2015. július 12. / Pavlovics Ágota
A magyar televíziózás legendás produkcióival – Bestseller, Záróra, Dob+Basszus, A Nagy Könyv – fonódott össze a neve még a 2000-es évek első évtizedében. Ő jegyzi a tavaly Lovasi Andrásról megjelent kötetet, és már dolgozik egy következőn. Évek óta a POSzT-on zajló szakmai eszmecserék moderátora, mégsem erről beszélgettünk vele, ugyanis Lévai Balázs elkészítette első dokumentumfilmjét, ami túlzás nélkül telitalálat. Hiába, ő már csak ilyeneket csinál.
A film címe, Engedem, hadd menjen, a Quimby 2005-ben született és elképesztő sikert elért számából való. Szerepel benne a Csík zenekar, amely lenyűgöző átdolgozást készített a dalból, majd megjelenik egy ismeretlen erdélyi zenekar. Hogyan ért egymásba a három történetszál, milyen gondolatok mentén indult el az alkotói folyamat?
L. B.: Az alapötlet az volt, hogy bemutatom a Csík zenekar dalfeldolgozó munkásságát. Érdekelt a folyamat, amely során átengedik magukon a dalokat, és a végén szerencsés esetben egy új, az eredetinél is izgalmasabb minőség születik. Eleinte úgy gondoltam, hogy mindezt több dalon keresztül mutatom be, szóba jött a Kispál Csillag vagy fecske című száma is, és persze így kezdtem foglalkozni az immár 14 millió letöltéssel büszkélkedő Quimby-dal feldolgozásával is. Utóbbit a Csík zenekar egy mezőségi, pontosabban erdőszombattelkei népzenei motívummal is gazdagította. Szintén a zenekar inspirált arra, hogy utánajárjak, a zenekar tagja, a hegedűs és gitáros Szabó Attila mesterének, a kiváló Csiszár Aladárnak. A magyarpéterlakai prímást nemcsak Marosszék, de talán egész Erdély legnagyobb prímásának tartják. Erdélyi kutatásom során jutottam el az egykor sokat muzsikáló, ma már elfelejtett erdőszombattelkei családi bandához is. Varga „Balog” László családja már nem beszél magyarul, de apjuknak köszönhetően mindannyian zenészek lettek. Nagyjából ekkorra tisztult le bennem, hogy a Most múlikra szeretnék csak koncentrálni a filmben, és az ebben megbújó három történetet bemutatni. Így kevésbé direkten tud szólni a film az eredeti célokról: feldolgozásról, hagyományról, a dalokba rejtett történetekről.
A film egyik fontos gondolati fonala az újrakezdés. Csík János súlyos balesete után újra tanult járni, Kiss Tibor függőségétől szabadulva új életet kezdett, ám az erdélyi zenekar szerepe itt még nem világos.
L. B.: Kiss Tibi, a szám szerzője, a Csík zenekar, a feldolgozás megalkotója jó ideje élvezte már a sikert, miközben az erdélyi zenekar mit sem tudott róla, hogy az általuk játszott motívum bekerült a világ legtöbbet hallgatott zenéi közé. 2014 októberében a Quimby és a Csík együtt lépett fel Marosvásárhelyen, mi is ide koncentráltuk az erőinket. Összesen nyolc nap forgatás fért a költségvetésbe, ami nagyon kevés, de így is hálásak lehetünk a Médiatanácsnak, hogy támogatták az ötletünket. A román-magyar zenekar prímása, Varga „Balog” László a forgatás előtt fél évvel hunyt el, fiai akkoriban a folytatás nehézségeivel, az apai örökséggel birkóztak éppen. Amikor lejátszottuk nekik a Most múlik pontosan Csík-feldolgozását, eleinte értetlenül álltak, majd megjelent az a motívum, amit ők az apjuktól tanultak. Megilletődötten hallgatták, és megszeppenve muzsikáltak még akkor is, amikor a közös erdélyi koncerten léptek fel a Csíkkal és a Quimbyvel. A zenekar tagjai, Varga Nelu, Rostás Izodor, Rostás Tarzan és a többiek beletörődtek már, hogy nem kell a zenéjük senkinek, aztán egyszer csak többezres közönség előtt álltak a színpadon. Lassan szabadultak fel és merték átadni magukat a zenének. A közösen előadott dalban pedig erőltetés nélkül jelent meg az újrakezdés.
A jelenet gyönyörű, még szebb az öltőzőben felvett muzsikálás, igazi felszabadult örömzenélés. Hogyan alakul a film további sorsa?
L. B.: Bemutatja a Duna TV is, és a visszajelzések hatására ősszel kiadjuk DVD-n. Látható lesz Erdélyben a Kolozsvári Magyar Napokon, érdekes lesz erdélyi környezetben levetíteni. Iskolák is érdeklődnek, sok meghívást kaptunk. Ugrin Julianna producer benevezi magyar és külföldi dokumentumfilm-fesztiválokra. Nem számítottam ekkora érdeklődésre, nagyon örülök neki.
