2015. október 08. / Szepesi Krisztina
Snétberger Ferenc szeptember 2-án a Zsidó Kulturális Fesztiválon adja elő Népem emlékére című művét a Liszt Ferenc Kamarazenekarral a Dohány utcai Zsinagógában. A világhírű gitárművész régóta Berlinben él, de számos koncertet ad Magyarországon, 2011 óta pedig töretlenül
folytatja a munkát a Snétberger Zenei Tehetség Központban, ahol tehetséges gyerekeknek adja meg a lehetőséget arra, hogy kiváló tanároktól tanulhassanak a muzsikálás valódi értékeiről.
A Népem emlékére (In Memory of my People) születése 1995-re datálódik.
S. F.: Valóban nagyon régi darab, sokszor is játszottam, hiszen a holokauszt témája miatt nagyon aktuális sajnos még ma is, így majdnem minden évben előveszem valamilyen megemlékezésen Németországban vagy Magyarországon. Először a Liszt Ferenc Kamarazenekarral rögzítettük a művet, és mivel nagyon szeretem őket és ők is szerették ezt a darabot, nagyon örülök, hogy újra együtt adhatjuk elő a Zsidó Kulturális Fesztiválon.
Amikor újra és újra előkerül a darab, változik?
S. F.: Olyan értelemben igen, hogy a variációk, amiket gitáron játszom, teljesen szabadok, miközben szorosan kötődnek a témához. A zenekari rész persze pontosan meg van írva.
A zenei alaptémát mi ihlette?
S. F.: Gyerekkoromban nagymamámtól hallottam egy nagyon érdekes dallamtöredéket, amiről ő sem tudta igazán, miből való, ő is az édesapjától hallotta. Ez a nagyon eredeti dallam adta a fő témát, ez indította el az egész művet.
Saját stílusában megtalálhatók a roma hagyományok, a flamenco és a jazz. Ezek mellett a szabad műfajok mellett hogyan fér meg a nagyon kötött klasszikus zene?
S. F.: Én magam is klasszikus gitárral kezdtem, így eléggé tisztában vagyok ennek a műfajnak a határaival. Vagyis tudok alkalmazkodni a sajátosságaihoz, miközben köztudott, hogy nagyon szeretem a jazzt, ami főként improvizációra épül, ahogy jellemző ez a roma hagyományokra is. Nagyon sok zenekarral játszottam egyébként ezt a darabot és mindig izgalmasnak találták, hogy az ő részük le van írva, az én improvizációm azonban mindig egészen más volt.
Miből táplálkozott a darab megírásakor?
S. F.: A szűk családomat nem érintette a tragédia, de a rokonságban azért sajnos vannak szomorú történetek, és amikor elkezdtem írni a darabot, elmélyedtem ezekben. Ráadásul akkor még nem voltak zeneíró programok, így kézzel írtam a kottákat, és mivel akkor először komponáltam nagyzenekari művet, izgalmas és hosszú munka volt. Nagyjából két éven keresztül dolgoztam ezen, hiszen nagyon nehéz kifejezni ezeket az emberi érzéseket. Nem akartam túlzásba esni, valami nagyon egyszerű dolgot kerestem.
Említette, hogy azért él már 1988 óta Berlinben, mert ott nagyon sűrű és színes a zenei élet. Milyen hatással van Berlin a munkásságára?
S. F.: Biztos, hogy hatással van rám, hogy nagyon sok zenésszel játszom, akik sokfelől érkeznek, és mindenki magával hoz valamit a saját kultúrájából. Ez nagyon inspiráló és sokat is tanulhatunk közben egymástól. Berlin köztudottan erősen multikulturális város, ahol nem túlzok, ha azt mondom, hogy pezseg a kulturális élet, és itt nem csak a zenére gondolok, hiszen a sokféle nemzetiségű zenész mellett ott vannak a filmek, a színház és a képzőművészet is. A jazz-zenészekre egyébként is jellemző, hogy nagyon sokat utaznak, és sokféle formációban játszanak. Most készült el például egy felvétel, amelyet Oslóban vettünk fel Anders Jormin svéd bőgőssel és Joey Baron amerikai dobossal, ami remélhetőleg ennek az évnek a végén meg is fog jelenni. Küldtem nekik kottákat, de persze a stúdióban találkozva minden teljesen más volt. Volt, hogy csak elindították a felvételt, és azt mondták, játsszunk. Ezek a legjobb részek a stúdiómunkában, mert egy kötött anyag feljátszása nem adná vissza azt, amit egy élő koncert hangulata ad hozzá a zenéléshez. Ezzel a trióval mégis nagyon jó volt a közös munka, mert a környezet és a lehetőségek is segítettek abban, hogy nagyon szabadon tudjunk játszani.
