Városépítők: Pintér Katalin
2008. augusztus 22. / Illés Mihály

150 éves a Gerbeaud, Budapest emblematikus cukrászdája. A világhírű intézmény ma már nemcsak kávéházként üzemel,
hanem jelentősen kibővült szolgáltatási körrel vesz részt a gasztronómiai életben. Pintér Katalin ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

Emlékszik még miként került kapcsolatba először a Gerbeaud-val?

P. K.: Őszintén szólva nem voltunk nagy Gerbeaud-ba járós família, nem nagyon jártam ide kislány koromban. Persze hallottam róla, ismertem a nevét. Mikor a leendő férjem kezdett udvarolni, ő hozott el először a Gerbeaud-ba, emlékszem, a gyönyörű Herendi porcelán kávégéppel szemben ültünk, és flódnit ettem, ami azóta is az egyik kedvencem. Aztán eltelt egy újabb évtized, mire újra itt jártam.

Most pedig szinte haza se megy…

P. K.: A cukrászdát üzemeltető osztrák cég 2000-ben bízott meg a Gerbeaud vezetésével. Ha kicsit markánsabban fogalmazhatunk, akkor egyfajta válságmenedzselésre kértek föl. Én akkoriban Ausztriában dolgoztam, elsősorban szálloda-projektek lebonyolításával foglalkoztam, innen volt a szakmai kapcsolat. Kicsit ódzkodtam is, hogy egy „kávéház” irányítását vegyem át, de aztán persze beleszerettem ebbe a helybe. Akkor két évre terveztem a szerepemet, de ma már úgy érzem, hogy ha csak valami természeti katasztrófa nem történik, itt maradok.

Az első időszak tehát a válságmenedzselésé volt. Hosszú folyamat vezetett el a mostani, virágzó állapotig.

P. K.: Küzdelmes időket éltünk meg 2000 környékén, és személyesen is sok konfliktust kellett vállalnom. Nem volt elég eszköz a cég kezében, nem volt elég szándék, beruházási kedv, a személyzet motivációja, morálja pedig nagyon alacsony szinten volt. Nem volt idő hosszas tréningekre; leépítést, menedzsment-cserét kellett végrehajtani. De persze a személyzet nagy része itt maradt és ők csinálják ma a csodát. Ha megvan a kellő motiváció, nincsen rossz dolgozó. A korábbi menedzsmentből az önálló intézménynek számító Sanyi bácsi (Kovács Sándor), a cukrászüzem főnöke maradt itt, nélküle több mint negyven éve elképzelhetetlen a Gerbeaud.

A tűzoltás után hogyan láttak hozzá az intézmény felfuttatásának?

P. K.: 2004 volt a nagy váltás éve, és persze a nagy konfliktusoké is. Ekkorra már súlyos hiányok voltak, amiket nem lehetett tovább rejtegetni. Még nyersanyag-problémák is előfordultak, amin mindenképpen változtatni kellett. Ekkor a tulajdonossal megállapodtunk, hogy átvesszük a Gerbeaud működtetését Az üzemeltető cégben négyen vagyunk tulajdonosok, mindenünkön jelzálog van, de hiszünk a Gerbeaud-ban. Ínségben tanul a legtöbbet az ember, megtanultunk élni a kevéske eszközzel, ami a kezünkben volt ekkor. Magam köré vettem a korábbi tehetséges vendéglátós és közgázos diákjaimat, gyakornokokat vettünk fel, akik túlnyomórészt aztán itt is helyezkedtek el. És lassan elkezdtük érezni a siker ízét, ami nagyon-nagyon jó.

A Gerbeaud nemcsak egy cukrászda, de 150 évnyi hagyomány és emblematikus intézmény is. Hogyan jelenik meg ez a mindennapokban? Lehet-e az üzleti döntéseknél arra gondolni, hogy „most hagyományt építünk”?

P. K.: Ezt a hagyományt használni kell tudni, és építünk is rá a mindennapi döntések során. Ennek a névnek csak előnye van, a 150 éves múlt hihetetlen adottság. Persze tudjuk, hogy nagyon nagyok az elvárások is, nagyobb a közfigyelem, de ez is serkentőleg hat. Ha megugorjuk a magasra tett lécet, annak együtt örülünk.

A Gerbeaud név ma már nem csak egy cukrászda, ennél sokkal szélesebb a szolgáltatási kör. Miből áll ma pontosan a cég?

P. K.: Mintegy 200 fős a létszám, ami a cég legnagyobb értékét jelenti. Rajtuk múlik a cég sikeressége, és nagyon büszkék lehetünk a teljesítményükre. A Gerbeaud-kisasszonyok öltözéke, modora, szakértelme legendás a szakmában, és igyekszünk ennek a hagyománynak is mindenben megfelelni. A kávéház-cukrászda továbbra is a legismertebb üzletünk, ami nélkül nem lehetnénk azok, akik vagyunk. Itt az épületben két éttermet is üzemeltetünk, a nagy befogadóképességű Sörházat, amelynek Vörösmarty téri terasza is folyamatosan telt házzal üzemel, valamint a kis ékszerdobozunknak számító fine dining éttermet, az Onyxot. Előbbiben a rusztikusabb pörkölt-káposzta-kolbász-csülök vonal az erős, utóbbi pedig a csúcsgasztronómia fellegvárának számít, ahol az elérhető legmagasabb minőségű hozzávalókból, a legmodernebb konyhatechnológiával értük el, hogy egy év alatt az ország egyik topéttermeként tartja számon a szakma és az értő közönség. Egyre nagyobb a forgalma a kitelepüléses catering szolgáltatásnak, eszközállományunk elegendő 2000 fős bankettek lebonyolítására is. Itt a Gerbeaud-házban pedig 12 luxusminőségű teremben tudunk rendezvényeket tartani. A kávéház mellett a termelőüzemünk a másik bástyája a hagyományőrzésnek, ott évente 20–30 cukrásztanoncot is képzünk, és innen látjuk el az európai és magyarországi luxuséttermeket, szállodákat, étteremláncokat süteményekkel.

Mik a tervek a következő 100-150 évre?

P. K.: Annyira azért ne szaladjunk előre, de azért vannak elképzeléseink. Ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan megnyílik Tokióban az első külföldi Gerbeaud cukrászda, üzleti terveink szerint pedig arra számítunk, hogy egyre nagyobb forgalmat bonyolítunk majd a beszállításokkal, viszonteladással. Egyre kevesebb szálloda és étterem engedheti meg magának azt a luxust, hogy saját cukrászüzemet tarthasson fönt, mi pedig ott leszünk a háttérben, még erőteljesebben, mint korábban...