ZAKO Fesztivál
2015. július 13. /

Kilencedik évadát kezdi ebben az évben a Kvártélyház Nyári Színház, amelyhez kapcsolódva idén harmadik alkalommal, július 2-12. között rendezik meg a ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivált. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megvalósuló

fesztiválon a közönségnek lehetősége van megismerni a kortárs füg­get­len alkotókat és az elsősorban Budapesten látható független szín­há­zi előadásokat.
Az idei válogatásban hét előadás szerepel, többnyire kortárs magyar szerzők művei. Színre kerül Gerlóczy Márton: A csemegepultos nap­ló­ja, Olt Tamás: Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című darabja, Pelsőczy Réka zenés, szerelmes, pimasz do­ku­men­tum­já­téka, a Szeret...lek. A legkisebbeknek szól a Pálfi Kata meséjéből készült Borka Mumusföldön című zenés-bábos kaland.
A produkciók között két olyan is szerepel, ahol a szerző maga a társulat: a Füge és a Dumaszínház koprodukciójában készült 40! avagy Véges élet szövegkönyvét maguk a szereplők írták, ahogy az FAQ Társulat is saját értelmezésben és szöveggel mutatja be a Bertolt Brecht ihlette Dominót. A fesztivál záró előadásaként a kortárs katalán szerző, Jordi Galceran Bankhitele lesz a vendég Zalaegerszegen a Neptun Brigád előadásában.

Zalaegerszeg
07. 02–12.