XIX. Egri Bikavér Ünnep
2015. július 17. /

„Az idő fölött él ez a táj és a történelem fölött, még a török tanyázott itt, a dombokon százötven éven át elkeveredett a bikavér az embervérrel. Sok vér folyt ezen a tájon. De a föld, a domb őrzi titkát, ezt a nemes és sűrű mámort, a bikavért…” Márai Sándor

Eger Város Hegyközsége idén immáron 19. alkalommal rendezi meg az Egri Bikavér Ünnepét Szent Donát, a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentjének napján. Eger és az Érsekkert kivételes hangulatú környezetében évről évre igazi kuriózum az Egri Bikavér Ünnep, amely a maga nemében egyedülálló, igazi borgasztronómiai gála. A gasztrokultúra legmagasabb szintjeként az éttermek kifejezetten az Egri bikavérekhez készítenek olyan kulináris ínyencségeket, melyek kizárólag ekkor kóstolhatók, sőt, a vendégek igényeihez igazodva az idén először külön sátorban nyers vegán ételek is kóstolhatók lesznek.
Nem véletlenül választották eleink Szent Donát, a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentjének ünnepnapjául július második hétvégéjét, mert ekkor Egerben hagyományosan szőlőérlelő meleg időjárás volt jellemző.
Az érdeklődők a rendezvény négy napja alatt a gasztronómiai csodákon túl számos zenei és kulturális élménnyel gazdagodhatnak. Az Egri Bikavér nagyszínpadon az idei produkciók az előző évektől eltérően nem követik a napi tematikát, mivel egymás után következnek majd teljesen eltérő stílusú fellépők. Nagyon kedvelt a Gesarol klasszikus zenei világa, amely az ünnepélyes megnyitót követően egész estés koncerttel nyitja meg a rendezvényt. A péntek a zenei változatosságé, hiszen Majsai Gábor swing partija, majd a „A három díva”: Bangó Margit, Szulák Andrea, Rácz Kati koncertje után az Intim Torna Illegál zenekar lép fel. Szombaton az Intermezzo Latin Club és a Super Starsky együttes után a Benkó Dixieland Band ad koncertet. Vasárnap Molnár György harmonikaművész játékát követően az utcazenész fesztivál nyertes Band Of StreetS zárja a hétvégét.
Az Egri Csillag kisszínpad, a Zenepavilon újszerű zenei színpadként és attrakcióként funkcionál, hiszen a fényjátékok mellett a különböző ütős, pengetős és billentyűs hangszerektől kezdve az akusztikus koncerteken át DJ-k, ismert zenészek más-más zenei stílusú produkciói jelentik egyediségét. Fellép többek között a Neofolk, Antonia Vai, a Zanzinger, Gustave Tiger, a The Somersault Boy, a lime crush, Szeder, Moven, DeNo, Barkóczi Noémi, a Moody Clouds és Ilkka.

07. 09–12.