Egy aranyszállal átszőtt kaftán meg sok-sok gyönyörűséges zene
2015. június 19. / Pavlovics Ágota

Az általa alapított zenekart a világ legjobb három zenekara között tartják számon. A pazar muzsikusokkal kényeztetett New York-i közönség szerencsésnek tartja magát, amikor élőben hallgathatja a Budapesti Fesztiválzenekart. Az együttes karmestere, zeneigazgatója legújabb rendezése során újragondolta Mozart A varázsfuvola című operáját. A mű hazai bemutatója után
turnéra indultak, más nagyvárosok mellett Abu-Dzabiban is előadták az operát. Az Abu-Dzabi Fesztivál életműdíjjal tisztelgett tevékenysége előtt, az átadáskor hangsúlyozták: az elismerést olyan látnoki ké­pes­sé­gek­kel rendelkező, rendkívül sikeres zenekarvezető kapja, akinek nevéhez világszintű újításnak számító koncertformák köthetők. Fischer Ivánnal beszélgettünk.

Április végén megkapta az Abu-Dzabi Fesztivál életműdíját, amelyet minden évben olyan művészeknek ítélnek oda, akik kiemelkedően so­kat tesznek a kultúráért és a művészetekért. Nem sokat, pon­to­sab­ban semmit nem tudunk az Egyesült Arab Emírségek fővárosának zenei életéről, közönségéről. Milyen helyszínen adták elő Mozart operáját, hogy fogadták?
F. I.: A fesztivált jól ismerik zenei körökben, mert kiváló művészeket hívnak oda minden évben. Amikor A varázsfuvola terve szóba került, megkérdeztem, arabul vagy angolul hangozzanak-e el a dialógusok. Azt válaszolták, angolul, ebből azt szűröm le, hogy eléggé nemzetközi közönség ülhetett a nézőtéren. Bár láttam a sötét öltönyök között sok fehér kaftánt is. Én is kaptam ajándékba egy gyönyörű kaftánt, az fekete, aranyszálakkal díszítve. Még nem tudom, mikor tudom hordani.

Ugorjunk egy nagyot az elegáns koncerttermek világából. A Budapesti Fesztiválzenekar immár ha­gyo­má­nyo­san játszik kis falvakban, elmennek iskolákba, idősotthonokba, zsinagógákba. Hogyan fogalmazódott meg Önben az ilyen típusú közösségi programok szükségességének gondolata?
F. I.: Egyszer egy bérletvásárló mesélte, hogy korábban az anyjával járt a koncertekre, de a néni már nem tud eljönni, pedig ezek voltak az ünnepnapjai. Ezen nagyon elgondolkoztam. Most elmegyünk ezekhez az emberekhez. A zsinagógasorozat célja más. Üresek, kihaltak ezek a vidéki épületek. Naponta elmennek mellettük az emberek, azt se tudják, milyen belülről, még kevésbé azt, hogy milyen volt ott az élet, mielőtt megölték a zsidókat. Most bejönnek az épületbe kis zenét hallgatni, és egy pici ismertetőt. Talán sikerül valamit így elindítani.

Hogy állítja össze a programot ezekre az alkalmakra? Milyen a közönség reakciója a házhoz vitt, vi­lág­szín­vo­nalú muzsika hallatán?
F. I.: Mindig a hely szelleme határozza meg a műsor jellegét. Evangélikus templomokban Bach-kantáta, idősek otthonában egy klasszikus vonósnégyes, elhagyott zsinagógákban jiddis népdalfeldolgozás hangzik el. Gyerekeknek érthető, rövid darabokat játszunk. Igazán nem nehéz műsort csinálni, csak oda kell figyelni a befogadókra.

Apropó fogadtatás. Nyilván pontosan érzékeli, hogy egy adott este milyen közönség tölti meg a koncerttermet, ahol játszik a zenekar. Mennyire befolyásolja, ha azt érzékeli, zsizseg a nézőtér?
F. I.: A legtöbb mobiltelefon-csengőhangot Kínában lehet hallani, van, aki fel is veszi a telefont. Ha hosszú a koncert, Amerikában gátlástalanul kimegy néhány ember, hogy elérje az utolsó metrót. A köhögés viszont Magyarországon a legerősebb. Valami baj van a magyar tüdőkkel, meg kellene vizsgálni, miért. A mi feladatunk az, hogy mégis elérjük a teljes figyelmet. Ez általában sikerül. A legszebb pillanatokban mindenhol elcsendesedik a közönség.

Immár két évtizede mesél a zenéről a hétvégi Kakaókoncerteken, tradícióvá váltak a zeneszerető fiatalok életritmusához igazodó éjféli koncertek, idén mégis új formát talált ki a zenekar és a közönség találkozásainak gyarapítására. Milyen gondolatok mentén született meg a Millenárisra június 7-re tervezett, egész napos családi piknik?
F. I.: Ez tulajdonképpen ugyanaz, csak egy napba sűrítve. Bemutatjuk egy helyen a különböző közösségi vagy nevelő célú koncertformákat. Például a Hangszerkóstolót, amit általában iskolákba szoktunk vinni. Ennek az a célja, hogy megkönnyítse a hangszerválasztást.

A BFZ június 18-án Magyarországon egyedülálló koncertre készül a budapesti Hősök terén. A TérTáncKoncert című, sok vendéget befogadó, szabadtéri koncert izgalmas eleme: amíg a zenekar a színpadon játszik, a gyerekek együtt táncolnak majd a téren. Hogyan választották ki a gyerekeket, hányan lesznek?
F. I.: A lényeg az integrálás, hogy roma és nem roma gyerekek táncoljanak együtt. Már hónapok óta tanulják a koreográfiát, remélem, sokan lesznek. Nem tudok pontos számot. Aznap délelőtt lesz egy összpróba, akkor derül majd ki, hányan leszünk.

Végül térjünk vissza egy pillanatra oda, ahonnan elindultunk, az elegáns koncerttermekbe. Még a szokásosnál is lenyűgözőbb pillanatokat, az összetartozás különleges élményét adják a közös éneklések. Hogy jutott eszébe, hogy megénekeltesse a zenekart? Hát a Müpa közönségét?
F. I.: A hangszer csak egy gép, és sok hangszeres tanár éppen az éneklés utánzását tartja a leg­fon­to­sabb­nak. Az ének mindennek az alapja, nem szabad elfelejteni. Anyukák még akkor is énekeljenek a kisbabának, ha úgy gondolják, botfülűek, és egyetlen dalt sem ismernek. Vegyenek meg egy gyűjteményt, például a Jár a baba, jár címűt, és ha nem megy a kottaolvasás, hallgassák az interneten a dalokat. A kisbaba mosolyogni fog, megéri.