A szeptember 2-i koncert második felében fellép a kvartettjével és elhoz néhány tehetséges gyereket Felsőörsről is, ahol most épp tanít a Snétberger Zenei Tehetség Központban.
S. F.: Még három hét van hátra a mostani kurzusból. Ez talán a legjobb időszak, amikor már készülnek a gyerekek a záró koncertre, kezdenek kialakulni a zenekarok. És mostanra én is megismertem őket közelebbről, mert szabadidő nem nagyon van, hiszen reggel 10-kor elkezdünk tanítani és egy kis ebédszünetet kivéve délután 5-ig abba se hagyjuk a közös munkát, aztán persze még estig muzsikálunk.
Vagyis ez nem egy laza nyári tábor…
S. F.: A gyerekek mégis imádják ezt, nagyon jól érzik itt magukat, hiszen hangszereket kapnak, nagyon jó tanáraik vannak, mindenben segítünk nekik, és sok más programot is szervezünk. Vagyis tudják, hogy nem nyaralni jönnek, megvannak a céljaik, beszélgetünk is velük ezekről sokat. Egyik este, amikor közösen szalonnát sütöttünk, egy tizenéves fiú mondta nekem, el se hiszi, hogy most itt ülhet velem szemben, és szalonnát sütünk együtt. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy ez nekik mekkora élmény. Nagyon nagy tisztelettel vannak irántunk és így is kezelik ezt a lehetőséget.
Öt év távlatából milyen eredményeket értek el?
S. F.: Nagyon sokan bejutottak a Konzervatóriumba, zenei főiskolára, vagyis csak sikerekről tudok beszélni. És ha azt mondom, hogy 60 gyerekből 10-15-nek sikerül, az már óriási eredmény. Nagyon szeretem ezt csinálni, mert én is sokat tanulok tanítás közben, hiszen amikor magyarázom a dolgokat a gyerekeknek, én magam is újra elmélyülök a témában, és rájövök közben, hogy más utak is vannak. Vagyis gondolkodom közben olyan dolgokon, amiken egyébként egy felnőtt zenész már nem, hiszen nincs rá szüksége. Nekünk nagyon fontos, hogy a gyerekek megértsék, mi igazán fontos a zenében. Hogy nem a sztárságról, hanem a muzsikálásról van szó. Ez pedig nagyon össze is hozza a különböző helyekről érkezett gyerekeket. Megtapasztalják a zene óriási erejét és bár tudják, azért nagyon sokszor el is mondom nekik, hogy ez nem a pénzről és hírnévről szól elsősorban. Azt hiszem, én vagyok számukra a legjobb példa.
www.zsidokulturalisfesztival.hu
folytatja a munkát a Snétberger Zenei Tehetség Központban, ahol tehetséges gyerekeknek adja meg a lehetőséget arra, hogy kiváló tanároktól tanulhassanak a muzsikálás valódi értékeiről.
A Népem emlékére (In Memory of my People) születése 1995-re datálódik.
S. F.: Valóban nagyon régi darab, sokszor is játszottam, hiszen a holokauszt témája miatt nagyon aktuális sajnos még ma is, így majdnem minden évben előveszem valamilyen megemlékezésen Németországban vagy Magyarországon. Először a Liszt Ferenc Kamarazenekarral rögzítettük a művet, és mivel nagyon szeretem őket és ők is szerették ezt a darabot, nagyon örülök, hogy újra együtt adhatjuk elő a Zsidó Kulturális Fesztiválon.
Amikor újra és újra előkerül a darab, változik?
S. F.: Olyan értelemben igen, hogy a variációk, amiket gitáron játszom, teljesen szabadok, miközben szorosan kötődnek a témához. A zenekari rész persze pontosan meg van írva.
A zenei alaptémát mi ihlette?
S. F.: Gyerekkoromban nagymamámtól hallottam egy nagyon érdekes dallamtöredéket, amiről ő sem tudta igazán, miből való, ő is az édesapjától hallotta. Ez a nagyon eredeti dallam adta a fő témát, ez indította el az egész művet.
Saját stílusában megtalálhatók a roma hagyományok, a flamenco és a jazz. Ezek mellett a szabad műfajok mellett hogyan fér meg a nagyon kötött klasszikus zene?
S. F.: Én magam is klasszikus gitárral kezdtem, így eléggé tisztában vagyok ennek a műfajnak a határaival. Vagyis tudok alkalmazkodni a sajátosságaihoz, miközben köztudott, hogy nagyon szeretem a jazzt, ami főként improvizációra épül, ahogy jellemző ez a roma hagyományokra is. Nagyon sok zenekarral játszottam egyébként ezt a darabot és mindig izgalmasnak találták, hogy az ő részük le van írva, az én improvizációm azonban mindig egészen más volt.
Miből táplálkozott a darab megírásakor?