Mit jelent a román zenekar számára, hogy az ön filmjének köszönhetően felbukkantak a feledés homályából?
A forgatás maga is erőt adott nekik. Újra hinni tudnak benne, hogy van értelme muzsikálni. Ők sokkal zárkózottabbak, mint mi, de a forgatás végére kinyíltak, melegen megköszönték az élményt. Sajnos a film Uránia moziban tartott bemutatójára sem tudtak eljönni a civil munkájuk miatt, de a Csík zenekar azt találtuk ki, hogy ősszel a Fonóban szervezzünk velük egy estet vetítéssel és közös táncházzal.
Mit kapott Ön ettől a munkafolyamattól, a film készítése közben átélt élményektől?
L. B.: 2010-ig analfabéta voltam a népzenéhez. Akkoriban kezdtem a Csík zenekarral dolgozni, az volt a feladatom, hogy kitaláljak egy olyan színpadi megjelenést számukra, amelyben LED-lámpa erdő nélkül, az értékek megtartása mellett, önazonos módon zenélhetnek nagyszínpadokon. Ehhez persze meg kellett tanulnom ezt a zenei nyelvet. A filmnek köszönhetően betekinthettem egy számomra korábban ismeretlen zenei világba. Filmkészítőként pedig számtalan tévés produkció után ez volt az első klasszikus dokumentumfilmem, ebből a folyamatból is sokat tanultam.
A tavalyi év sikerkönyvei között tartják számon a Lovasi Andrásról írt kötetét. Idén tavasszal pedig azt csiripelték a pesti verebek, hogy újabb könyv megírásába fogott. Hogy áll vele?
L. B.: A Lovasi-könyv fogadtatása bátorított fel, hogy új kötetbe fogjak, ami már saját sztori. Nyolc évvel ezelőtt azt nyilatkoztam valahol, hogy soha nem fogok saját könyvet írni. Nos, tévedtem. Nem valami nagyon veretes irodalmi műre kell gondolni, egy lektűrt, egy szórakoztató történetet szeretnék írni. Sokat mozgok zenésztársaságokban, számos vicces történetet hallottam az évek során ebből a világból. Az a csavar, hogy egy kitalált zenekar turnéjába dolgozom bele ezeket az összegyűjtött történeteket. De jócskán lesz benne általam kitalált sztori is. Sajnos lassan haladok vele, mert más elfoglaltságaim miatt nehéz elég időt kiszakítani az írásra, de szerintem 2016-ra be tudom fejezni. A készülő kötet egy rövid részlete, a nyitó fejezet a Hévíz című művészeti és művelődési folyóirat júniusi számában megjelent.
A film címe, Engedem, hadd menjen, a Quimby 2005-ben született és elképesztő sikert elért számából való. Szerepel benne a Csík zenekar, amely lenyűgöző átdolgozást készített a dalból, majd megjelenik egy ismeretlen erdélyi zenekar. Hogyan ért egymásba a három történetszál, milyen gondolatok mentén indult el az alkotói folyamat?
L. B.: Az alapötlet az volt, hogy bemutatom a Csík zenekar dalfeldolgozó munkásságát. Érdekelt a folyamat, amely során átengedik magukon a dalokat, és a végén szerencsés esetben egy új, az eredetinél is izgalmasabb minőség születik. Eleinte úgy gondoltam, hogy mindezt több dalon keresztül mutatom be, szóba jött a Kispál Csillag vagy fecske című száma is, és persze így kezdtem foglalkozni az immár 14 millió letöltéssel büszkélkedő Quimby-dal feldolgozásával is. Utóbbit a Csík zenekar egy mezőségi, pontosabban erdőszombattelkei népzenei motívummal is gazdagította. Szintén a zenekar inspirált arra, hogy utánajárjak, a zenekar tagja, a hegedűs és gitáros Szabó Attila mesterének, a kiváló Csiszár Aladárnak. A magyarpéterlakai prímást nemcsak Marosszék, de talán egész Erdély legnagyobb prímásának tartják. Erdélyi kutatásom során jutottam el az egykor sokat muzsikáló, ma már elfelejtett erdőszombattelkei családi bandához is. Varga „Balog” László családja már nem beszél magyarul, de apjuknak köszönhetően mindannyian zenészek lettek. Nagyjából ekkorra tisztult le bennem, hogy a Most múlikra szeretnék csak koncentrálni a filmben, és az ebben megbújó három történetet bemutatni. Így kevésbé direkten tud szólni a film az eredeti célokról: feldolgozásról, hagyományról, a dalokba rejtett történetekről.
A film egyik fontos gondolati fonala az újrakezdés. Csík János súlyos balesete után újra tanult járni, Kiss Tibor függőségétől szabadulva új életet kezdett, ám az erdélyi zenekar szerepe itt még nem világos.
