Egy komédia, egy lélektani dráma, két fénylő tehetségű művész
2015. július 04. / Pavlovics Ágota

Május 23-án Tánchónap indult az Erkel Színházban. A programsorozat felütéseként a Magyar Nemzeti Balett történetének legnagyobb balettfotó-kiállítása nyílt meg és újra látható a szerelem kifürkészhetetlen útjait bejáró, játék a játékban balettkomédia, a Sylvia. A cím- és főszereplők kettős szereposztásban készülnek az előadásokra. A közönségkedvenc Sylviát követően Dosz­tojevszkij Karamazov testvérek című pszichológiai balettje kínál majd különleges élményt a balettrajongóknak. Utóbbi persze nem a klasszikus regényt követi, a jellemek kibontására fó­ku­szál. Felméry Lilit és Aliya Tanykpayevát faggattuk.

„Ha Delibes Sylvia-balettzenéje az enyém lehetett volna, vagy ha csak ismertem volna
ezt a muzsikát korábban, soha nem írtam volna meg A hattyúk tavát!”
(Csajkovszkij)


Felméry Lili gyönyörű, vidám, nagyon fiatal nő. Törékeny teste kirobbanó energiákról árulkodik. Könnyed, mégis határozott lépésekkel járja rendkívül sikeres útját.

Eltáncolta már a balettirodalom legszebb szerepeit, aktuális évadja pazar. Május végén a Sylvia című balettben láthatjuk. Milyen feladat elé állítja a balettművészt a Delibes gyönyörű muzsikájára készült mű?
F. L.: Kihívásnak tartom és élvezem az első pillanattól kezdve. Ez a kétszer ötvenperces balettkomédia a közönség kedvence, de mi táncosok legalább annyira szeretjük és nagyon tiszteljük Seregi László munkáit, művészetét. Ami személy szerint engem illet, boldog vagyok, hogy szólószerepet táncolhatok ismét egy Seregi-balettben, bár a darab számunkra tánctechnikai és színészi kihívás. Miközben azonban a variációk megjelenítésén dolgozunk, észrevétlenül egy­más­ra han­go­ló­dunk, összecsiszolódunk.

Mit jelent érzelmileg az Ön számára ez a szerep?
F. L.: Az emberi viszonyok, a férfi és nő közötti vonzalom bemutatása mindig izgalmas feladat. A cselekmény folyamatosan fejlődik, a darabban szereplő két pár érzelmi viszonyainak-rezdüléseinek fel­é­pí­té­se és megélése embert próbáló munka. Ha mindehhez hozzáteszem, hogy ebben a remek koreográfiában lenyűgöző művészekkel táncolhatok együtt, mi mást mondhatnék, csodálatosan érzem magam. A Sylviában kiváló partnerekkel lépek színpadra. Hogy csak a két párt megszemélyesítő művészeket említsem, Nakamura Shoko, Kekalo Iurii és persze Leblanc Gergely, akivel már számos darabban dolgozhattam együtt. Ők és a színpadra lépő valamennyi táncos kollégám különleges tehetségek, a történet, amit együtt eljátsszunk, pedig igazán nem szokványos. Miközben megelevenedik egy ókori görög szerelmi dráma, a közönség számára láthatóvá válnak az előadó társulati tagok között szövődő szerelmi szálak – ez Seregi zsenialitása, és ettől mai ez a sztori.

Amíg Csajkovszkij a zenében, Dosztojevszkij az orosz irodalomban tette le világraszóló névjegyét. Aliya Tanykpayeva kazah származású művésznő 2012-ben kötelezte el magát a Magyar Állami Operaház mellett. Azóta a teljesség igénye nélkül láthattuk Júlia, Manon, Giselle, Tatjana, Odette-Odilia szerepét táncolni. Az érzékeny arcú, finom, halk szavú táncosnőt egyebek mellett a Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij művéből készült balettről kérdeztük.

Dosztojevszkij leghosszabb regényét bizonyára nem könnyű táncba átültetni. Ön ismeri az orosz klasszikus művét?
A. T.: Imádom Dosztojevszkij műveit, de a Karamazovokat még nem olvastam, most kezdem el. A történetet természetesen ismerem, tudom, hogy a filozófiai felfedezések végtelen tárháza, meg­győ­ző­dé­sem, hogy éppen olyan aktuális, mint megírása idején volt. A koreográfus Boris Eifman neve garancia arra, hogy a táncosok sokat adjanak a közönségnek. Le vagyok nyűgözve a munkáitól. Eifman zseniális koreográfus és filozófus. Alkotásaiban megpróbálja feltárni az emberi lélek legmélyebb titkait. A szöveg és a koreográfia is érdekes, érzelmi gazdagodást hoz számomra az olvasás, a gondolatok érzelmek átélése. A Karamazov testvérek balettváltozata erősen hat a néző szívére, a férfitáncok karakteresek, vannak benne lüktető, feszültségterhes részek, a női vonal erotikát is hordoz, egyszerűen olyan, mint egy látványos mozi.

Hogy érzi magát Budapesten?
A. T:: Amikor Budapestre jöttem, az életem új korszaka kezdődött el. Elégedett vagyok, imádom a szerepeimet. Óriási élmény számomra, hogy az általam alakított karakterek sokszínűségének köszönhetően lehetőségem van megmutatni minden emberi érzést a színpadon. Örülök, boldog vagyok, hogy művészként mindezt megtehetem. Új és új érzésekre találok magamban. Amikor új szerepre készülök, azt a magocskát keresem, amiből elkezdhetek építkezni, amiből felépíthetem a szerepemet.