S. F.: A szűk családomat nem érintette a tragédia, de a rokonságban azért sajnos vannak szomorú történetek, és amikor elkezdtem írni a darabot, elmélyedtem ezekben. Ráadásul akkor még nem voltak zeneíró programok, így kézzel írtam a kottákat, és mivel akkor először komponáltam nagyzenekari művet, izgalmas és hosszú munka volt. Nagyjából két éven keresztül dolgoztam ezen, hiszen nagyon nehéz kifejezni ezeket az emberi érzéseket. Nem akartam túlzásba esni, valami nagyon egyszerű dolgot kerestem.
Említette, hogy azért él már 1988 óta Berlinben, mert ott nagyon sűrű és színes a zenei élet. Milyen hatással van Berlin a munkásságára?
S. F.: Biztos, hogy hatással van rám, hogy nagyon sok zenésszel játszom, akik sokfelől érkeznek, és mindenki magával hoz valamit a saját kultúrájából. Ez nagyon inspiráló és sokat is tanulhatunk közben egymástól. Berlin köztudottan erősen multikulturális város, ahol nem túlzok, ha azt mondom, hogy pezseg a kulturális élet, és itt nem csak a zenére gondolok, hiszen a sokféle nemzetiségű zenész mellett ott vannak a filmek, a színház és a képzőművészet is. A jazz-zenészekre egyébként is jellemző, hogy nagyon sokat utaznak, és sokféle formációban játszanak. Most készült el például egy felvétel, amelyet Oslóban vettünk fel Anders Jormin svéd bőgőssel és Joey Baron amerikai dobossal, ami remélhetőleg ennek az évnek a végén meg is fog jelenni. Küldtem nekik kottákat, de persze a stúdióban találkozva minden teljesen más volt. Volt, hogy csak elindították a felvételt, és azt mondták, játsszunk. Ezek a legjobb részek a stúdiómunkában, mert egy kötött anyag feljátszása nem adná vissza azt, amit egy élő koncert hangulata ad hozzá a zenéléshez. Ezzel a trióval mégis nagyon jó volt a közös munka, mert a környezet és a lehetőségek is segítettek abban, hogy nagyon szabadon tudjunk játszani.
A szeptember 2-i koncert második felében fellép a kvartettjével és elhoz néhány tehetséges gyereket Felsőörsről is, ahol most épp tanít a Snétberger Zenei Tehetség Központban.
S. F.: Még három hét van hátra a mostani kurzusból. Ez talán a legjobb időszak, amikor már készülnek a gyerekek a záró koncertre, kezdenek kialakulni a zenekarok. És mostanra én is megismertem őket közelebbről, mert szabadidő nem nagyon van, hiszen reggel 10-kor elkezdünk tanítani és egy kis ebédszünetet kivéve délután 5-ig abba se hagyjuk a közös munkát, aztán persze még estig muzsikálunk.
Vagyis ez nem egy laza nyári tábor…
S. F.: A gyerekek mégis imádják ezt, nagyon jól érzik itt magukat, hiszen hangszereket kapnak, nagyon jó tanáraik vannak, mindenben segítünk nekik, és sok más programot is szervezünk. Vagyis tudják, hogy nem nyaralni jönnek, megvannak a céljaik, beszélgetünk is velük ezekről sokat. Egyik este, amikor közösen szalonnát sütöttünk, egy tizenéves fiú mondta nekem, el se hiszi, hogy most itt ülhet velem szemben, és szalonnát sütünk együtt. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy ez nekik mekkora élmény. Nagyon nagy tisztelettel vannak irántunk és így is kezelik ezt a lehetőséget.
Öt év távlatából milyen eredményeket értek el?
S. F.: Nagyon sokan bejutottak a Konzervatóriumba, zenei főiskolára, vagyis csak sikerekről tudok beszélni. És ha azt mondom, hogy 60 gyerekből 10-15-nek sikerül, az már óriási eredmény. Nagyon szeretem ezt csinálni, mert én is sokat tanulok tanítás közben, hiszen amikor magyarázom a dolgokat a gyerekeknek, én magam is újra elmélyülök a témában, és rájövök közben, hogy más utak is vannak. Vagyis gondolkodom közben olyan dolgokon, amiken egyébként egy felnőtt zenész már nem, hiszen nincs rá szüksége. Nekünk nagyon fontos, hogy a gyerekek megértsék, mi igazán fontos a zenében. Hogy nem a sztárságról, hanem a muzsikálásról van szó. Ez pedig nagyon össze is hozza a különböző helyekről érkezett gyerekeket. Megtapasztalják a zene óriási erejét és bár tudják, azért nagyon sokszor el is mondom nekik, hogy ez nem a pénzről és hírnévről szól elsősorban. Azt hiszem, én vagyok számukra a legjobb példa.
www.zsidokulturalisfesztival.hu