2015. Április 02. / Dercsényi Dávid
„A filmektől sosem voltak rémálmaim, a valóságtól és valós emberektől már annál inkább” – mondta valahol Tim Burton, ennek tudatában értékeljük a tényt, hogy Bruckner Szigfrid brit rokona kilépett a mesék és rémmesék birodalmából, és az amerikai 50-es évek közepén landolt.
No persze nem beszélhetünk a neorealista korszak beköszöntéséről, de tény, a sok kifestett szemű Johnny Depp-antikolt erőlködéstől elég messze rugaszkodott a mester. Kicsit furán is mozog a valódi tárgyak érdes valóságában, ollókezű Edwardként botorkál. Jó, azért hagyott magának pár fogódzót: egy festőnő életéről beszél, aki, Margaret Keane, olyan nagy szemű csöppségeket festett egész életében, mint maga Burton akár papírra, akár filmre.
A festőnő, miután megszabadul férjétől, gyerekével San Franciscóba utazik, hogy ott festőként éljen tovább. Megismerkedik a megnyerő, halálosan unalmas párizsi tájképeket festő Walter Keane-nel, aki hamar el is veszi feleségül. A bátortalan nőnek nagyon jól jön a talpraesett, slágfertig férfi segítsége, de a férfi fölénye egyre nyomasztóbb lesz. Igazi kétszemélyes film, és Burton, nem lévén a keze ügyében egy tökéletesen kiérlelt és kontrollált vizuális világ sem, kissé kétségbeesetten adja át a terepet Amy Adamsnak és Christoph Waltznak. Míg Adams óriásit alakít, Keane megformálásával érthetővé és tapintha|wtóvá teszi a riadt, megfélemlített szemek uralta univerzum egyszerre groteszk és tragikus vonásait, addig Waltz Latabár Kálmán-i visszafogottsága és túljátszása egy idő után túl sok lesz.
Burton persze nem bírja ki, hogy ne nyúljon a trükkök és speciális effektek eszköztárához, de a látványvilág megteremtésében meglepően visszafogott. Nem lehet nem érezni azt a riadtságot, ami Burton filmjében mindvégig jelen van: az unalmas és túlságosan adott valóságtól való félelmet. Nem is élvezi ki a retró díszletek-jelmezek közötti atmoszférateremtés lehetőségét, sőt, ha nem lenne tiszteletlenség, még az ügyetlen is legitim jelző lehetne a filmre. A kivételes sztori így két színész uralta, kissé szárnyaszegett ujjgyakorlattá lett, amelyben egy rendező úgy keres némi inspirációt, mint ahogy az alkoholista ébred délután, józanodva, pontosan tudva, hogy előbb-utóbb újra alá kell merüljön a saját delíriumába.
Nagy szemek (12)
(Big Eyes)
Amerikai, feliratos film
Rendező: Tim Burton
Főszereplők: Amy Adams, Christoph Waltz, Krysten Ritter, Terence Stamp, Jason Schwartzman,
Danny Huston, Jon Polito
105 perc
Forgalmazó: Fórum Hungary
Hamarosan a mozikban
No persze nem beszélhetünk a neorealista korszak beköszöntéséről, de tény, a sok kifestett szemű Johnny Depp-antikolt erőlködéstől elég messze rugaszkodott a mester. Kicsit furán is mozog a valódi tárgyak érdes valóságában, ollókezű Edwardként botorkál. Jó, azért hagyott magának pár fogódzót: egy festőnő életéről beszél, aki, Margaret Keane, olyan nagy szemű csöppségeket festett egész életében, mint maga Burton akár papírra, akár filmre.
A festőnő, miután megszabadul férjétől, gyerekével San Franciscóba utazik, hogy ott festőként éljen tovább. Megismerkedik a megnyerő, halálosan unalmas párizsi tájképeket festő Walter Keane-nel, aki hamar el is veszi feleségül. A bátortalan nőnek nagyon jól jön a talpraesett, slágfertig férfi segítsége, de a férfi fölénye egyre nyomasztóbb lesz. Igazi kétszemélyes film, és Burton, nem lévén a keze ügyében egy tökéletesen kiérlelt és kontrollált vizuális világ sem, kissé kétségbeesetten adja át a terepet Amy Adamsnak és Christoph Waltznak. Míg Adams óriásit alakít, Keane megformálásával érthetővé és tapintha|wtóvá teszi a riadt, megfélemlített szemek uralta univerzum egyszerre groteszk és tragikus vonásait, addig Waltz Latabár Kálmán-i visszafogottsága és túljátszása egy idő után túl sok lesz.
Burton persze nem bírja ki, hogy ne nyúljon a trükkök és speciális effektek eszköztárához, de a látványvilág megteremtésében meglepően visszafogott. Nem lehet nem érezni azt a riadtságot, ami Burton filmjében mindvégig jelen van: az unalmas és túlságosan adott valóságtól való félelmet. Nem is élvezi ki a retró díszletek-jelmezek közötti atmoszférateremtés lehetőségét, sőt, ha nem lenne tiszteletlenség, még az ügyetlen is legitim jelző lehetne a filmre. A kivételes sztori így két színész uralta, kissé szárnyaszegett ujjgyakorlattá lett, amelyben egy rendező úgy keres némi inspirációt, mint ahogy az alkoholista ébred délután, józanodva, pontosan tudva, hogy előbb-utóbb újra alá kell merüljön a saját delíriumába.
Nagy szemek (12)
(Big Eyes)
Amerikai, feliratos film
Rendező: Tim Burton
Főszereplők: Amy Adams, Christoph Waltz, Krysten Ritter, Terence Stamp, Jason Schwartzman,
Danny Huston, Jon Polito
105 perc
Forgalmazó: Fórum Hungary
Hamarosan a mozikban