészek, a tudósok pénzért eladják magukat.
Miközben lehet, hogy sokkal értékesebbek, mint azok, akiknek eladják magukat. Úgy érzik, kénytelenek kis senkik körül ugrálni, pedig esetleg jóval többet érnek, mint akik előtt hajbókolnak.
B. P.: Igen, akár sokkal értékesebbek azoknál, mint akiknek pénzük van, ezért megrendelhetik a munkájukat. És, akiknek a gerincük hajlékonyabb, elmennek hozzájuk. Akit játszom, az egy kis volumenű pacák, de nagyon feljebb akar törni. Az akarása mániákussá teszi, ettől pedig szemellenzőssé válik, ahogy például Harpagon is A fösvényben, aki már csak a pénzére képes igazán figyelni. Az úrhatnám polgár, azaz Jourdain úr pedig csak a mindenáron való felkapaszkodásra. Grófnőt akar például bármi áron csinálni a lányából, de akár még hercegnőt is. Annyira elszabadul, hogy már vannak olyan pillanatok, hogy orvost kéne hívni. Még abba is belemegy, hogy agyba-főbe verjék, ha ez az ára annak, hogy előkelő úr legyen. És ezt még el is hiszi!
Sok olyan mai felkapaszkodott van, aki elhiszi magáról, hogy valaki, és bizonyos helyeken még úr is lehet. Miközben inkább röhögni kellene rajta, mégis félni kell tőle.
B. P.: Sok ilyen van. Attól, hogy vígjáték, nem szabad viccelődnünk. Akkor fognak sokat nevetni a nézők, ha halál komolyan játsszuk ezt a mániát, azt, hogy ez az ember mindenáron el akarja érni a vélt célt.
A Nemzetiben játszottad, például, A fösvény címszerepét. Milyen volt számodra, hogy valamennyi darab lekerült a repertoárról?
B. P.: Lenullázódott a repertoárom. Megszűntek azok az előadások, amik átmentek volna a következő szezonra. Ez nyilván furcsa helyzet egy színész életében. De el kell fogadni, mert azontúl, hogy ennek politikai jellege is volt, sok esetben egyeztetési problémák is adódtak.
Az a különös helyzet, hogy te kiálltál a Nemzeti korábbi direktora, Alföldi Róbert, aztán Vidnyánszky Attila mellett is.
B. P.: Nézd, végül is én már tíz évvel ezelőtt dolgoztam Attilával, a Bánk bán rendezésében Petúr voltam, aztán Gyulán csináltunk vele egy nagyon érdekes, darabrészletekből összeállított Shakespeare-koszorút, és Szegeden, a Szabadtéri Játékokon, Az ember tragédiájában Péter apostol voltam nála. Aztán az Alföldi-féle Tragédiában az Úr mellett megjelentem Péter apostolként is. Képességes embernél szívesen játszom, nem érdekel, hogy jobb- vagy baloldali.
Többen azt, mondják, ha te nem állsz ki Alföldi mellett, amikor a Tragédia Római színe miatt támadták, akkor nem tölthette volna ki a mandátumát a Nemzeti élén. Ez igaz lehet?
B. P.: Nem tudom, ennek nem mentem utána. Nem keresem azt, amit nem akarok megtalálni. Én azt a Tragédiát, amit Robi rendezett, nagyon erős, nagyon jó előadásnak tartottam, remek volt a közös munka. Méltatlannak tartottam azt a támadást, hogy a Római színben milyen iszonyatok történnek. Mindenki fürdőruhában volt, senki nem volt meztelen, még félmeztelen se, ami azért már megszokott dolog.
A szöveg szerint pedig tömegszexről van szó...
B. P.: Hogyne, egy bacchanáliáról, egy infernóról, különben miért jönne be Péter apostol, és miért mondaná, hogy „el fogsz pusztulni, korcsult nemzedék”. Annyira méltatlannak gondoltam ezt a támadást, hogy muszáj volt szólni. Ha az ember igazságtalan helyzetben tud szólni, akkor szóljon, ne hallgasson! Aztán lehet, hogy ez másnak nem tetszik, de nem szabad erre figyelni. Amit az ember morális belső hangja diktál, azt kell kimondani. Ha ezt nem tesszük, akkor hová jutunk?
Hogy látod, mi történik most a Nemzetiben?
B. P.: Nagyszerű előadás a Johanna a máglyán, tánc, zene, ének, színészet, totális színjátszás, élő zenével. Örülök, hogy a részese vagyok. Itt van most Silviu Purcarete, az Ahogy tetszik próbáit irányítja, a világ nagy színpadain rendez, tehát nem akárkiről van szó, ahogy amikor Andrei Serban rendezett Alföldi igazgatása alatt, akkor sem akárkiről volt szó. Ki kell várni, amíg a társulat tagjai összeszoknak, megismerik egymást, a munkában kialakul az egészséges hierarchia. Ehhez mind türelem kell. Ahogy türelem kellett Jordán Tamás és Alföldi első két évadában is. Meg kell várni, míg az idő beérleli a dolgokat.