Az öt kedvenc
2015. július 10. / Gulya István

A mozinézők körében kevéssé ismert, hogy a színészként-humoristaként számon tartott Chris Rock (legutóbb a Madagaszkár-animációkban hallhattuk és a Nagyfiúkban láthattuk) pro­du­cer­ke­dik, ír és rendez is. Az öt kedvenc már a harmadik nagyjátékfilm-rendezése – és so­ka­dik for­ga­tó­könyve – a nem túl átütő Államfőnök és A nőmre hajtok után. Harmadjára megugrotta a lécet – és
ez nem a páratlan humorának (a filmre pőre vígjátékként számítók csa­lód­ni fognak), hanem az (ön-) ironikus hangvétellel dúsított sze­mé­lyes­sé­gé­nek köszönhető.
A stand up komikusi gyökerű, brooklyni Rockot éppúgy kapta szár­nyai­ra a siker, mint Az öt kedvenc általa megformált főhősét, és épp­úgy szembesült a hírnév árnyoldalaival, mint főszereplője. Andre Allen (Rock) egy „világszerte 600 milliót kaszáló” Halálos fegyver-szerű akcióvígjáték-trilógiával jutott a csúcsra – amiben Hammy mackót „alakítja”, frappáns fricskát szórva a hollywoodi franchise-okra, amikben akár egy medve is lehet a főhős, ha bevált a brand –, ám új, drámai filmjével irányt akar váltani. Kérdés, mennyire fogadókész az amerikai közönség kedvence 180 fokos fordulatára, egy olyan történelmi mozira, amiben haiti fekete rabszolgák fehéreket mészárolnak. A promócióban épp ezért kapóra jön minden média-megjelenés, pláne, ha azt a nagynevű The New York Times biztosítja, Andre még azt a békát is lenyeli, hogy a lap egyik filmkritikusa szerint a korábbi Hammy-filmjei az emberiség ellen elkövetett bűnök. Andre egy napot együtt tölt a Chelsea Brown nevű újságírónővel (Rosario Dawson), és a kezdeti kötelező köröket követően a sztár és riporternő (minden értelemben) egyre közelebb kerül egymáshoz. A nő megismerheti a férfi családját, képet kap a valóságshow-üdvöske menyasszonyával (Gabrielle Union) való kapcsolatáról, a megbicsaklásáról (al­ko­ho­liz­musáról), igazi előadói motivációiról. Kalandok és csavarok után este két mássá lett ember köszön el egymástól.
Az „afroamerikai Woody Allen-film” (nem véletlenül hívják a főhőst Allennek) humora savas – még ha olykor feleslegesen nyers is (de értjük, ilyen a „gettó stílus”) –, a sztárlétnek állított tükre görbe és találó, a mellékszereplői emlékezetesek (Union mellett a félvilági menedzser szerepében parádézó Cedric the Entertainer). Rosario Dawsont pedig órákig tudnánk nézni. Akkor is, ha méregerős csilis tampont dug a hátsónkba. (Nem Andréval teszi, ennyi spoiler belefér.)

DVD
Paramount