VinCE Budapest Wine Show
2015. március 20. /

Ezúttal is a Corinthia Hotelben rendezik meg a talán legrangosabbnak nevezhető hazai beltéri borkóstolót, a VinCE-t. A rendezvényen 160 kiállító állít ki, magyar és szomszédos országbeliek, illetve néhány távolabbi borászat is kóstoltatja borait.

A borok mellett a pálinkák is jelentős szerepet kapnak, a legjobb pálinkafőzdék termékeivel is megismerkedhetnek a látogatók. Egyéb gourmet termékek – sajtok, olívaolajak, különleges kolbászok és sok más – ugyancsak helyet kapnak a rendezvényen.
A kiállítás mellett ültetett borkóstolókon – mesterkurzusokon – és interaktív workshopokon kóstolhatnak, tanulhatnak a borkedvelők. A VinCE Budapest Wine Show különlegessége ugyanis a világ topszakértőit és ikonborászatait felvonultató mesterkurzusokban és workshopokban rejlik. Még a legtapasztaltabb előadók is elismeréssel adóznak a VinCE Budapest előtt, a kurzusok többnyire telt házasak (200 fős a grandiózus bálterem, a workshopterem pedig 100 fős), a közönség értő és érdeklődő, a körülmények professzionálisak.
A VinCE páratlan élményt kínál tehát az értő borszeretőknek, ugyanakkor kihagyhatatlan rendezvény a szakma minden szereplőjének is, akik itt, ezen a fórumon oszthatják meg egymással tapasztalataikat, vagy alakíthatnak ki újfajta együttműködéseket.
Corinthia Hotel Budapest
03. 06–08.