Jöttek, láttak, győztek
2015. október 06. / Pavlovics Ágota

Amikor megnyitottak, sokan legyintettek: magánszínház Budapesten? Lehetetlen. Aztán a tamáskodók számának csökkenésével párhuzamosan nőtt a bemutatók és a sikeres előadások száma. Mára a főváros egyik legnépszerűbb színháza, melyet a folyamatos újítás jellemez. Bank Tamást, a Játékszín társtulajdonosát, produkciós igazgatóját egyebek mellett a 2015/16-os évadról kérdeztük.

Milyen volt a Játékszín nyara?
B. T.: Remek. Jó évadot zártunk, egész nyáron turnéztunk, gya­kor­la­ti­lag végigdolgoztuk a nyarat. Büszke vagyok rá, hogy az előadásaink telt házasak voltak. Azt gondolom, ez ritka szép eredmény, amit bol­do­gan vágunk zsebre.

Nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor az új évad első bemutatójaként műsorra tűzték, Rejtő Jenő A szőke ciklon című regényének adap­tá­cióját.
B. T.: Tisztában vagyok vele, hogy több okból is komoly vállalkozás a darab bemutatása. Tizenöt helyszínen játszódó történetről van szó, amit egyetlen szobában kell eljátszanunk. Sokszereplős a könyv, ám mi a 25 szerepet csupán öt szereplővel fogjuk játszani. Utóbbi gyakorlat nem ritka, mi több, igen népszerű külföldön. A klasszikussá vált regényt Szente Vajk alkalmazta színpadra, ő írta a dalok szövegét, és ő a zenés akció vígjáték rendezője is. A zenét a rendkívül tehetséges Gulyás Levente komponálta, ami alkalmazkodik a folyamatosan változó helyszínek világához. Rejtőt olvasva az ember fantáziája fantasztikus messzeségekben szárnyal, ezt kell megmutatnunk a színház eszközeivel. Szerencsére működik a dolog. Szívből remélem, hogy siker lesz. A darab fiatalosabb, mint amilyen előadásokat a hozzánk járó közönség megszokott. Nem titok, hogy szeretnénk a fiatal nézőket is behozni a színházba. A nyári bemutató Szegeden volt augusztus 14-én, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a gödöllői Művészetek Háza és a Játékszín koprodukciójában.

Úgy látom, új nevekkel bővült a csapat.
B. T.: Csatlakozott hozzánk Őze Áron, aki Rejtő Jenőt alakítja a darabban és Szerednyey Béla. Játszótársaik Földes Eszter, Csonka András és Józsa Imre lesznek.

A Játékszín védjegyévé vált, hogy minden évadban műsorra tűz egy nem csupán a szórakoztatást szolgáló művet, mint például a Bányavirág volt. Október 31-én mutatják be Daniel Keyes Virágot Algernonnak című világhírű regényének színpadi változatát.
B. T.: Szervét Tiborral szerettünk volna már többször együtt dolgozni, de egyeztetési problémák miatt eddig nem sikerült. Most ő keresett meg bennünket az ötlettel, és miután megállapodtunk, Tibor alkalmazta színpadra a regényt. A hatszereplős darabot Horgas Ádám rendezi, a címszerepet Szervét Tibor játssza, Alice Kinniant Lévay Viktória, Nemur professzort Benedek Miklós, dr. Strauss pedig Nagy Sándor lesz. A Virágot Algernonnak nem vígjáték, nem zenés darab, hanem komoly, elgondolkodtató mű.

A korábban bemutatott darabjaik repertoáron maradnak?
B. T.: Szerencsénkre minden darabunk jól megy, érdemes tovább játszani őket. Éppen olyan érdeklődés van a régebben bemutatott Acélmagnóliák iránt, mint a szezon végén fergeteges sikert aratott Primadonnák iránt. Apropó Primadonnák, két hónapra előre eladtunk minden jegyet, úgyhogy nincs jegy az előadásra. Akkora siker, hogy már most látszik, szilveszterkor két előadást fogunk játszani.

Novemberben nem lesz bemutató?
B. T.: Novemberben rövid próba után, új díszletekkel mutatjuk be a Madách Színháztól megvásárolt A Napsugár fiúkat. Biztos vagyok benne, hogy a két homlokegyenest eltérő karakterű komikus történetét elmesélő darabot még jó ideig szeretni fogják a nézők. A szerző Neil Simon, a rendező Szirtes Tamás, valamint a komikusok bőrébe bújó Gálvölgyi János és Benedek Miklós garancia erre.
Egy korábbi beszélgetésünk során szóba került, hogy terveznek délutáni előadásokat a kerületben élő nyugdíjasok kérésére.
B. T.: Nem csak a kerületben élő nyugdíjasok, általában az idős nézők kedvelik a délutáni vagy délelőtti előadásokat, mert nem szeretnek este későn hazamenni. Ezért rendszeresen van délelőtt 11-kor, délután 3-kor, illetve 5-kor előadásunk. Előadásaink száma úgy is szaporodik, hogy egy sikeres darabunkat átveszi más színház. Ez történt például a Gombóc Artúr című, gyerekeknek szóló előadásunkkal, amiből a székesfehérvári Vörösmarty Színházban számos előadást fogunk játszani. Amióta megnyitottuk a színházat, rengeteget dolgozunk, hiszen 150 ember sorsa van a kezünkben, stabilan kell állnunk a lábunkon, miközben folyamatosan fejlesztenünk is kell a színházat annak érdekében, hogy a nézők látványos és jó előadásokat lássanak nálunk.

Melyek a legújabb fejlesztéseik?
B. T.: Folyamatosan fejlesztjük a hang- és fénytechnikát, és felújítottuk a légkondicionálót is. Fontos, hogy a nézők megfelelően hűtött nézőtéren nézhessék előadásinkat, hiszen júliusig játszunk. Teherliftet is építtettünk, ami a díszletek mozgatását könnyíti meg.

Milyen előadásokkal készülnek még a 2015/16-os évadban?
B. T.: Még egy bemutatónk lesz márciusban, Chazz Palminteri amerikai színész A hűtlenség ára című darabját Lendvai Zoltán rendezi, Pikali Gerdával, Nagy Sándorral és Németh Kristóffal a főszerepekben. A gengszterfilmekből is jól ismert, karakteres arcú színész darabjából film is készült, nekünk pedig sikerült megszereznünk a Broadwayn bemutatott eredeti darab jogait. Ez a premier még messze van, de hamarosan fogunk találkozni a közönséggel két helyszínen is. Érdekes programokkal, valamint a színházban játszó színészekkel szeptember 5-én a Pozsonyi Pikniken veszünk részt, majd szeptember 19-én a Színházak Éjszakáján. Mindkét eseményen és persze a Játékszínben is várunk szeretettel mindenkit, aki szereti a színházat.