L. B.: Kiss Tibi, a szám szerzője, a Csík zenekar, a feldolgozás megalkotója jó ideje élvezte már a sikert, miközben az erdélyi zenekar mit sem tudott róla, hogy az általuk játszott motívum bekerült a világ legtöbbet hallgatott zenéi közé. 2014 októberében a Quimby és a Csík együtt lépett fel Marosvásárhelyen, mi is ide koncentráltuk az erőinket. Összesen nyolc nap forgatás fért a költségvetésbe, ami nagyon kevés, de így is hálásak lehetünk a Médiatanácsnak, hogy támogatták az ötletünket. A román-magyar zenekar prímása, Varga „Balog” László a forgatás előtt fél évvel hunyt el, fiai akkoriban a folytatás nehézségeivel, az apai örökséggel birkóztak éppen. Amikor lejátszottuk nekik a Most múlik pontosan Csík-feldolgozását, eleinte értetlenül álltak, majd megjelent az a motívum, amit ők az apjuktól tanultak. Megilletődötten hallgatták, és megszeppenve muzsikáltak még akkor is, amikor a közös erdélyi koncerten léptek fel a Csíkkal és a Quimbyvel. A zenekar tagjai, Varga Nelu, Rostás Izodor, Rostás Tarzan és a többiek beletörődtek már, hogy nem kell a zenéjük senkinek, aztán egyszer csak többezres közönség előtt álltak a színpadon. Lassan szabadultak fel és merték átadni magukat a zenének. A közösen előadott dalban pedig erőltetés nélkül jelent meg az újrakezdés.
A jelenet gyönyörű, még szebb az öltőzőben felvett muzsikálás, igazi felszabadult örömzenélés. Hogyan alakul a film további sorsa?
L. B.: Bemutatja a Duna TV is, és a visszajelzések hatására ősszel kiadjuk DVD-n. Látható lesz Erdélyben a Kolozsvári Magyar Napokon, érdekes lesz erdélyi környezetben levetíteni. Iskolák is érdeklődnek, sok meghívást kaptunk. Ugrin Julianna producer benevezi magyar és külföldi dokumentumfilm-fesztiválokra. Nem számítottam ekkora érdeklődésre, nagyon örülök neki.
Mit jelent a román zenekar számára, hogy az ön filmjének köszönhetően felbukkantak a feledés homályából?
A forgatás maga is erőt adott nekik. Újra hinni tudnak benne, hogy van értelme muzsikálni. Ők sokkal zárkózottabbak, mint mi, de a forgatás végére kinyíltak, melegen megköszönték az élményt. Sajnos a film Uránia moziban tartott bemutatójára sem tudtak eljönni a civil munkájuk miatt, de a Csík zenekar azt találtuk ki, hogy ősszel a Fonóban szervezzünk velük egy estet vetítéssel és közös táncházzal.
Mit kapott Ön ettől a munkafolyamattól, a film készítése közben átélt élményektől?
L. B.: 2010-ig analfabéta voltam a népzenéhez. Akkoriban kezdtem a Csík zenekarral dolgozni, az volt a feladatom, hogy kitaláljak egy olyan színpadi megjelenést számukra, amelyben LED-lámpa erdő nélkül, az értékek megtartása mellett, önazonos módon zenélhetnek nagyszínpadokon. Ehhez persze meg kellett tanulnom ezt a zenei nyelvet. A filmnek köszönhetően betekinthettem egy számomra korábban ismeretlen zenei világba. Filmkészítőként pedig számtalan tévés produkció után ez volt az első klasszikus dokumentumfilmem, ebből a folyamatból is sokat tanultam.
A tavalyi év sikerkönyvei között tartják számon a Lovasi Andrásról írt kötetét. Idén tavasszal pedig azt csiripelték a pesti verebek, hogy újabb könyv megírásába fogott. Hogy áll vele?
L. B.: A Lovasi-könyv fogadtatása bátorított fel, hogy új kötetbe fogjak, ami már saját sztori. Nyolc évvel ezelőtt azt nyilatkoztam valahol, hogy soha nem fogok saját könyvet írni. Nos, tévedtem. Nem valami nagyon veretes irodalmi műre kell gondolni, egy lektűrt, egy szórakoztató történetet szeretnék írni. Sokat mozgok zenésztársaságokban, számos vicces történetet hallottam az évek során ebből a világból. Az a csavar, hogy egy kitalált zenekar turnéjába dolgozom bele ezeket az összegyűjtött történeteket. De jócskán lesz benne általam kitalált sztori is. Sajnos lassan haladok vele, mert más elfoglaltságaim miatt nehéz elég időt kiszakítani az írásra, de szerintem 2016-ra be tudom fejezni. A készülő kötet egy rövid részlete, a nyitó fejezet a Hévíz című művészeti és művelődési folyóirat júniusi számában megjelent.