Mélységek és magasságok Könyves Kálmánnal
2015. augusztus 26. / Kádár-Dombi Katalin

Templomokat építenek és királyokat koronáznak Székesfehérváron. Valahogy úgy, mint 1000 évvel ezelőtt: augusztusban tartják a harmadik Koronázási Ünnepi Játékokat. A leghatalmasabb látványosság idén is a Koronázási Szertartásjáték lesz: István és László után augusztus 15-én és 16-án a szellem harcosát, azaz Könyves Kálmánt koronázzák meg. A szertartásjáték ren­de­ző­jé­vel, Szikora Jánossal beszélgettünk.


1095-ben a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában ko­ro­náz­ták meg Könyves Kálmánt. Gondolom, különleges érzés 920 év után „életre kelteni” a királyt és a koronázási szertartását.
SZ. J.: Valóban különleges. Olyan deszkákon játszunk, amelyeket a Nagy­bol­dog­asszony-bazilika romjai fölé emelünk. Megpróbáljuk kör­be­raj­zol­ni a templom hajóját: a szertartásjáték színtere nem egy színház, a deszkák sem csupán egy színpad alapjai. Egy templomot idézünk meg, amelynek lélekben történő újjáépítéséhez mi csak a kezdő lö­kést adjuk. Egyrészt visszautazunk az időbe, másrészt jelenvalóvá tesszük a múltat. Az idősíkok metszik egymást, és ez igazán fel­e­mel­ő élményt ad azoknak, akiknek jelent valamit a koronázás. De va­ló­já­ban… je­lent-e valamit? Több-e egy-egy jeles magyar király puszta évszámánál, történelemkönyvben őrzött tanulságnál? A szer­tar­tás­já­té­kok épp ezt a hiányt szeretnék pótolni. A koronázás is sokkal mélyebb jelentésű szakrális aktusa volt a középkornak, mintsem egy puszta teátrális gesztus. Egy életre szóló szerződés pecsételődik meg a hatalommal azonosuló ember és isten között.

Mi az, amivel a szertartásjáték többé teheti Könyves Kálmán ko­ro­ná­zá­sát egy évszámnál?
SZ. J.: Szerepe a kora középkori Magyarország gazdasági és katonai stabilitásának megteremtésében legalább olyan megkerülhetetlen, mint Istváné vagy Lászlóé. Miközben ezt az óriási „épületet”, a magyar nemzet állammá szerveződését és gazdagítását végezte, el­lent­mon­dá­sos, tragikus eseményekkel terhelt magánélete volt. Erről például nem gyakran hallani. Úgy gondolom, a magánéleti konfliktusok ismerete még jobban felértékeli azt az emberi nagyságot, amellyel Kálmán rendelkezett, hogy az elődeihez méltóan vezethesse az országot. A szertartásjátékban egyaránt érzékeltetjük az országépítő munkájának monumentális mértét és a terhes magánélet gyötrelmeit. Az idei szertartásjátékban maga a koronázás nem lesz annyira hangsúlyos, az oratorikus jelleg helyett a drámai jellemvonások erősödnek majd fel.

Hiszen a király is ember… Könyves Kálmánt a Vörösmarty Színház színművésze, Egyed Attila alakítja.
SZ. J.: Rendkívül szeretem Egyed Attila színészetének azt a vonását, amely a zárt és kiegyensúlyozott külső mögött mély erőket sejtet. Ezeket az erőket mindig egyfajta intellektuális, hűvös nyugalom uralja. Hogy őszinte legyek, valahogyan így képzelem Kálmánt is. Hűvös és nyugodt, de ha kell, hatalmas indulatok képesek ébredni benne. Annak ellenére, hogy Kálmánt Könyesnek nevezték, az élete igen jelentős részét csatamének nyergében töltötte, és ott bizony nem lúdtollat, hanem súlyos kardot forgatott. Kálmán öccsét és egyben ellenlábasát szintén a Vörösmarty Színház társulatának tagja, Lábodi Ádám alakítja, második feleségét pedig Kerkay Rita. László koronázási szertartásjátékán Blaskó Péter volt a Koronázó érsek, idén ő a Krónikás szerepét játssza. Mihályi Győző a Koronázó érsek lesz: ő is visszatérő szereplő, az előző években a Szertartásmestert alakította. A tér monumentalitása bizonyos szempontból arra kötelez, hogy a színészek mellett idén is hatalmas szereplőgárda vonuljon fel a színpadon. Alkotótársaimhoz is hűséges vagyok, a látványtervező Szendrényi Éva lesz, a jelmezeket Kovács Yvette Alida, a zenét Horváth Károly jegyzi. A koreográfus Horváth Csaba lesz, a szövegkönyvet Matuz Jánossal közösen írjuk meg.
Milyen érzés, amikor valóban felépül a virtuális templom? Milyen volt önnek végignézni az előző két szertartásjátékot?
SZ. J.: Ilyenkor az ember abba az illúzióba ringatja magát, hogy egy picit hozzátesz a hajdani nagy építőmesterek munkájához. A szertartásjátékokra nem úgy tekintek, mint rendező az előadására, hanem mint építőmester az épületére. A hajdan létezett épületet és az ebbe vetett hitet szeretném rekonstruálni. Tudom, hogy ez a vízió csak néhány estére, néhány pillanatra teremtődik meg, de úgy érzem, ezek a pillanatok annyira tömények, hogy megérik a sok fáradságot.