Derűs direktor sebesen változó események sodrásában
2015. október 06. / Pavlovics Ágota

Nem az a fajta ember, aki meghátrál, ha akadályt lát. Most, hogy a József Attila Színház felújítása a vége felé közeledik, nagy kő esik le a szívéről. Soha nem várta, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Hihetetlen, de hamarosan lejár négyéves színházigazgatói kinevezése. Nem mel­lé­ke­sen egyik vezető színésze súlyos balesetet szenvedett. Nyara az előcsarnok felújításával és
akadálymentesítésével, pályázatírással, valamint az évad műsortervének átalakításával telik. A maga el­tö­kélt módján – ahogy szokta – mindent szépen sorban meg fog oldani. Nemcsák Károllyal beszélgettünk.

Nyolc bemutatót terveztek a 2015/2016-os évadban;,az első Eric Assous: Boldogság című vígjátéka lett volna szeptember 12-én.
N. K.: Ezt a párkapcsolatokról szóló, kortárs francia vígjátékot Bar­dó­czy Attila fordította le, a darab jelenleg is nagy sikerrel megy Pá­rizs­ban. A bemutatót Rékasi Károly sajnálatos balesete miatt szep­tem­ber­ben nem tudjuk megtartani, de januárban igen. Az időponton kívül nincs változás, Verebes István rendezi, a főszerepeket Rékasi Károly és Pikali Gerda játssza. Szerencsés helyzetben van a színház, hiszen a bérletes előadásokon kívül egy gyerek- és két bérleten kívüli pre­mie­rünk lesz. Az egyik a már említett Boldogság, amivel a színházat szeretnénk népszerűsíteni, és új játszóhelyeket keresünk, hogy el­vi­hes­sük minél több helyre a darabot. A másik a Helyet az ifjúságnak című zenés komédia, amit szeptember 19-én fogunk bemutatni. A főbb szerepekben Ujréti László, Ömböli Pál, Krassy Renáta lesz látható, Verebes István rendezi. Ez a vígjáték valójában időutazás, a harmincas évek Budapestjének világába viszi el nézőket, bár aktualitása miatt a történet ma is igaz.

William Shakespeare drámájának karakteres szerepébe is Rékasi Károly bújt volna, a címszerepben pedig Önt láthatjuk majd. Számos Shakespeare-műben szerepelt már, mit gondol most Othellóról?
N. K.: Rékasi Károlyban gondolkodtunk, amikor kiválasztottuk a darabot, a premier október 3-án lesz, ami a felépüléséig nagyon rövid idő, úgyhogy Jago szerepére keressük a megfelelő színészt. Ami az én szerepemet illeti, nem végzek előtanulmányokat. Úgy szeretek dolgozni, hogy a próbafolyamat során alakuljon ki a szerepem. A koncepció kidolgozása a rendező feladata. Persze minden darab meg kell találja a rendezőjét. Az Othellót Telihay Péter rendezi, aki már dolgozott nálunk, ő rendezte az Alkut. Akkor láttam, hogy a közös munka során remekül vezetett nagyon kemény embereket. Remélem, izgalmas próbafolyamat vár ránk, és izgalmas lesz az előadás is.

Ugo Betti Bűntény a Kecskeszigeten című drámája szintén októberi bemutató. A jelmez Fehér Anna munkája, utóbbi szerepben eddig nem ismertük a művésznőt.
N. K.: Fehér Annán kívül Pikali Gerda is jegyez jelmeztervezőként egy darabot, mégpedig a Boldogságot, amiben maga is játszik. Nem tudom, jó szó-e a jelmeztervezés, inkább azt mondanám, hogy két kollégánk a közös munka során örömét lelte benne, hogy kicsit másfelé is kacsintgasson.

Érezhető, hogy műhelymunka, közös gondolkodás jellemzi a színház életét. Mi kell hozzá, hogy csapattá váljanak a színészek, rendezők?
N. K.: A csapatlét nem csak a művészekre vonatkozik. Ha azok a kollégák, akik nem jelennek meg a színpadon, nem végeznek tehetséges munkát, nehéz a dolguk a művészeknek is. Arra van szükség, hogy mindannyian tiszteljük egymás munkáját, és közösen gondolkodjunk, ennek hiányában lehetetlen jó produkciót csinálni. De biztos vagyok benne, hogy az általam fontosnak tartott termékeny próbafolyamatok végén jó előadások jönnek létre. A világot figyelve látható, hogy nemcsak szórakoztatni kell, hanem tanácsra is szükségük van a színházba járó embereknek. A vígjáték is csak akkor jó, ha marad utána néhány gondolat. Nehéz megmondani, mi a siker titka, de azt remélem, hogy az előadásaink érdekesek lesznek nézőink számára. Bízom benne, eljutottunk oda, hogy a József Attila Színház egységes képet mutat.
Kérem, mondjon néhány szót az évad többi bemutatójáról is.
N. K.: Hunyady Sándor A három sárkány című színművét november 7-én mutatjuk be. A három sárkány három jóságos nagynéni, akiket unokaöccsük a távirataival zsarol. A nénik felkerekednek, elutaznak Budapestre, hogy rendet teremtsenek. Az Angyalföldi ballada premierje december 12-én lesz, a zenés darab arra keresi a választ, hogy meddig kereshetünk kifogásokat, hibáztathatjuk társadalmi és szociális körülményeinket, ahelyett, hogy felelősséget vállalnánk tetteinkért. A nézők Balázs Fecó dalaival találkozhatnak a darabban. Joseph Kesselring Arzén és levendula című bűnügyi bohózatát 2016. február 20-án mutatjuk be. A klasszikus bűnügyi komédia rendezője Böhm György lesz. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a gyerekeknek készül a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című mesejáték.

Említene egyet az elmúlt évek legnehezebb igazgatói döntései közül?
N. K.: Van úgy, hogy jól sikerült előadást kell levenni a műsorról, mert kiderül, hogy nem találtuk meg a nézőket hozzá. Hiába jó, gazdasági elemzést is kell végezzek, és döntenem kell. De a legnehezebb feladat az volt, amikor egy nagyszerű színészkollégánk, Katona János hagyott itt bennünket, és halála után a szerepeit át kellett osztanom.

Fejezzük be valami jóval a beszélgetésünket.
N. K.: Jót nagyon sokat tudok mondani. Az elmúlt közel négy évben biztonságos körülményeket teremtettünk a színházban. A nézőtéri fogadó felújítása, ami a végére került, a leglátványosabb elem, nézőinket szeptembertől világos, finom hangulatú csarnok fogadja majd. Igazgatásom alatt a színház megtartotta hagyományait, a Kaló-díjat, a József Attila-gyűrűt, sőt, új díj is született, amit Sztankay István özvegye alapított. Bennem él a régóta gyakorolt dolgok tisztelete, örülök annak, hogy elődeink rendkívül kreatívak voltak. 2016. január 31-ig tart a mandátumom, bízom benne, hogy lehetőséget kapok a folytatásra.